Sötét erők (=3 film és a lustaság-a szerk.) szövetkeztek ellenem és megakadályoztak abban, hogy tartsam az általam megszabott határidőt, ezért csak most ültem le írni.
Lassan egy hete annak, hogy visszatértem a Vadkeletről, a Körös torkából. Kalandos volt az első célzott utazásom a leendő lakóhelyemre és környékére. Szeged megfogott. A néhány negatívum az egyébként számomra tökéletesben:
1. sík, idegesítően lapos, életemben az első város, ahol a szánkódombot is mesterségesen alakították ki,
2. melegebb a klíma,
3. felhőtlen napsütés az év nagy százalékában,
4. ihatatlan borok a környéken.
A szállásom jobb, mint amit remélhettem, jó helyen van, felszerelt. Ezer hála és köszönet Anyukámnak és a kapcsolati hálójának. (Mellesleg 3 ágyam is van, szóval, ha valaki netalántán úgy érzi, hogy már nem bírja tovább nélkülem, valamint megéri neki nem kevés időt és pénzt beleölni abba, hogy meglátogasson, akkor az ellátás és elhelyezés megoldott.)
Nincs közel, ezt el kell ismernem, sokakat érzékenyen érint, de továbbra is úgy érzem, hogy legalább ekkora lépés kell ahhoz, hogy végre elkezdjen benőni a fejem lágya, azáltal, hogy kiszakadok a túlontúl kényelmessé vált közegemből, a városomból.
Na de ne komolykodjunk itt és most.
Hatalmas 'ívdobó' gólyatáborom volt. Jobb volt, mint az első, de nehezebben is bírtam. Hiába a kor. Ezek a friss, ropogós érettségizettek nagyon szomjasak a sikerre. Ezt bebizonyítandó ittak is derekasan 5 napon át. Megkockáztatom, azóta is. Próbáltam velük lépést (hosszút, rövidet) tartani, de reménytelen volt. Nekem alvásra volt szükségem, minden nap. Ezért vittem a drága kis sátramat. Ráadásul mivel fesztivál-edzett vagyok, így könnyen alszom a hangfalaktól 15 méterre, dübörgő zenére is. Az időjárás is megkegyelmezett nekünk, 2 kisebb futózáporocska volt csupán. Minden adott volt és ki is használtuk rendesen. A South Park csapatát erősítettem. Mi voltunk a legjobbak, mégis lemaradtunk (éppen hogy) az első helyről. Pedig mindent megtettünk. Sok emberrel találkoztam, néhánnyal még beszéltem is, elszórtan nevekre is emlékszem, de talán lesz pár évem megtanulni őket. Emlékekkel gazdagabb lettem az biztos (bár az utolsó éjszaka kiesett), viszont néhány fájó veszteséget is szenvedtem. A gyűrűmet például eltulajdonították, a Nővéremtől kaptam 3 éve. Hiányzik.
A hazautam érdekes volt. A telefonom aksija az utolsókat rúgta, ki-be kapcsolgattam, a pénzem fogytán volt, a készleteim szintén és később még az idő is sürgetett. Járatot sikerült találnom több forrásból is. A busz mellett döntöttem. Csongrád-Budapest-Kaposvár. 6 óra, ebből egy óra pihenő a fővárosban. Fogtam a cókmókom, ami egy öszvérnek is elég lett volna, beszereztem némi elemózsiát és nekiindultam. Pozitív csalódás volt. A népligeti pályaudvar pedig egy jó hely. Hazafelé menet pedig már ismerős volt a táj, előttem egy csaj sorozatot nézett a laposán, így nem is untam el magam, aztán mikor megláttam az első zöldellő dombokat könnyek szöktek a szemembe. Felülmúlhatatlan. Sok szépet látni keleten is, főleg a Körös-toroki napfelkelte volt szívmelengető, de egyébént lever az egyhangú pusztaság. A somogyi dombok hiányoztak és hiányozni is fognak bármerre is visz majd az utam az életem során. Otthon.
Ó, a karrieremet már elkezdtem építgetni, pedig még be sem iratkoztam. ELSA klubtagságot nyertem. (European Law Students' Association-a szerk.) Ezenkívül részt fogok venni egy, a SZTEP (Szegedi Politológus Hallgatók Egyesülete-a szerk.) által megszervezésre kerülő, előkészítő táborban szeptember elején. Elindultam az úton.
A hétvége a totális regenerálódásról szólt. Kivételesen szombaton volt a családi nap. Vasárnap Kicsicsillagommal bambiztunk egyet a Volgában, mert már nagyon ránk fért. Hétfőtől vissza minden a kerékvágásba, azaz vezetés, minden megy, apróbb hibák még vannak, de megy, és arra amerre én szeretném, ez a lényeg. De vizsgám csak jövő csütörtökön lehet, úgyhogy addig pihi. Külön szépsége a dolognak, hogy aznap költözöm le Szegedre, úgyhogy minden bizonnyal roppantul nyugodt és összeszedett leszek. Így sikerült.
Más. Végre valahára pontot tehettem a magánéletem ingoványos talaját bemutató domborzati térképén futó mellékút végére is. (Azért amikor elkezdtem írni, nem gondoltam volna, hogy ki tudok belőle keveredni.) Ugyanis a fiatal hölgy, aki június végén új lendületet adott az életemnek, amit júliusban alaposan befékezett, most augusztus végén visszasodort a rajtvonal mögé. Hurrá. Kicsit nyugodtabb, sőt boldogabb nyaram lett volna, ha ezt valamivel korábban megteszi. Mert én feldobtam valamit, a lecsapás azóta sem érkezett meg, a feldobott valami meg lezuhant és ott is maradt. A nyílt kártyákat szeretem, olyan lánnyal viszont még nem találkoztam, aki azokkal játszik. De teljesen mindegy. Csak a módszerrel van problémám, de azzal komolyan, fájt, de minden egyéb a 'ha ettől jobb, legyen'-kategóriába esik.
Kezd kicsit elegem lenni a játszadozásokból. Elvégre emberek vagyunk, nem bábuk. Mire jó ez? Áh, mindegy. Legalábbis annak kellene lennie. De mégsem az. Sajnos.
A lényeg a lényeg, újra magányosan, már gondolati síkon is.
Most komolyan kérdezem, hogy egy átlagembernek hányszor kell csalódnia, ahhoz, hogy boldog legyen valakivel? Mert, ha megtudom, hogy teszem azt, 6-7-szer, akkor mindjárt könnyebben viselem, de ez így nem fair.
Azért nem csak borongós gondolataim vannak. Voltak mosolygós pillanataim is a héten.
Tervezek és elkezdek szervezni egy utazást az őszre. Baráti társasággal, összespórolt pénzköltéssel, fapaddal, diákszállóval, olcsón világot látni. Csak kell pár elvetemült, aki hasonlóan tud lelkesedni, mint én. Jelentkezőket várok. Négyen már lenne értelme, de megyek egyedül is, ha arról van szó. Azért mégis megosztanám az élményt.
Hosszúra sikeredett a mai. Igyekszem a következő bejegyzést nem ennyire sokára hagyni. Slán!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése