Rend a lelke mindennek?

Az éjszaka alvásra való, abból baj nem lehet.
A hirtelen döntések napvilágnál sikeresek lehetnek, éjjel a legritkább esetben történhet meg hasonló. Ha mégis teszünk valami olyat, aminek következményei lehetnek másnap, pláne magánéleti kérdésben, akkor még véletlenül se vonjunk bele egy harmadik felet, mert úgy igazán fejfogós kellemetlen lesz a másnap.
Ezzel a vidám bevezetéssel tértem vissza az íráshoz.
Várható volt, hogy nem tudok sokáig meglenni enélkül, kicsit csúszik a talaj a lábam alatt, és most nem akarok elzuhanni hetekre.
Ami a legjobb, hogy annyira régen volt lehetőségem vívódni efféléken, hogy teljesen elszoktam az érzéstől, és túlreagálok, ami minden csak nem a megfelelő döntés.
A nők kifordítanak önmagunkból, az olyan múltbeli alakokat mint jómagam, az átlagnál sokkal inkább.
Pluszban ehhez, ebben a félévben bevállaltam mindent, 21-re húztam lapot, elvállaltam két olyan egyetemhez kötődő egyesületi tisztséget is, ami rengeteg erőmet és energiámat felemészti, és eddig el is hittem, hogy sikerülhet végigvinnem. De most még a kusza magánélet is bekavar.
A rossz tapasztalataim miatt ettől félek. Ha félek, túlreagálok, ha túlreagálok, hülyét csinálok magamból. Ezt igyekszem megelőzni jövő héten, és rajzolok egy korlátot a varázsceruzámmal, amiben meg tudok kapaszkodni.
Ráadásul rosszul érzem magam, amiért ezt leírtam.
Majdnem ugyanazt a hibát követtel el, mint legutóbb, belemagyarázok egy lehetőségbe mindent, ami még be sem következett.
Na ez most kusza és olvashatatlan, de nekem jó lesz visszaolvasni holnap vagy holnapután.
Remélem, hogy majd lesz időm értelmesen foglalkozni chefelibrével, szeretném.

Folytassa, chef?

A klasszikus sorozatot megidézve.
Abbahagytam a blog írását, először csak a szokásos leállás volt, aztán már tudatosan hagytam. Visszaolvastam magamat, és igazán elment a kedvem attól, hogy újra és újra és újra ugyanazt kellett olvasnom. Ebből elegem lett, szerintem másnak is, persze történtek azóta jó dolgok, rosszak is, de már nem akartam megírni, csak azért, hogy beállítsam a sorba őket. Olyan súlyú történés nem esett meg velem, ami 'hűdenagyon' megőrzésre szorul.
Előbb-utóbb lehet, hogy visszatérek, talán a nyáron, vagy ha újra rátalálok olyasmire, ami értékes és fontos, hogy néhány év múlva is visszakereshessem, ha kedvem szottyan.
Még az is előfordulhat, hogy új, tematikus bogot nyitok, nem tudom megmondani.
Addig is, itt a nyár, vizsgaidőszak van, a kedvem semleges, sokat nosztalgiázom, munkát keresek, és nem vagyok képes másra.
(Cheflibre átlépte a 3000 látogatást az új érában, szép kerek szám. -a szerk.)


(Egy kis zene, ha már kijött az új album.)

Az úgy volt, hogy bejött egy mosómedve...

Mindig visszatérek, mint a bumeráng. Amikor a legnagyobb szükség tör ránk.
Az elmúlt hónap mozgalmas volt az életemben, főleg a szegedi pályafutásomat tekintve vitte a prímet.
Sárga cetlikre firkálva a teljesség igénye nélkül: kilakoltatás, költözés, Balkán Panda, új lakás, tavasz, Utazás-kutatás VII., Grund, Gödöllő, Szeged, Budapest, Kaposvár, Balaton-felvidéki családi kirándulás, otthon, vonatozások, haza, betyárság, mulatás, dráma, komédia, régi barátok, új barátok, sok jó ember, POLI konferencia, este fess a pesti nő, meg délután, sok-sok pozitívum, nyugalom, fityfenét, pörgés, alvás, lassan önmagam utolérése, egyre otthonosabban mozgás, spring break, póker, holnaptól újra egyetem.
Ez a hónap röviden ennyi volt és sokkal több valójában. Valami elindult, azt hiszem én. Csak jó irányba menjek.
Nem igazán lenne értelme sorra venni a fenti eseményeket, részletezni nincs kapacitásom, örök élmények, és végre csupa jó.
Igyekszem nem eltűnni mostantól, bár munka és tanulás is egyre több lesz, de valahogy megoldom majd.
Egy kis színes a végére. Slán go fóill!

Kopp-kopp.

Megint elmaradtam, lehetne mentségem, de ki hinné el?
Hamarosan jövök, friss előtavaszi lendülettel.

Kirúgott az álmom.

Felébredtem. Alig 2 órája aludtam csak el. Az ágyam képéből ítélve rosszul sikerült. Nem mostanában volt velem ilyen. Bosszantó. Ki vagyok száradva. Rajt hagytam a fűtést a konvektoron, gondoltam csak melegem van, de 20 perc szellőztetés, és fél liter, határon billegő fogyaszthatóságú, hideg narancslé elfogyasztása után sem sikerült. Semmiféle álmosságot nem érzek. Át kellene mennem a boltba, majd megpróbálni visszafeküdni. Csiripelnek a madarak az ablakban. Elszórtan égnek a villanyok a környező házakban. Fél órája láttam egy lányt bőrönddel a buszmegállóban állni. Szép volt. Vajon hová ment, merre? Aztán két idős bácsi sétált erre. Ők egy másik busszal mentek. Hajnalban utazni. Régen volt az az idő, amikor hajnalban kellett utazgatnom. Pedig mennyire lenyűgöző tud lenni a napfelkelte utazáskor...
Az elmúlt néhány nap eseményeiről, mert voltak, majd később. Ez most igazán spontán volt, "..néha ilyen is kell."

I've found a new way.

Kissé belassult, mondhatni lábadozásba fordult (már jobban van-a szerk.) a new wave-program, de már kitaláltam a végleges tervet a lakás átrendezéséhez, kinéztem a néhány új bútort és kiegészítőt, még a függöny hiányzik, de a héten odáig is el fogok jutni és jövő héten sort kerítek a kivitelezésre, remélhetőleg a brigádot is leszervezem addig, mert a szekrényt még én sem bírom el egyedül. Ha minden jól megy, akkor márciusban pedig tartok egy kis lakásátrendező-újraavató összejövetelt egy hétvégén, remélhetőleg az országban szana-szerteszét hagyott barátokkal együtt. Majd dolgozom rajta. De ellenállhatatlan tudok lenni, úgyhogy nem félek.
Újra elkezdtem gőzerővel sütni-főzni, az icipici konyhámra is ráférne egy kis átrendezés, de az a következő feladat lesz. Egyszerre csak egyet, kis lépésekben.
Elkezdődött az oktatás is. Kicsit nehézkesen indultam el órákra, de majd belejövök. Legalább az idő szép mostanság. Illetve a meleggel van bajom, de már nem tart sokáig, legalábbis ezzel áltatnak. Kiderül.
Ma este lesz SZTEP közgyűlés, úgyhogy megborotválkozom és szép ruhába öltözöm. Utána kis lazítás, és elvileg ex-gólyatáboros csapattalálkozóra is hivatalos vagyok.

Télvíz és tavasz illat.

Kedden abbahagytam a vizsgaidőszakom. Sajnos nem befejeztem, egyszerűen kifogytam az időpontokból és az életerőből. Ráadásul a végén bejött a nagy jóslat, ugyanis a filozófia szóbelim szépségdíjas -érezhetően előre eltervezett- bukásban végződött.
Utána hármasban beültem inni egyet az egészre, visszajöttem a lakásba, főztem egy ebédet és lefeküdtem aludni. Kialudtam magamból minden gondolatot, minden érzést, csak voltam. Utána zene- és filmterápiára fogtam magam és számot vetettem az elmúlt bő fél évemmel és megpróbáltam előre nézni a következőre. Az utóbbi időben folyton panaszkodtam, sötéten láttam mindent, és bár a realitás nem volt sokkal világosabb, azért az enyhe depresszió ráhúzott egy sötétítő hálót. Most azonban elkezdődik a télzáró-tavaszváró időszak. Itt az ideje, hogy összekapjam magam, testileg és lelkileg egyaránt. Kis lépésekben, aprókat változtatva, fokozatosan, óvatosan, nyugodtan. Így szeretném. Érzem, hogy másképpen alakul, de mindenképpen jó lesz. Kihozom a maximumot abból, amit éppen elém köp a sors. Élvezni szeretném a mát, nem szenvedni a tegnaptól és félni a holnaptól. Nemcsak én, mindenki más is megunta már. Szerintem. Elég nehéz eset vagyok (voltam, leszek is), sokszor kiállhatatlan, de ahogy mondják, ezek is a csomag részei. Egyszer valaki kibontja az egészet. Addig csak magamra fordítom az energiáim. Mert gyűlnek, termelődnek újra.
Vészesen közeleg a nemzetközi nagykorúságom. Még ki kell találnom, hogy mivel lepjem meg magamat. Nem lesz könnyű, egész jól ismerem magam, komolyan, szinte mindig kitalálom a gondolataimat. Ezt az őszt és telet elcsesztem, már elnézést a szóhasználatért, a saját szemem előtt, tudtommal és ami a legfájóbb, beleegyezésemmel. Most kapaszkodom a ritkuló hajkoronámba, és keserűen mosolygok a tükörbe. Van mit helyrehozni.
Átrendezem a lakást. Ez már egy nagyobb lépés a váltás felé. Megoldódni látszik az állandó sötétség probléma is, új, sűrű függöny kerül beszerzésre, ami vélhetően elég lesz a világosság-de-magánszféra megtartásához. Egy új szőnyeget is szeretnék és néhány képet is a falra...
Levelezésbe kezdtem egy elfeledett személlyel. Furcsa érzés valakit újra megismerni, és elfogadni, persze, ettől még messze vagyunk, de időnk az van elég és jól kezdtük.
Szóval elkezdtem. Támogassátok vagy ítéljétek el, engem már nem érdekel, ez az én harcom, az én időm, levegővel szívom tele most a tüdőm és...üvöltök szívből nevetek egy jót, ígérhetem, mert így lesz. Bárkinek, aki ezt végigszenvedte itt velem, elviselt, segített, kicsit sajnált, de főleg annak, aki nem tette, köszönettel tartozom. Ezt valószínűleg sohasem fogom megadni...

Korai "örömök"

Tegnap meglehetősen szörnyű napom volt. Hiába volt szép idő.
Tegnapelőtt este miután kicsit csömöröm lett a filozófiától, így megnéztem a Love and another drugs c. filmet, gondolván, hogy milyen hatást fog kiváltani, és persze nem is tévedtem. Majd éjjel visszatértem a jegyzetek fölé, de már eleve vesztesként húzva a lábam lapról lapra, reggelig, majd gyors borotválkozás, zuhany és elmentem vizsgázni. 7:18-kor már ott voltam, ugyanis tanár árnak van egy jó szokása, így érdemes időben befutni, maga a vizsga írásban történt, de a kérdések elhangzása után, visszagondolva, jobban tettem volna, ha csak a nevemet és a kérdéseket írom fel és nem állok neki kifejteni a hangyás képű, külföldi csatornán befogott ismereteimet, ugyanis a megítélésemen nem javíthatott, de rontani annál inkább sikerült, úgy érzem. Most már mindegy, felveszem az uv-t és február 1-jén már beszélgetni fogunk majd. Aztán mászkáltam a városban, megnéztem a leendő telefonomat, bevásároltam, visszajöttem, főztem ebédet, és elaludtam, pedig ez volt egyetlen, amit el akartam kerülni, mivel a délutáni kiadós alvás magában hordozza a hajnalig tartó ébrenlétet. Előtte azonban még keresett a budapesti rendőr főkapitányságtól egy nyomozó, hogy jövő szerdán menjek fel fővárosunkba, ahol is kihallgatnak egy ügyben. Enyhén szólva köpni-nyelni nem tudtam, fogalmam sincs, hogy kivel mi történhetett, pláne a pesti ismerőseim közül, remélem semmi komoly. Aztán este meg egy olyan sms-re ébredtem, ami majdnem kiborított...
Ebből is látszik, hogyha nem kérem a pofont, akkor is megkaphatom. De holnap, ha minden jól megy, kicsit hazamegyek, Anyukám szülinapja is közeleg, szóval valamit ki kell találnom gyorsan ajándéknak, magam mellé.

2010.

Az elmúlt év.
Vérmes reményekkel indult, nagy terveim voltak, meg sok kisebb, nagy levegővétel, csobbanás az újba, valahogy így szoktam érezni. Változás. Új év, tiszta lap. Ezután jön a számbavétel, hogy tulajdonképpen azokból a kezdeti tervekből konkrétan mi is valósult meg...nem sok.
Egy hosszú, bonyolult matematikai egyenletbe beírva, majd levezetve a következő eredményre jutottam: ne tervezgess, ne álmodozz hatalmas tervekről, utazásokról, szerelemről, nincs értelme, ami rögtön egy ellentmondás, de valahol mégis a keserű igazság. Ezek majd jönnek, amikor jönni akarnak, még véletlenül sem akkor, amikor szeretnéd, na jó, a legritkább esetben, talán, ezer évente egyszer. Tulajdonképpen egy év tapasztalattal lettem több tavaly ilyenkorhoz képest, csak sokkal keserűbb vagyok.
2010. a végletek éve volt. Befejeztem a kaposvári pályafutásom, megszereztem a plecsnit az egyetemen, eltoltam a nyaram, felvettek Szegedre, ideköltöztem, új életet próbáltam kezdeni, sikerült is, csak nem jobban, mint a régi. Otthon is sok mindent elrontottam, ha visszanézek csak fogom a fejem, de remélem tanultam belőle. Néhány egyéb kapcsolatom is elkezdődött, lezárult és elévült, utóbbiak főleg a KE-n indultak közül, talán még nincs végük, csak kölcsönösen nem keressük egymást.
Az igazi barátságok megmaradtak, újak csak a szegedi váltás után kezdtek kialakulni, ezek próbája már idén lesz. Az ezerfelé szakadt kis csapattól pedig messzire szakadtam, nem is feltétlenül térben és időben, elvégre a 21. században élünk, hanem egyszerűen az életútjaink távolodnak riasztóan egymáséitól. Ráadásul sokaknak idén véget ér az egyetem, hogy utána ez a folyamat meddig fajul, ki tudja? Én nem, de nem is vagyok rá kíváncsi. Minek foglalkoznék még a távolabbi jövő problémáival is, amikor van elég a jelenben.
Aztán persze ott voltak a nagy szerelmek, fellángolások, kalandok. Egy részük végigkövethető az írásaim nyomán, de nem mind, persze. A tavasz a legrosszabbat hozta ki belőlem, életem egyik legszánalmasabb lépését követtem el, amiből eltartott felépülni, mondjuk segített a tanulmányaim befejezésének terhe. Aztán nyár elején, kinyitottam a szemem és bár ne tettem volna. Lecsapott a hurrikán, és a foltozott szívemet, bármennyire is hitegettem magamat, szépen hagytam összetörni, csak ez apránként zajlott és eltartott egész nyáron, aminek újabb hangzatos fogadalom lett a vége. A mindenki által jól ismert: "többet soha". De hiába nevettem ezen utána, hogy "na persze", valami tényleg megváltozott, és mivel nem tudatosan, ezért megrémiszt, hogy nem tudom befolyásolni. Megkeseredtem, valakitől egyszer megkaptam, hogy "komor" vagyok, és így év végére én is ezt vettem észre, pedig küzdöttem ellene. Bizalmatlanság, félelem, védekezés. Minden, amit ostoba, ködös fejjel az ember fia nem is ismer, most előre rövidre zárják. Csak kezd átcsapni a másik oldalra. Az idei év mérsékelt, de legalábbis kiegyenlített képébe ez is beletartozik.
