One week later...

A legfontosabb: fertőző gümőkórtól mentes vagyok.
A leglényegesebb: volt néhány nap, amikor sikerült értékelhető mennyiséget aludnom.
Rettenetesen fáradtnak érzem magam. Ezen a héten lemaradtam egy nagycsaládi kirándulásról, több okból. Volt egy tervem, aztán el kellett intéznem az üzemorvosi vizsgálatot, bár ez még holnap délelőttig várat magára, emiatt gondolatban megütöttem egy embert, de nem részletezném.
Úgyhogy egyedül maradtam a héten, holnap estig. Egy lakás rendben tartása, főleg, ha a lakója egy egyedülálló férfi, bizony nem könnyű. Sőt. Kicsit szalad a hely. De a mosáson és egy takarításon már túl vagyok. A mosogatás félig sikeres volt, mivel még nem éltem a mosogatógép befogadóképessége és a főzési módszerem által lehetővé tett hagyományos kézi mosogatás nyugtató erejével. Ami késik, nem múlik. Lehet, hogy még éjjel nekiállok. Vagy sütök egyet. Volt már rá precedens. Hajnali fél kettőkor kenyeret sütni. Néha elborulok és akkor a sütés-főzés világába menekülök. Persze, nem véletlenül. A héten újra alkalmam nyílt alkotni. Újabb fogással bővítettem a repertoárt. Bár a szerénység gyakorlásán nem segít, ha van, aki elvenne feleségül pusztán a főztöm miatt. Alapból képzavar. Ugyan ki szeretne egy alacsony, pocakos, szőrös, hímnemű feleséget? (Az ajánlat persze egy hölgyismerősétől jött-a szerk.) Különben sem mondanám magam kifejezetten háziasnak, csak jó vagyok a hobbimban. Mert szeretem és élvezem. Létrehozni valami újat, alkotni, életet teremteni, hiszen a sütőben, még az ételek is lélegeznek, nincs ehhez fogható érzés. Persze megpihenni a hetedik napon sem utolsó és élvezni a művet. Mégis -ostoba módon- mennyien fosztják meg magukat ettől a csodától. Azt hiszem kicsit elkalandoztam...
Valószínűleg életem legboldogabb és legnehezebb időszaka köszöntött rám. Pontosabban végre tényleg új élet kezdődött. Az, hogy mennyire lesz boldogabb és nehezebb, majd nyár végén kiderül. Másfél hónap. Egyszerre semmi és rendkívül hosszú idő. Olyasféle érzés, mint amikor először várjuk a Mikulást, kikészítjük a csizmát, lefekszünk, majd jön az izgalommal és félelemmel teli várakozás reggelig. Egy idő után, olyan ritkán lehet az ember újra gyermek. Ezek az érzések pedig azokba az időkbe visznek vissza, amikor még mindennek egy értelme volt, mikor még minden kicsit új volt, egyszerűbb volt az élet, mégis a legnagyszerűbb. Ebből kaptam most vissza egy keveset. Köszönöm.


:)Autumn.