Az utóbbi napok egyszerre voltak csodálatosak, fárasztóak, őrültek, rettenetesek és átlagosak.
A szerda éjjel és a csütörtök volt a mélypont. Szembesülnöm kellett azzal, hog igenis létezik a lehetetlen és ténylegesen vannak megoldhatatlan problémák, amiket még én is csak tehetetlenül szemlélek. Nem vagyok hozzászokva. Általában, ha valamiről elhiszem, hogy meg tudom oldani, az úgy is lesz. (Mert egy dzsinnről beszélünk-a szerk.) De nem most. A csütörtökömet úgy, ahogy volt szépen el is rontotta, teljesen szerencsétlen voltam, de legalább van, aki mosolyt tud csalni az arcomra, még a nehéz napokon is. Jó dolog.
A péntek már vasútállomásos-búcsúztatós, aztán vásárolós-fejkiszellőztetős nap volt.
Ma pedig már túl vagyok egy kondizáson a best bro'-mal, meg nővéremék villámlátogatásán.
Lassan el kellene gondolkoznom a karácsonyi ajándékokon és tervezhetem meg az új szekrényemet is. Ráadásul még egy esküvő is előfordulhat idén, mintegy megkoronázva az évet. Szóval forognak azok a kerekek ezerrel, csak bírjam követni.
P.S: Végre sikerült beszereznem a Salsa Celtica albumait.
Cheflibre hivatalosan is elérte (és el is hagyta-a szerk.) az 500 látogatást. Köszönet Nyuszi népes rokonságának és kitartásának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése