Visszaolvastam a hétfői hosszút, és kezdek végzetesen szentimentális lenni. Néha túlcsordul bennem és jön a pusztító venuszita-cunami... Így jobban belegondolva, ez nem igaz. Mindig is ilyen voltam. Érdekesség, és személyes tragédiám, hogy pár százalékkal több "nő" szorult belém, mint átlag férfitársaimba. Ilyenkor a kultúrember azt kiabálja, teli szájjal röhögve, hogy 'B.zi!' Minden tiszteletem a fent említett generációt felnevelő szülőké, biztosan nem volt könnyű...Ezt megakadályozandó bizton állíthatom, hogy jómagam is a dombos-völgyes vidékeket kedvelem (igazán árnyalt, de elnézést kérek a hölgy-olvasóimtól) és csak abban az esetben önt el 'melegség', amikor felszökik a lázam. Azt mondtam tragédiám, talán igaz is. Felvázolom: a barátaim nagy többsége nőnemű, akikkel rendkívül jó kapcsolatban vagyok, de ennyi, slussz, barát, akinek elmondhatja a gondjait (családi, kapcsolatbeli), megmutathatja a legújabb ruhaszerzeményét, beszélhet erről-arról, azaz megteheti azt, amire egy átlag párkapcsolatban nincs lehetősége. Ez egyáltalán nem zavar, sőt igazából örülök is neki, de az elszomorító, hogy minden próbálkozásom egy lánynál idejut. Mindegyik. Erre egy drága hímnemű barátom azt volt kedves mondani, hogy "nem értesz a nőkhöz". Na ez fájt. Szerintem pedig - és ez most nagyképűen fog hangzani - pont, hogy többet értek belőlük, és ez a probléma. Jön a női megérzés és onnantól 'jóbarát', nem 'lehetséges pasi'. Tény, hogy megváltozni nem fogok ezen a téren, és bosszantó, hogy a múltban teljesen általános volt a viselkedésem, ma pedig a tömegből kirívó és 'szánalmas'. Mert más az értékrendem és a nők tisztelete nálam evidens? Az igazán bosszantó és a szememben tragikomikus, hogy az összes vérbeli hímsoviniszta ismerősöm párkapcsolatban él. Persze még véletlenül sem vennék egy csokorba minden nőt, dőreség volna részemről ilyesmit tenni, de elgondolkodtató. Hm.
Megint csak bizonyítottam, hogy bonyolult vagyok. Újfent későre jár, ideje nyugovóra térni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése