Lehullott három falevél...

...észrevétlen az őszi ágról.

És jött a szél, a messzi szél,
egy messzi, másik, új világból -

Elröpült három falevél

Az egyik magasba vágyott:
talált a felhők közt új világot,
emelte, emelte a szél.

A másik rohanni vágyott:
magasba hágott és mélybe szállott,
sodorta, sodorta a szél.

Harmadik szédülni vágyott:
szemét lehúnyta, semmit se látott,
kavarta, kavarta a szél.

Lobogott három falevél.

Lehullott három falevél
tehetetlenül a világból.

Ott lenn a sár, fekete, mély -
ki emel fel az őszi sárból,

ti szegény három falevél?

/Weöres Sándor: Ballada három falevélről/

Az egyik kedvencem, bizton állíthatom az is marad.
Már érzem a tarkómon a lélegzetét. Lassan közeledik, csendben, túlságosan is csendben...a felháborodás, hogy miért nem írtam eddig?!
Számos meggyőzőbbnél meggyőzőbb érvet tudnék felsorolni igazolásképpen a feltevésemre, miszerint kivitelezhetetlen vállalkozás lett volna az elmúlt napokban leülnöm és firkálgatnom, de nem teszem, aminek egyszerű oka, hogy ennek a mondatnak tulajdonképpen semmi értelme, mégis mindenki érdeklődve fogja végigolvasni, annak reményében, hogy a végén, egyszer csak meggondolom magam, megszánom és leírom, hogy tulajdonképpen, ez a mondat csakis kizárólag azért került megírásra, hogy bebizonyítsam, minden kétséget kizárólag, nem vagyok normális, majd amikor ennél a pontnál bosszankodni kezdene, végül mégiscsak odabiggyesztem, a szám sarkából, hogy ráadásul lusta is voltam. Most mindenkinek hagyok egy kis időt regenerálódni, megmasszírozni a szemeit, pislogni egy párat...így ni.
Szegeden vagyok éppen, a kis lakásomban, újonnan beszerzett felmosóm és partvisom figyelő tekintetétől fulladozva (még csak nem is pislognak), jól érezhetően tökéletesen egyedül. Mint mindig. Én akartam ezt, örülök is neki még mindig, de néha kellene egy Mikasa, akihez szólni lehet, vagy még inkább, aki szóval tart. Hiába ahogy idősödöm, egyre jobban vágyom a rendkívül türelmes(sokkal inkább földöntúlian, mondjuk angyalian elnéző, megértő, harcos) amazonra, aki megteszi, amit megkövetel(ek) (od)ahaza. De egy társaságra mindenképpen. Szerencsére alakulgat itt is egy olyan KMST (KGST után szabadon- a szerk.), amely biztos pontot is nyújt, társaságot is, meg szórakozási lehetőséget is, ha másképp nem, hát jól szórakozom rajtuk.
Közeledik az év vége, bár az időjárás megkergült, Sun cityben, nevéhez híven tűző napsütés, 22-24°C, enyhe szél volt jellemző, remélem kitart a szerdai evezésig, sőt a csütörtöki focimeccsig, merthogy egy hónap kényszerpihenő után újra belevetjük magunkat a JATE-bajnokság küzdelmeibe a mindenre elszánt, sikerre éhes SZTEP-csapatunkkal, lehet, hogy rögtön két meccset is játszunk hirtelen. Jövő héten fővárosunkba látogatok péntek-szombaton, szintén egyesületi program lesz. Decemberben pedig bécsi adventozásra megyünk. Közben megkezdődtek a zh-írások, közeleg a vizsgaidőszak, kijöttem a rutinból, vissza kell még szoknom.
Ráadásul szerettem volna összehozni egy londoni kiruccanást még idén, december közepén, de úgy tűnik, hogy nem lesz belőle semmi. Viszont év elején összespórolok annyit, hogy sikerüljön végre. Súlyos életmódváltást tervezek, mivel mostanában rendkívül fáradékony, kialvatlan, stresszes vagyok, ami nem tesz jót sem nekem, és főleg nem a környezetemnek. Úgyhogy torna-tervezetet készítek, időtervet a hétre, kicsit variálok az étrendemen, kacérkodom a futással, de összességében szükségem van egy új rendszerre, amelynek első bekezdése az alvás fontosságát taglalja. Éppen ezért most búcsúzom, szögre akasztom magam éjszakára. (Figyelem a művelet veszélyes, ne próbálják ki otthon, másoknál pláne!- a szerk.)

12 a.m

Tegnap késő este-éjjel megint SZTEP Filmklub volt, újfent egy remekművel. Már majdnem éjfélt ütött az óra, amikor elindultam a lakás felé. (Nem jön a számra, hogy 'haza'.) Még nem sétáltam onnan visszafelé éjszaka. Az idő kellemes volt, és a város gyönyörű ilyenkor. Nem is nagyon szaporáztam a lépteimet. Igyekeztem olyan útvonalon haladni, hogy minél kevesebb emberrel találkozzam, ez sikerült is, bár nem olyan könnyen. Tisza-part, körutak és sugárutak, zegzugos ösvények, Dóm-tér...kedvem lett volna megosztani valakivel. És itt a "valaki" nem konkrét személy, kivételesen. Pont ez a lényeg. Végiglapoztam a telefonomban és nem volt benne senki olyan, akit felhívhattam volna vagy eleve elhívhattam volna erre az estére. Viszont találtam jópár nevet, akik csak porosodnak, akikről reméltem, hogy idővel jobb belátásra térnek, tőlük rövidesen elköszönök egy-egy búcsúlevélben, majd várok néhány napot egy esetleges válaszra, amely felfogható egyfajta utolsó lehetőségként, hogy megmaradjanak, vagy törlöm őket. A letisztult környezet elősegíti a boldogabb élet kialakítását, és nekem arra szükségem van.
Más. Mióta szakállam van (bár egyelőre még inkább csak vagyogat, de azt hősies kitartással és elszántsággal teszi), azóta határozottan másképp látom a dolgokat. Jót tett. Többet is mosolyognak rám. Egyre felnőttesebb és elmélkedőbb fejem van, már csak felnőni és elmélkedni kellene hozzá. Haladok. Lassan, félve, de kifelé meggyőzően. Ez a lényeg.
Szerdán este volt POÉN szakest (politológus-nemzetközis), nem mellesleg SZTEP rendezvény, amely célja csapat-össze-kovácsolás, szórakozás, valamint az ellenfelek legyűrése a vándorkupáért folytatott játékos vetélkedők folyamán. Amit mi, a b-közép, hősiesen meg is tettünk, elhódítva ezzel a POÉN-szakest vándorkupát, amely első évesesknek, pláne nemzetköziseknek még sohasem sikerült. (Nem is olyan) Kevés Kalinka, graffiti az alkaromon, rengeteg röhögés, "nem mindegy, hogy a lány a lány alá nyal, vagy a nyúl a nyúl alá nyúl", kupából pezsgőzés. Szerencsére képek nem készültek az estéről. Zártkörű volt.
Ma irány haza, kiscsaládom, az azóta már 3 éves unokaöcsémmel, dózsa, ágyam, péntek esti anyufőztje, Kaposvár, hiányoznak.
A legutóbbi bejegyzésemben említett irományom, nem az időközben elveszett gondolatmenet miatt nem íródott le/meg, hanem mert hamar jött egy másik, majd egy harmadik, és érvényét veszítette.
Azt hiszem a reggeli filozófia órámat kihagyom, ez a hét ilyen felborult-kidőlt-bedőlt lett. Majd legközelebb.

Búcsúzóul egy jelenet az esti filmből: