Hétvégén megvolt a kötelező lelki-csömör-ömlengésem. Szükségem van néha erre. Elnézést mindenkitől, aki idetévedt és a 'na, már megint' kifejezés jól láthatóan kiült az arcára.
Szeged. Ez a város más. Nagyobb, mozgalmasabb, naposabb, melegebb, síkabb, gyorsabb, lassabb. Tényleg kezdem megszeretni. Egyre tágabb terület ismerős. Ez őszinte örömmel tölt el. Aminek szintén nagyon tudok örülni, hogy ebben a városban a magamfajta egyedül bolyongó lelkek sem keltenek akkora feltűnést. Aztán itt tekereg még az áldott-átkozott Tisza. Valahol gyönyörű. Többször van lehetőségem sétálni a partján, főleg visszafelé a sárkányhajózásból. Ami mostanra már a hét egyik csúcspontja lett. Múlt héten sikeresen leeveztük az SZTE Universitas Regattát, ami egy 8 km-es időfutam, ráadásul a 20-as hajóban csak 15-en voltunk, de így is 53 perc alatt behúztuk. A másik rendszeresen űzött sporttevékenységem a csütörtöki kispályás futball. A JATE-kupa J-csoportjában szerepel a SZTEP-es csapatunk, a Sevilla Sekés. Eddig 3 meccs 6 pont. Kezdünk belelendülni. Ezekhez csapódnak még a napi több kilométeres séták, így aztán rohamosan javul a kondícióm. Ami jó. Kedden éjszaka megtaláltam a kedvenc helyem itt Sun Cityben. Ettől aztán belelkesültem és jó kedvem van. Baráti kört még mindig nem sikerült elkezdenem kialakítani, csapódok jobbra-balra-középre, mondjuk nem is nagyon töröm magam, azért vannak akikkel többet vagyok, de jobbára SZTEPes kiscsalád. Tegnap volt Suit up Day. Öltönyöm nem volt, de azért egy nyakkendőt vettem, a többi pedig amúgy is megvan. MR2 Akusztikot hallgatok, lassan elfogy a lendület. Az evezés mindig sokat kivesz, "kis" izomláz reggelre megjön, persze a nap ma is megfogott, ami azért október közepe lévén, vicces. De hiába, szerdára meg van rendelve a jó idő. Eddig bejött. Otthon, hétvégén pedig rendszeresen köd, eső, hideg, nyúlós idő fogad. Akkor is hazajáró szellem maradok. Még. Főleg, hogy nem tudok mosni. Különben is szeretek vonatozni. Tényleg. Igazán. Úgysem hisz nekem senki....
Egyelőre legyen elég ennyi belőlem és a szögedi helyzetjelentésemből.
Folytatása következik....
(Nem kell ennyire lelkesedni-a szerk.)
2010. október 14., csütörtök
2010. október 10., vasárnap
A kör közepén
Már napok óra dühös vagyok, kavarog bennem valami egyáltalán oda nem illő érzés, gondolatfoszlány, néha, a legrosszabbkor felszínre tör, képtelen vagyok levezetni, kiölni, elfojtani. Terjed és lassan felemészt. Próbálok szépre és jóra gondolni, de valahogy nehéz, egyre nehezebb. Lássuk be, elégedett lehetek az életemmel, minden okom megvan rá, főleg a családom terén. Nem is itthon van a gond. az elmúlt 2-3 hétben körbenéztem magam körül. És csalódtam. Elvesztettem a hitem, ha volt egyáltalán, márpedig kellett lennie. Fájt. Igaz, hogy áttettem a székhelyemet az ország egy másik szegletébe, de magabiztosan állíthatom, hogy nem szűntem meg létezni. Sőt. Inkább érzem magam élőbbnek mint valaha. Sajnos, jobban is fáj. Hiányoznak emberek. Sokukkal nem volt olyan szoros a kapcsolatom, hogy megmaradjanak, néhányukkal egyszerűen csak nem láttuk értelmét a körülményes kapcsolattartásnak és a kényelmes hallgatást választottuk, de közösen, végezetül, és ők fájnak a legjobban, vannak akik úgy döntöttek, hogy nincs többé szükségük rám, csak nekem felejtettek el szólni...kevesen vannak, de ők fájnak a legjobban. Sokáig próbáltam kitalálni, hogy mi is volt a döntő fordulat, a kulcs-probléma, ami miatt ez így alakult, biztos voltam benne, hogy elrontottam valamit, de nem tudtam, hogy mit, visszajelzést pedig nem kaptam.
Egy lány, akivel szoros napi kapcsolatban voltam, aki két évig kitöltötte az időm nagy részét, akit egyengettem az útján, akire vigyáztam, aki ezért a maga módján ott volt, ha kellett, akit utólag bevallva talán szerettem is, aminek a vége barátság lett. Közhely, talán az, de hittünk benne. Aztán jött egy törés, még csak nem is komoly, egy semleges területről, és azóta nem hallottam felőle. Továbbra sem hiszem, hogy nekem kellene kezdeményeznem a helyzet feloldását, mivel én csalódtam benne.
Egy nő, akire fenti okokból talán túl későn figyeltem fel, de akkor is váratlanul bukkant elő és hozott fényt a sötétbe, mit fényt, 1000 wattos izzóval működő reflektort, és amilyen hirtelen jött, úgy távozott is, minden szép reményével, minden szavával, mozdulatával, később gyilkos hallgatásával, talán belészeretni sem volt időm, de ő volt, aki akkor kihúzott a hullámokból, hogy aztán később nem túl kecsesen visszalökjön, de legalább megtanultam úszni a viharban, a sok szabadidőmben.
Egy nyár hossza elég ahhoz, hogy sokan eltűnjenek. A helyükön hiány van. Arcok, hangok, szagok. Minden más. Persze, én is másképp látom már ugyanazt. De néha hiába is keresném a megszokottat. Elmúlt. A középiskolából hozott barátságok maradtak. Vigaszt nyújtanak a számomra "nehéz" időszakokban. Van, akivel nemrég lett újra szorosabb, van akivel szinte naponta tudok beszélni (hála az áldott/átkozott internetnek), vannak akikkel a legtöbb időmet töltöttem, most pedig alig tudunk találkozni, vannak akik a legfontosabbak számomra, és amikor csak tudunk, de legalább havonta leülünk beszélgetni, ha csak egy órát, akkor csak egy órát is. Ők barátok. Velük is voltak szünetek, akár nyár hosszúak is, mégis megmaradtak körülöttem, pedig nincsenek közelebb, sőt van, aki sokkal messzebb, mint a többiek.
A távolság nagy úr. A távolság nagy űr. Komolyan kell venni, de nem jelenthet mindent, ha igazán számít valaki, nem lehet kifogás, nem lehet úgy beállítani, mint legyőzhetetlen akadályt, mert akkor már mindegy, baj van, vége, halott. Kiszabott távolság. Túl könnyű ráfogni bármit, túl kényelmes megoldás eltemetni benne valakit.
Sokan mondják, a nagyon bölcsek, hogy ne lovagoljunk a múlton, felesleges keseregni, nézzünk előre. Megint megtettem, mert ebből is látszik, mennyire befolyásolja az emberek jelenét a múltjuk legkisebb darabja, és látható, hogy válnak egyesek önkéntelenül vagy szánt szándékkal a múlt részévé. Van a befejezetlen múlt. A legrosszabb fajta. A két fenti fájó példám is ebbe a csoportba tartozik. A döglött akták, amik még élnek, csak porosodnak a polcon. Rájuk akadtam a takarításom során, és elsősorban miattuk született ez a bejegyzés.
Ha lezárhatnám őket, talán csökkenne a megmagyarázhatatlan düh.
