Télvíz és tavasz illat.

Kedden abbahagytam a vizsgaidőszakom. Sajnos nem befejeztem, egyszerűen kifogytam az időpontokból és az életerőből. Ráadásul a végén bejött a nagy jóslat, ugyanis a filozófia szóbelim szépségdíjas -érezhetően előre eltervezett- bukásban végződött.
Utána hármasban beültem inni egyet az egészre, visszajöttem a lakásba, főztem egy ebédet és lefeküdtem aludni. Kialudtam magamból minden gondolatot, minden érzést, csak voltam. Utána zene- és filmterápiára fogtam magam és számot vetettem az elmúlt bő fél évemmel és megpróbáltam előre nézni a következőre. Az utóbbi időben folyton panaszkodtam, sötéten láttam mindent, és bár a realitás nem volt sokkal világosabb, azért az enyhe depresszió ráhúzott egy sötétítő hálót. Most azonban elkezdődik a télzáró-tavaszváró időszak. Itt az ideje, hogy összekapjam magam, testileg és lelkileg egyaránt. Kis lépésekben, aprókat változtatva, fokozatosan, óvatosan, nyugodtan. Így szeretném. Érzem, hogy másképpen alakul, de mindenképpen jó lesz. Kihozom a maximumot abból, amit éppen elém köp a sors. Élvezni szeretném a mát, nem szenvedni a tegnaptól és félni a holnaptól. Nemcsak én, mindenki más is megunta már. Szerintem. Elég nehéz eset vagyok (voltam, leszek is), sokszor kiállhatatlan, de ahogy mondják, ezek is a csomag részei. Egyszer valaki kibontja az egészet. Addig csak magamra fordítom az energiáim. Mert gyűlnek, termelődnek újra.
Vészesen közeleg a nemzetközi nagykorúságom. Még ki kell találnom, hogy mivel lepjem meg magamat. Nem lesz könnyű, egész jól ismerem magam, komolyan, szinte mindig kitalálom a gondolataimat. Ezt az őszt és telet elcsesztem, már elnézést a szóhasználatért, a saját szemem előtt, tudtommal és ami a legfájóbb, beleegyezésemmel. Most kapaszkodom a ritkuló hajkoronámba, és keserűen mosolygok a tükörbe. Van mit helyrehozni.
Átrendezem a lakást. Ez már egy nagyobb lépés a váltás felé. Megoldódni látszik az állandó sötétség probléma is, új, sűrű függöny kerül beszerzésre, ami vélhetően elég lesz a világosság-de-magánszféra megtartásához. Egy új szőnyeget is szeretnék és néhány képet is a falra...
Levelezésbe kezdtem egy elfeledett személlyel. Furcsa érzés valakit újra megismerni, és elfogadni, persze, ettől még messze vagyunk, de időnk az van elég és jól kezdtük.
Szóval elkezdtem. Támogassátok vagy ítéljétek el, engem már nem érdekel, ez az én harcom, az én időm, levegővel szívom tele most a tüdőm és...üvöltök szívből nevetek egy jót, ígérhetem, mert így lesz. Bárkinek, aki ezt végigszenvedte itt velem, elviselt, segített, kicsit sajnált, de főleg annak, aki nem tette, köszönettel tartozom. Ezt valószínűleg sohasem fogom megadni...