Tegnap késő este-éjjel megint SZTEP Filmklub volt, újfent egy remekművel. Már majdnem éjfélt ütött az óra, amikor elindultam a lakás felé. (Nem jön a számra, hogy 'haza'.) Még nem sétáltam onnan visszafelé éjszaka. Az idő kellemes volt, és a város gyönyörű ilyenkor. Nem is nagyon szaporáztam a lépteimet. Igyekeztem olyan útvonalon haladni, hogy minél kevesebb emberrel találkozzam, ez sikerült is, bár nem olyan könnyen. Tisza-part, körutak és sugárutak, zegzugos ösvények, Dóm-tér...kedvem lett volna megosztani valakivel. És itt a "valaki" nem konkrét személy, kivételesen. Pont ez a lényeg. Végiglapoztam a telefonomban és nem volt benne senki olyan, akit felhívhattam volna vagy eleve elhívhattam volna erre az estére. Viszont találtam jópár nevet, akik csak porosodnak, akikről reméltem, hogy idővel jobb belátásra térnek, tőlük rövidesen elköszönök egy-egy búcsúlevélben, majd várok néhány napot egy esetleges válaszra, amely felfogható egyfajta utolsó lehetőségként, hogy megmaradjanak, vagy törlöm őket. A letisztult környezet elősegíti a boldogabb élet kialakítását, és nekem arra szükségem van.
Más. Mióta szakállam van (bár egyelőre még inkább csak vagyogat, de azt hősies kitartással és elszántsággal teszi), azóta határozottan másképp látom a dolgokat. Jót tett. Többet is mosolyognak rám. Egyre felnőttesebb és elmélkedőbb fejem van, már csak felnőni és elmélkedni kellene hozzá. Haladok. Lassan, félve, de kifelé meggyőzően. Ez a lényeg.
Szerdán este volt POÉN szakest (politológus-nemzetközis), nem mellesleg SZTEP rendezvény, amely célja csapat-össze-kovácsolás, szórakozás, valamint az ellenfelek legyűrése a vándorkupáért folytatott játékos vetélkedők folyamán. Amit mi, a b-közép, hősiesen meg is tettünk, elhódítva ezzel a POÉN-szakest vándorkupát, amely első évesesknek, pláne nemzetköziseknek még sohasem sikerült. (Nem is olyan) Kevés Kalinka, graffiti az alkaromon, rengeteg röhögés, "nem mindegy, hogy a lány a lány alá nyal, vagy a nyúl a nyúl alá nyúl", kupából pezsgőzés. Szerencsére képek nem készültek az estéről. Zártkörű volt.
Ma irány haza, kiscsaládom, az azóta már 3 éves unokaöcsémmel, dózsa, ágyam, péntek esti anyufőztje, Kaposvár, hiányoznak.
A legutóbbi bejegyzésemben említett irományom, nem az időközben elveszett gondolatmenet miatt nem íródott le/meg, hanem mert hamar jött egy másik, majd egy harmadik, és érvényét veszítette.
Azt hiszem a reggeli filozófia órámat kihagyom, ez a hét ilyen felborult-kidőlt-bedőlt lett. Majd legközelebb.
Búcsúzóul egy jelenet az esti filmből:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése