"I just don't know what to do with myself..."

Tegnap éjjel bevallom totálisan összezavarodtam. Megtudtam egy olyan dolgot (jobb szó híján), ami egyszerre volt örömteli és elkeserítő. Nem tudom magamban megfelelően lereagálni. Azt hittem, hogy nagy nehezen sikerült, de most nem tudom kiverni a fejemből, pedig nyilvánvalóan fikarcnyi esély sincs. Kétségek, kérdések, bizonytalan lét. Pedig most fontos lenne egy szilárd talajt a lábam alatt tudni. Tudom, hihetetlen önzés folyamatosan magammal törődnöm, mikor sok barátomnak lenne többek között az én támogatásomra is szüksége, de nem megy másképp. A saját világom középpontjában én állok. Szerintem ez így normális, jelen helyzetben. Sokáig hallgattam mások problémáit, segítettem a magam módján rajtuk, ott voltam mikor kellettem. Nekem is majdnem mindig volt néhány ember, akire rá mertem bízni bizonyos gondolatokat, de ha éppen senki, akkor sem csináltam belőle nagy ügyet, próbáltam egyedül. Talán bizalom kérdése is egyben. Ha pedig túl sok volt, akkor rajzoltam. Mindenki kiadja magából az érzéseit valamilyen módon, ha már nem bírja tovább magában tartani. Nincs kedvem újrakezdeni előlről, persze biztosan másképp történne a kibontakozás, de a végkifejletre akár fogadni is mernék, pedig alapjáraton optimistább vagyok az átlagnál, hogy hasonló lenne. De mégis van egy 'de'...