Akárhányszor hazajövök, felerősödik bennem, lent csökken, de nem múlik. Elfoglalom magam, még csak egy hónapja vagyok ott, és legalább fél év, még ott is leszek. De inkább több. Szívesen írnék a lenti napjaimról, de most nem megy. Zenét fogok hallgatni, és elutazom valahová, ahol egy kicsit nem kell egyedül lennem és mégis lehetek egyedül, egymagam, de nem magányban.
Egy lány, akivel szoros napi kapcsolatban voltam, aki két évig kitöltötte az időm nagy részét, akit egyengettem az útján, akire vigyáztam, aki ezért a maga módján ott volt, ha kellett, akit utólag bevallva talán szerettem is, aminek a vége barátság lett. Közhely, talán az, de hittünk benne. Aztán jött egy törés, még csak nem is komoly, egy semleges területről, és azóta nem hallottam felőle. Továbbra sem hiszem, hogy nekem kellene kezdeményeznem a helyzet feloldását, mivel én csalódtam benne.
Egy nő, akire fenti okokból talán túl későn figyeltem fel, de akkor is váratlanul bukkant elő és hozott fényt a sötétbe, mit fényt, 1000 wattos izzóval működő reflektort, és amilyen hirtelen jött, úgy távozott is, minden szép reményével, minden szavával, mozdulatával, később gyilkos hallgatásával, talán belészeretni sem volt időm, de ő volt, aki akkor kihúzott a hullámokból, hogy aztán később nem túl kecsesen visszalökjön, de legalább megtanultam úszni a viharban, a sok szabadidőmben.
Egy nyár hossza elég ahhoz, hogy sokan eltűnjenek. A helyükön hiány van. Arcok, hangok, szagok. Minden más. Persze, én is másképp látom már ugyanazt. De néha hiába is keresném a megszokottat. Elmúlt. A középiskolából hozott barátságok maradtak. Vigaszt nyújtanak a számomra "nehéz" időszakokban. Van, akivel nemrég lett újra szorosabb, van akivel szinte naponta tudok beszélni (hála az áldott/átkozott internetnek), vannak akikkel a legtöbb időmet töltöttem, most pedig alig tudunk találkozni, vannak akik a legfontosabbak számomra, és amikor csak tudunk, de legalább havonta leülünk beszélgetni, ha csak egy órát, akkor csak egy órát is. Ők barátok. Velük is voltak szünetek, akár nyár hosszúak is, mégis megmaradtak körülöttem, pedig nincsenek közelebb, sőt van, aki sokkal messzebb, mint a többiek.
A távolság nagy úr. A távolság nagy űr. Komolyan kell venni, de nem jelenthet mindent, ha igazán számít valaki, nem lehet kifogás, nem lehet úgy beállítani, mint legyőzhetetlen akadályt, mert akkor már mindegy, baj van, vége, halott. Kiszabott távolság. Túl könnyű ráfogni bármit, túl kényelmes megoldás eltemetni benne valakit.
Sokan mondják, a nagyon bölcsek, hogy ne lovagoljunk a múlton, felesleges keseregni, nézzünk előre. Megint megtettem, mert ebből is látszik, mennyire befolyásolja az emberek jelenét a múltjuk legkisebb darabja, és látható, hogy válnak egyesek önkéntelenül vagy szánt szándékkal a múlt részévé. Van a befejezetlen múlt. A legrosszabb fajta. A két fenti fájó példám is ebbe a csoportba tartozik. A döglött akták, amik még élnek, csak porosodnak a polcon. Rájuk akadtam a takarításom során, és elsősorban miattuk született ez a bejegyzés.
Ha lezárhatnám őket, talán csökkenne a megmagyarázhatatlan düh.
Akárhányszor hazajövök, felerősödik bennem, lent csökken, de nem múlik. Elfoglalom magam, még csak egy hónapja vagyok ott, és legalább fél év, még ott is leszek. De inkább több. Szívesen írnék a lenti napjaimról, de most nem megy. Zenét fogok hallgatni, és elutazom valahová, ahol egy kicsit nem kell egyedül lennem és mégis lehetek egyedül, egymagam, de nem magányban.
