Lehullott három falevél...

...észrevétlen az őszi ágról.

És jött a szél, a messzi szél,
egy messzi, másik, új világból -

Elröpült három falevél

Az egyik magasba vágyott:
talált a felhők közt új világot,
emelte, emelte a szél.

A másik rohanni vágyott:
magasba hágott és mélybe szállott,
sodorta, sodorta a szél.

Harmadik szédülni vágyott:
szemét lehúnyta, semmit se látott,
kavarta, kavarta a szél.

Lobogott három falevél.

Lehullott három falevél
tehetetlenül a világból.

Ott lenn a sár, fekete, mély -
ki emel fel az őszi sárból,

ti szegény három falevél?

/Weöres Sándor: Ballada három falevélről/

Az egyik kedvencem, bizton állíthatom az is marad.
Már érzem a tarkómon a lélegzetét. Lassan közeledik, csendben, túlságosan is csendben...a felháborodás, hogy miért nem írtam eddig?!
Számos meggyőzőbbnél meggyőzőbb érvet tudnék felsorolni igazolásképpen a feltevésemre, miszerint kivitelezhetetlen vállalkozás lett volna az elmúlt napokban leülnöm és firkálgatnom, de nem teszem, aminek egyszerű oka, hogy ennek a mondatnak tulajdonképpen semmi értelme, mégis mindenki érdeklődve fogja végigolvasni, annak reményében, hogy a végén, egyszer csak meggondolom magam, megszánom és leírom, hogy tulajdonképpen, ez a mondat csakis kizárólag azért került megírásra, hogy bebizonyítsam, minden kétséget kizárólag, nem vagyok normális, majd amikor ennél a pontnál bosszankodni kezdene, végül mégiscsak odabiggyesztem, a szám sarkából, hogy ráadásul lusta is voltam. Most mindenkinek hagyok egy kis időt regenerálódni, megmasszírozni a szemeit, pislogni egy párat...így ni.
Szegeden vagyok éppen, a kis lakásomban, újonnan beszerzett felmosóm és partvisom figyelő tekintetétől fulladozva (még csak nem is pislognak), jól érezhetően tökéletesen egyedül. Mint mindig. Én akartam ezt, örülök is neki még mindig, de néha kellene egy Mikasa, akihez szólni lehet, vagy még inkább, aki szóval tart. Hiába ahogy idősödöm, egyre jobban vágyom a rendkívül türelmes(sokkal inkább földöntúlian, mondjuk angyalian elnéző, megértő, harcos) amazonra, aki megteszi, amit megkövetel(ek) (od)ahaza. De egy társaságra mindenképpen. Szerencsére alakulgat itt is egy olyan KMST (KGST után szabadon- a szerk.), amely biztos pontot is nyújt, társaságot is, meg szórakozási lehetőséget is, ha másképp nem, hát jól szórakozom rajtuk.
Közeledik az év vége, bár az időjárás megkergült, Sun cityben, nevéhez híven tűző napsütés, 22-24°C, enyhe szél volt jellemző, remélem kitart a szerdai evezésig, sőt a csütörtöki focimeccsig, merthogy egy hónap kényszerpihenő után újra belevetjük magunkat a JATE-bajnokság küzdelmeibe a mindenre elszánt, sikerre éhes SZTEP-csapatunkkal, lehet, hogy rögtön két meccset is játszunk hirtelen. Jövő héten fővárosunkba látogatok péntek-szombaton, szintén egyesületi program lesz. Decemberben pedig bécsi adventozásra megyünk. Közben megkezdődtek a zh-írások, közeleg a vizsgaidőszak, kijöttem a rutinból, vissza kell még szoknom.
Ráadásul szerettem volna összehozni egy londoni kiruccanást még idén, december közepén, de úgy tűnik, hogy nem lesz belőle semmi. Viszont év elején összespórolok annyit, hogy sikerüljön végre. Súlyos életmódváltást tervezek, mivel mostanában rendkívül fáradékony, kialvatlan, stresszes vagyok, ami nem tesz jót sem nekem, és főleg nem a környezetemnek. Úgyhogy torna-tervezetet készítek, időtervet a hétre, kicsit variálok az étrendemen, kacérkodom a futással, de összességében szükségem van egy új rendszerre, amelynek első bekezdése az alvás fontosságát taglalja. Éppen ezért most búcsúzom, szögre akasztom magam éjszakára. (Figyelem a művelet veszélyes, ne próbálják ki otthon, másoknál pláne!- a szerk.)