Éjszakai megvilágosodás....megint.

"Zsebembe gyűröm álmom,
csak bámulok, bolyongok
– papírhajó a sárban..."

Átírtam néhány átírnivalót, frissült a széljegyzet és a magamról, úgy érzem ideje volt. Újra megtanulok szívből mosolyogni bármikor, jelenleg csak ritkán sikerül. Összeszedem magam egy rövid időre megint. Elvégre itt a kedvenc időszakom, az ősz és a tél. Mindig keresem a pofont és sosem hajolok el előle. Most lefekszem. Ezt át kell még gondolnom mielőtt leírnám.

Bolondság

Achtung! Caution! Prudence!Szentimentális, érzelmes poszt, megtekintése bizonyos tesztoszteron-szint felett 'Ez mi?!' és 'Mivan?' érzést indíthatja el. Éjszaka ilyenem volt.

Itthon vagyok, otthon vagyok. Rengeteget alszom, ami borzasztó, mert rengeteg mindenről maradok így le. Ősz van. "Ősz húrja zsong, jajong, búsong a tájon, s ont monoton bút konokon és fájón..." De nem csak azt. Leveleket ezer színben és számban, esőt, szelet, sok szép dolgot. A hosszú vonatozásokban a táj a legjobb dolog. Csak bámulni kifelé az ablakon és lesni a hatalmas erdőket, a lombkoronák tetejét, az őzikéket és az ölyveket, a folyókat és patakokat, a zöldellő, végeláthatatlan dombságot. Engem ez lenyűgöz. Mióta állhatnak ott, mennyi mindent átélhettek, milyen hatalmasra nőttek vagy éppen milyen aprók. Bolondok, akik szeretik. Mi bolondok szeretjük. Tegnap voltam végre kondiban. Rengeteg ismerős, mindenki köszön, néhány mondatos sztorizgatás, ez hiányzott. Kimentem az egyetemi campusra is emléket idézni, és megtekinteni a színészpalánták előadását. Annyira szeretem őket. Hatalmas hangulatot képesek generálni, végignevettem az egészet. Rám fért. Nagyon is. Persze vannak veszélyei a KE-s kiruccanásaimnak, mivel vannak, akikkel nem szeretnék találkozni. Szinte teljesen sikerült. Van, akivel viszont leülnék egy hosszabb-rövidebb private conversation-re, most nem találkoztunk vagy csak én voltam vaksi. De volt nyakamba ugrás, nagy mosolygás, kedves szavak, néhány váratlan arc. Utána felmentem egy ismerősömhöz beszélgetni egyre szűkebb baráti körben. Furcsa, hogy milyen hamar változnak a viszonyok. Ki is estem ebből a körből, talán nem is baj. Egyáltalán nem baj. A héten még lehet, hogy kinézek, csak nappal. Bár hétfőn is kint voltam pici nővérem óráján. Olyan büszke vagyok rá, hogy csak na. Ügyes.
Szintén hétfőn megcselekedtem, amit megkövetelt a lovagi szellemem. Segítettem egy messzire bolyongott hölgynek. Mert még mindig egy dzsinn vagyok és csak a jobb kezemet.
Reggel megyek személyi igazolványt csináltatni, úgyhogy mennem kell aludni...
Remélem hasonlóan esős, borongós, szeles idő lesz, mert azt szeretem, bár Szegeden a nappal is megbarátkoztam, csütörtökönként a francia órám után, elmegyek és veszek péksüteményt, leülök egy kis parkban a játszótér mellé egy napos padra és figyelem az apró gyerkőcöket. A hetem csúcspontja. Annyira édesek, hogy az leírhatatlan.

Ki Hobgoblin, édes Puck néven szólít, annak jóccakát mondok!

Helyzet-yeah-lent-és-a-többi...2.

Múlt héten a csapatunk nyert (5:3-ra -a szerk.). Megint. Nyerő szériában vagyunk. Ma elmarad a meccs, csak edzünk egyet. (Ha esetleg valaki nem hinné, érdeklődne, unatkozna vagy kényszeres linkre kattintó, akkor itt megtekintheti a honlapot. A J-ligában szerepelnek Sevilla Sekés néven, az utolsó meccsük eredménye nincs fent. Lusták a kollégák.- a szerk.)
Pénteken, a hazautamon, versenyre igyekvő fiatal középiskolásokkal sikerült egy kocsiba kerülnöm. Rövid idő alatt tetemes mennyiségű a-betűs italt fogyasztottak el. Eléggé idegesítettek, bár időnként kifejezetten jót derültünk rajtuk a szomszéd csajjal. Főleg amikor egyikőjük, miután biztonságban érezte magát két könyöklőbe kapaszkodva, kijelentette, hogy: "Ti milyen gyerekesek vagytok." Két perc nem igazán néma rázkódást eredményezett. De a telenofjaikat el tudtam hallgattatni a puszta tekintetemmel. Új szuperképesség.
Hétvégén családos őszi bevásárlásra mentem. Megtaláltam A bőrdzsekimet, majdnemmotoros-kőkemény, csak pont két méret között vagyok, a kisebb szétfeszül a mellkasomon, a nagyobb hónaljban bő. Bosszantó. Ha találok olyat, aki hajlandó és képes rám szabni, akkor megveszem. Még néhány ing és egy cipő vár rám valahol, hogy nálam szerető otthonra leljen. Ez csöpögött.
A héten nem történt semmi extra, leszámítva, hogy lefejeltem egy pókot és fejbe rúgtam egy katicabogarat. Véletlenül. Komolyra fordítva, megnéztem néhány filmet, ajánlanám mindegyiket, csak nem írom le, mik voltak azok. Találtam új rövidítő útvonalakat és izgalmasnak tűnő helyeket is a városban. Órákra bejártam rendesen, bár ma például dékáni szünetem volt, úgyhogy csak sárkányhajózni voltam. Igen, mi még ilyen szép esős, szeles, hideg időben is evezünk. 7 mindenre elszánt, rettenthetetlen tengerész, pontosabban folyóász szelte a habokat, a parton horgászó más elvetemültek szerint pedig: "Van ám sebesség." Az egyetlen probléma azzal volt, hogy kissé sietve indultam el a telepre és nem készültem fel a zord időjárásra, majd az evezéshez beáldoztam a pulóveremet, így aztán hazafelé szépen el-meg-szétáztam. 10 °C-ban, szélben és 3 pólóban a kis zakóm alatt. De visszaértem a fűtött lakásba, megszárítottam magam, ettem egy jó meleg levest és átnyálaztam a frissen beszerzett Ikea family live magazint. Holnap lesz két órám és befejeztem a hetet. Pénteken időben hazamegyek, és a jövő hetet otthon töltöm. Dózsa rettegj mert érkezem. Lehet, hogy Pécsre is leruccanok, majd meglátom. Másfél óra utazást már meg sem érzek, annyira hozzászoktam a 6 órákhoz. Vannak előnyei az ország túlsó felére költözésnek. Az éghajlatváltozáson kívül talán az egyetlen. A hátrányait nem kezdem el sorolni, mert fáradt vagyok, ráaádsul kezd izmosodni a lázam vagy lázasodni az izmom.
De mindegy, hogy ki mit gondol és tesz, mert: "Végül minden a komédiásoké lesz." (Azért a rím itt is befigyel.-a szerk.)

P.S.:
A szakállam kissé megmakacsolta magát, eléggé cheguevarásan akar nőni, vagy még úgy sem. De nem adom fel.
Jelentem haladok a francia nyelvvel.

Helyzet-yeah-lent-és-a-többi...1.