2010. október 4., hétfő
"Elmentem, mingyár gyüvök, dógomvan"
Hamarosan írok megint, ígérem. Csak még eltart a rendszerezés és a lomeltakarítás egy ideig. Még az is lehet, hogy közben is születik egy bejegyzés, nem tudom, holnap, hétvégén? Nincsen veszély csiga.
2010. szeptember 21., kedd
Heineken? Meet you there.
Új:
Egy másik:
Ez is jó:
És a végére az egyik kedvenc:
Ha unatkozol, youtube-on van néhány kincset érő.
Egy másik:
Ez is jó:
És a végére az egyik kedvenc:
Ha unatkozol, youtube-on van néhány kincset érő.
From Sun city with love
Amikor már mindenki elkönyvelte, hogy ennek a blognak befellegzett, na akkor visszatérek.
Megtörtént. Elvesztettem sok mindent, többek között a kedvet az íráshoz, ami nélkül, ugye, nem egészséges leülni a billentyűzet fölé. Ma annyira olyan napom volt. A nehéz napok egyike. Az első autentikus MÁV utazásomat éltem át, vonatszereléssel, késve indulással, utóbbiból fakadó folyamatos várakozással, nyílt terepen viszont száguldással, így összességében nem nagy késéssel, tehát minden savával-borsával. Viszont Dombóvárig, Kelemen József kaposvári színészünk által elfoglalt box melletti négyesben utaztam. Nekem ez élmény. Még őzikéket is láttam.
Valahol ott maradt abban a hétköznapi életem oldalakon át történő taglalása, hogy beköszöntött az ősz és éppen költözés és rutin-vizsga előtt állok. Örömmel jelenthetem be, hogy sikeres volt a vizsgám, eggyel beljebb vagyok. Valamint különösebb fennakadás nélkül leköltöztem Szegedre. A helyem tulajdonképpen egy komplett, különálló, kis lakás egy nagyobb oktatási intézmény épületében. Tökéletesen megfelelő. Elhelyezkedését tekintve 10-15 perc bármely órám helyszínétől és az alapvető létfenntartáshoz szükséges ellátmány beszerzési helyeitől.
Belátom, hogy Szeged megszerethető. Nekem is sikerül lassan. Már kiismerem magam a számomra fontos útvonalakon, vannak kitaposott ösvények, helyek, emberek. (Ismerős, nem kitaposott-a szerk.) A szakunkon rengetegen vagyunk, az arc- és névtanulás az első félév feladata. Lassan haladok.
Viszont az órák melletti elfoglaltságokat már gyűjtöm. Csütörtökönként kinéz egy kispályás focibajnokság, a SZTEP-csapat oszlop (Nem elírás-a szerk.)tagjaként. Amely egyesületnek immáron hivatalosan is tagja vagyok. (SZTEP=Szegedi Politológus Hallgatók Egyesülete) Megismerhettem egy nekem való közösséget, remélhetőleg idővel barátokra is szert tehetek ezáltal.
Igyekszem természetesen viselkedni, de azért vigyázok arra, hogy ne sértsek, bántsak meg senkit. Eleddig siker koronáz.
Úgy döntöttem és fent is rábólintottak, hogy a karrieremre koncentrálok és nem fájdítom a fejem semmilyen parfüm csábító illatával egy ideig. Persze ezeknek a kijelentéseknek általában ugyanaz a vége, de most tényleg ez a cél.
Néha borzasztó rádöbbenni, hogy egyedül vagyok itt. Család, barátok, utcák, épületek, fák, padok, illatok mind-mind negyed napi utazásra. Egyelőre minden hétvégét otthon tudok tölteni, de nem vagyok benne biztos, hogy ez végig így lesz.
Kezdek leépülni fizikálisan, mivel itt lent még nem találtam konditermet, bár nemrég kaptam egy jónak tetsző tippet. Már csak időt kellene találnom, hogy elmehessek. Sportnak ott lesz a sárkányhajózás és a foci.
Eljött az őszi shopping időszaka. Rá kell vennem a bankomat, hogy legyen oly kedves ezt lehetővé tenni számomra. Ötleteim már vannak. Szerencsére úgy tűnik, hogy a vénasszonyok nyara ad egy kis plusz időt.
Aztán a költekező életmódom (értsd: élelmiszer, utazás) dacára egy külföldi utazást is szeretnék megejteni az őszi szünetben, vagy majd a vizsgaidőszak előtt/elején.
Azt hiszem ennél részletesebben senki sem kívánja, hogy írjak az elmúlt időszakról, voltak benne szépek és jók, rondák és finomak, mosolyok és könnycseppek, cukor, só és minden, mi jó...
éjszakát!Je suis Chef.(Elkezdte a francia nyelv elsajátítását-a szerk.)
Egész éjjel Punnany Massifot hallgattam, teljesen véletlenül, teszem hozzá, mert nem szoktam, úgyhogy tőlük is csapok ehhez a bejegyzéshez.
Megtörtént. Elvesztettem sok mindent, többek között a kedvet az íráshoz, ami nélkül, ugye, nem egészséges leülni a billentyűzet fölé. Ma annyira olyan napom volt. A nehéz napok egyike. Az első autentikus MÁV utazásomat éltem át, vonatszereléssel, késve indulással, utóbbiból fakadó folyamatos várakozással, nyílt terepen viszont száguldással, így összességében nem nagy késéssel, tehát minden savával-borsával. Viszont Dombóvárig, Kelemen József kaposvári színészünk által elfoglalt box melletti négyesben utaztam. Nekem ez élmény. Még őzikéket is láttam.
Valahol ott maradt abban a hétköznapi életem oldalakon át történő taglalása, hogy beköszöntött az ősz és éppen költözés és rutin-vizsga előtt állok. Örömmel jelenthetem be, hogy sikeres volt a vizsgám, eggyel beljebb vagyok. Valamint különösebb fennakadás nélkül leköltöztem Szegedre. A helyem tulajdonképpen egy komplett, különálló, kis lakás egy nagyobb oktatási intézmény épületében. Tökéletesen megfelelő. Elhelyezkedését tekintve 10-15 perc bármely órám helyszínétől és az alapvető létfenntartáshoz szükséges ellátmány beszerzési helyeitől.
Belátom, hogy Szeged megszerethető. Nekem is sikerül lassan. Már kiismerem magam a számomra fontos útvonalakon, vannak kitaposott ösvények, helyek, emberek. (Ismerős, nem kitaposott-a szerk.) A szakunkon rengetegen vagyunk, az arc- és névtanulás az első félév feladata. Lassan haladok.
Viszont az órák melletti elfoglaltságokat már gyűjtöm. Csütörtökönként kinéz egy kispályás focibajnokság, a SZTEP-csapat oszlop (Nem elírás-a szerk.)tagjaként. Amely egyesületnek immáron hivatalosan is tagja vagyok. (SZTEP=Szegedi Politológus Hallgatók Egyesülete) Megismerhettem egy nekem való közösséget, remélhetőleg idővel barátokra is szert tehetek ezáltal.
Igyekszem természetesen viselkedni, de azért vigyázok arra, hogy ne sértsek, bántsak meg senkit. Eleddig siker koronáz.
Úgy döntöttem és fent is rábólintottak, hogy a karrieremre koncentrálok és nem fájdítom a fejem semmilyen parfüm csábító illatával egy ideig. Persze ezeknek a kijelentéseknek általában ugyanaz a vége, de most tényleg ez a cél.