Hétvégén megvolt a kötelező lelki-csömör-ömlengésem. Szükségem van néha erre. Elnézést mindenkitől, aki idetévedt és a 'na, már megint' kifejezés jól láthatóan kiült az arcára.
Szeged. Ez a város más. Nagyobb, mozgalmasabb, naposabb, melegebb, síkabb, gyorsabb, lassabb. Tényleg kezdem megszeretni. Egyre tágabb terület ismerős. Ez őszinte örömmel tölt el. Aminek szintén nagyon tudok örülni, hogy ebben a városban a magamfajta egyedül bolyongó lelkek sem keltenek akkora feltűnést. Aztán itt tekereg még az áldott-átkozott Tisza. Valahol gyönyörű. Többször van lehetőségem sétálni a partján, főleg visszafelé a sárkányhajózásból. Ami mostanra már a hét egyik csúcspontja lett. Múlt héten sikeresen leeveztük az SZTE Universitas Regattát, ami egy 8 km-es időfutam, ráadásul a 20-as hajóban csak 15-en voltunk, de így is 53 perc alatt behúztuk. A másik rendszeresen űzött sporttevékenységem a csütörtöki kispályás futball. A JATE-kupa J-csoportjában szerepel a SZTEP-es csapatunk, a Sevilla Sekés. Eddig 3 meccs 6 pont. Kezdünk belelendülni. Ezekhez csapódnak még a napi több kilométeres séták, így aztán rohamosan javul a kondícióm. Ami jó. Kedden éjszaka megtaláltam a kedvenc helyem itt Sun Cityben. Ettől aztán belelkesültem és jó kedvem van. Baráti kört még mindig nem sikerült elkezdenem kialakítani, csapódok jobbra-balra-középre, mondjuk nem is nagyon töröm magam, azért vannak akikkel többet vagyok, de jobbára SZTEPes kiscsalád. Tegnap volt Suit up Day. Öltönyöm nem volt, de azért egy nyakkendőt vettem, a többi pedig amúgy is megvan. MR2 Akusztikot hallgatok, lassan elfogy a lendület. Az evezés mindig sokat kivesz, "kis" izomláz reggelre megjön, persze a nap ma is megfogott, ami azért október közepe lévén, vicces. De hiába, szerdára meg van rendelve a jó idő. Eddig bejött. Otthon, hétvégén pedig rendszeresen köd, eső, hideg, nyúlós idő fogad. Akkor is hazajáró szellem maradok. Még. Főleg, hogy nem tudok mosni. Különben is szeretek vonatozni. Tényleg. Igazán. Úgysem hisz nekem senki....
Egyelőre legyen elég ennyi belőlem és a szögedi helyzetjelentésemből.
Folytatása következik....
(Nem kell ennyire lelkesedni-a szerk.)

A kör közepén

Már napok óra dühös vagyok, kavarog bennem valami egyáltalán oda nem illő érzés, gondolatfoszlány, néha, a legrosszabbkor felszínre tör, képtelen vagyok levezetni, kiölni, elfojtani. Terjed és lassan felemészt. Próbálok szépre és jóra gondolni, de valahogy nehéz, egyre nehezebb. Lássuk be, elégedett lehetek az életemmel, minden okom megvan rá, főleg a családom terén. Nem is itthon van a gond. az elmúlt 2-3 hétben körbenéztem magam körül. És csalódtam. Elvesztettem a hitem, ha volt egyáltalán, márpedig kellett lennie. Fájt. Igaz, hogy áttettem a székhelyemet az ország egy másik szegletébe, de magabiztosan állíthatom, hogy nem szűntem meg létezni. Sőt. Inkább érzem magam élőbbnek mint valaha. Sajnos, jobban is fáj. Hiányoznak emberek. Sokukkal nem volt olyan szoros a kapcsolatom, hogy megmaradjanak, néhányukkal egyszerűen csak nem láttuk értelmét a körülményes kapcsolattartásnak és a kényelmes hallgatást választottuk, de közösen, végezetül, és ők fájnak a legjobban, vannak akik úgy döntöttek, hogy nincs többé szükségük rám, csak nekem felejtettek el szólni...kevesen vannak, de ők fájnak a legjobban. Sokáig próbáltam kitalálni, hogy mi is volt a döntő fordulat, a kulcs-probléma, ami miatt ez így alakult, biztos voltam benne, hogy elrontottam valamit, de nem tudtam, hogy mit, visszajelzést pedig nem kaptam.
Egy lány, akivel szoros napi kapcsolatban voltam, aki két évig kitöltötte az időm nagy részét, akit egyengettem az útján, akire vigyáztam, aki ezért a maga módján ott volt, ha kellett, akit utólag bevallva talán szerettem is, aminek a vége barátság lett. Közhely, talán az, de hittünk benne. Aztán jött egy törés, még csak nem is komoly, egy semleges területről, és azóta nem hallottam felőle. Továbbra sem hiszem, hogy nekem kellene kezdeményeznem a helyzet feloldását, mivel én csalódtam benne.
Egy nő, akire fenti okokból talán túl későn figyeltem fel, de akkor is váratlanul bukkant elő és hozott fényt a sötétbe, mit fényt, 1000 wattos izzóval működő reflektort, és amilyen hirtelen jött, úgy távozott is, minden szép reményével, minden szavával, mozdulatával, később gyilkos hallgatásával, talán belészeretni sem volt időm, de ő volt, aki akkor kihúzott a hullámokból, hogy aztán később nem túl kecsesen visszalökjön, de legalább megtanultam úszni a viharban, a sok szabadidőmben.
Egy nyár hossza elég ahhoz, hogy sokan eltűnjenek. A helyükön hiány van. Arcok, hangok, szagok. Minden más. Persze, én is másképp látom már ugyanazt. De néha hiába is keresném a megszokottat. Elmúlt. A középiskolából hozott barátságok maradtak. Vigaszt nyújtanak a számomra "nehéz" időszakokban. Van, akivel nemrég lett újra szorosabb, van akivel szinte naponta tudok beszélni (hála az áldott/átkozott internetnek), vannak akikkel a legtöbb időmet töltöttem, most pedig alig tudunk találkozni, vannak akik a legfontosabbak számomra, és amikor csak tudunk, de legalább havonta leülünk beszélgetni, ha csak egy órát, akkor csak egy órát is. Ők barátok. Velük is voltak szünetek, akár nyár hosszúak is, mégis megmaradtak körülöttem, pedig nincsenek közelebb, sőt van, aki sokkal messzebb, mint a többiek.
A távolság nagy úr. A távolság nagy űr. Komolyan kell venni, de nem jelenthet mindent, ha igazán számít valaki, nem lehet kifogás, nem lehet úgy beállítani, mint legyőzhetetlen akadályt, mert akkor már mindegy, baj van, vége, halott. Kiszabott távolság. Túl könnyű ráfogni bármit, túl kényelmes megoldás eltemetni benne valakit.
Sokan mondják, a nagyon bölcsek, hogy ne lovagoljunk a múlton, felesleges keseregni, nézzünk előre. Megint megtettem, mert ebből is látszik, mennyire befolyásolja az emberek jelenét a múltjuk legkisebb darabja, és látható, hogy válnak egyesek önkéntelenül vagy szánt szándékkal a múlt részévé. Van a befejezetlen múlt. A legrosszabb fajta. A két fenti fájó példám is ebbe a csoportba tartozik. A döglött akták, amik még élnek, csak porosodnak a polcon. Rájuk akadtam a takarításom során, és elsősorban miattuk született ez a bejegyzés.
Ha lezárhatnám őket, talán csökkenne a megmagyarázhatatlan düh.
Akárhányszor hazajövök, felerősödik bennem, lent csökken, de nem múlik. Elfoglalom magam, még csak egy hónapja vagyok ott, és legalább fél év, még ott is leszek. De inkább több. Szívesen írnék a lenti napjaimról, de most nem megy. Zenét fogok hallgatni, és elutazom valahová, ahol egy kicsit nem kell egyedül lennem és mégis lehetek egyedül, egymagam, de nem magányban.

"Elmentem, mingyár gyüvök, dógomvan"

Hamarosan írok megint, ígérem. Csak még eltart a rendszerezés és a lomeltakarítás egy ideig. Még az is lehet, hogy közben is születik egy bejegyzés, nem tudom, holnap, hétvégén? Nincsen veszély csiga.