Néha borzasztó rádöbbenni, hogy egyedül vagyok itt. Család, barátok, utcák, épületek, fák, padok, illatok mind-mind negyed napi utazásra. Egyelőre minden hétvégét otthon tudok tölteni, de nem vagyok benne biztos, hogy ez végig így lesz.
Kezdek leépülni fizikálisan, mivel itt lent még nem találtam konditermet, bár nemrég kaptam egy jónak tetsző tippet. Már csak időt kellene találnom, hogy elmehessek. Sportnak ott lesz a sárkányhajózás és a foci.
Eljött az őszi shopping időszaka. Rá kell vennem a bankomat, hogy legyen oly kedves ezt lehetővé tenni számomra. Ötleteim már vannak. Szerencsére úgy tűnik, hogy a vénasszonyok nyara ad egy kis plusz időt.
Aztán a költekező életmódom (értsd: élelmiszer, utazás) dacára egy külföldi utazást is szeretnék megejteni az őszi szünetben, vagy majd a vizsgaidőszak előtt/elején.
Azt hiszem ennél részletesebben senki sem kívánja, hogy írjak az elmúlt időszakról, voltak benne szépek és jók, rondák és finomak, mosolyok és könnycseppek, cukor, só és minden, mi jó...
éjszakát!Je suis Chef.(Elkezdte a francia nyelv elsajátítását-a szerk.)
Egész éjjel Punnany Massifot hallgattam, teljesen véletlenül, teszem hozzá, mert nem szoktam, úgyhogy tőlük is csapok ehhez a bejegyzéshez.
2010. szeptember 2., csütörtök
Utolsó, a maga nemében
Elérkeztem a családi fészekből való kirepülésem előtti utolsó éjszakához. Holnaptól hazajáró leszek. Kiélvezem...
Tegnap egész délután baráti körben voltam, mintegy elbúcsúztatva magamat. Úgyis olyan ritkán vagyunk együtt, főleg aktív egyetemi lét alatt, jó volt nagyon.
Ma viszont überhétfőm volt, annak ellenére, hogy szerdának álcázta magát. A közlekedési felügyelet és az oktatóm is elmehetnek melegebb éghajlatra. Még a csúcsdöntésem sem sikerült a dózsában. Rettenetes volt. Ráadásul össze kellett pakolnom, mert holnap délután, a rutin-vizsgám után, irány Szeged, avagy move to Sun City. Nagyon várom, de maradnék is itthon. Eléggé egyedül leszek ott lent, jobban mint gondoltam. Majd dolgozom az ügyön, és lesz, ahogy lennie kell.
Elméletileg már meglesz a nethozzáférésem mire leérek, úgyhogy előreláthetólag majd az új helyemről is bejelentkezem. Meglátjuk.
A legfontosabbakat viszem magammal. Tűzhely, íróasztal, laptop, könyvek, ruhák, konyhai eszközök, jókívánságok, egyebek...
Tegnap egész délután baráti körben voltam, mintegy elbúcsúztatva magamat. Úgyis olyan ritkán vagyunk együtt, főleg aktív egyetemi lét alatt, jó volt nagyon.
Ma viszont überhétfőm volt, annak ellenére, hogy szerdának álcázta magát. A közlekedési felügyelet és az oktatóm is elmehetnek melegebb éghajlatra. Még a csúcsdöntésem sem sikerült a dózsában. Rettenetes volt. Ráadásul össze kellett pakolnom, mert holnap délután, a rutin-vizsgám után, irány Szeged, avagy move to Sun City. Nagyon várom, de maradnék is itthon. Eléggé egyedül leszek ott lent, jobban mint gondoltam. Majd dolgozom az ügyön, és lesz, ahogy lennie kell.
Elméletileg már meglesz a nethozzáférésem mire leérek, úgyhogy előreláthetólag majd az új helyemről is bejelentkezem. Meglátjuk.
A legfontosabbakat viszem magammal. Tűzhely, íróasztal, laptop, könyvek, ruhák, konyhai eszközök, jókívánságok, egyebek...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)