Igyekszem nem hajszolni, kevésbé akarni, sokkal inkább megragadni, vállalni és kitartani, nyugalomra lelni, belső nyugalomra.
Ugyanis lelki síkon minden vagyok csak kiegyensúlyozott nem. Az elromlott nyaram pedig pont arra volt jó, hogy egy biztos, kiegyensúlyozott fiatalember helyett egy érzelmileg letaglózott, kétségek közt őrlődő, kétarcú szerencsétlen vágott neki eddigi élete legnagyobb lépésének, nevezetesen, a 'kirepülés', azaz új városba költözés, minden rossz és rengeteg jó hátrahagyása, a biztonságból a ismeretlenbe való utazás. Az érzés alapjai ugyanazok akár 70, akár 300, akár 8000 km-re megy valaki otthonról. Márpedig összetákolt alapokra nem lehet biztos várat építeni. Hiába próbáltam, hiába indult jól, idővel minden betegsége, férge kijött, és ki is csúszott alólam a talaj. Elég mélyre zuhantam, de úgy tűnt, nem elég mélyre. Ugyanis hiába láttam, hogy ez hova vezet, nem voltam képes megállni. A minimális önerő arra volt elég, hogy kifelé ne mutassak semmit, vagy inkább, hogy a lakáson kívül tényleg lehessenek boldog óráim és regenerálódhassak, új lehessek a városban, betörhessem, mert az ajtón túl már minden világos, nem vagyok egyedül, élek, úgy ahogy kell, mértékkel, de élvezve....Aztán már ehhez sem volt elég, a folyamatos egyedüllét ősz végére teljesen bekebelezett, a programokon még tartotta magát, a SZTEP-es dolgok tényleg kis mentőcsomagok voltak, ahol egy hihetetlen csapat tagjává válhattam. Örök emlékek, és így tovább. De a vizsgaidőszak beköszöntével minden "kinti"-nek vége szakadt, nem maradt más csak a könyvek, a jegyzet-hegyek, olvasása, tanulása. Az éjjelekből nappalok lettek és fordítva, ezzel együtt borultam fel én is, még jobban, annyira meggyűlöltem itt lenni, bezárva, de nem tudtam kimenni, később már akkor sem, amikor megtehettem volna, és ez a tehetetlenség elnyomott, már koncentrálni is nehéz, és még 3 hét vissza van, kikészülök, az évet nem tudtam még elkezdeni, mert nincs változás.
Pedig, ahogy ennek vége, le fogok ásni magamban az alapokig, visszamegyek, és lerakom az új, stabil alapokat, egyedül, magamnak, és onnantól már, könnyebb lesz a 'rossz' és boldogabb a 'jó'.
Nem volt egyszerű év, nem volt könnyű év, a tragédiákat nem is vettem számításba, pedig sajnos voltak, ahogy könnyfakasztó nevetések és gondtalan napok, kijutott majdnem mindenből, saját magamtól viszont már kicsit megcsömörlöttem.
Szóval az újévi fogadalmam, ami az első 20+ év alatt, stabilitás megteremtése, kiegyensúlyozottabb lét, lehetőségek megragadása. Nem elérhetetlenek, de kemény lesz, az biztos.
Csak még egy kemény hónap...

U.i.: Köszönöm! (Remélem tudják kik azok, akiknek szól, mivel idén is névtelenül folytatom az írást.)

Ki vagyok én?

Jó kérdés. Vagyok, aki vagyok. A jelenlegi szakaszát az életemnek mostantól egyfajta bábállapotként fogom fel. Saját bőrén tanul az ember, sokadszorra tanulom újra. A teljes érdektelenség üti fel elég gyakran a fejét az utóbbi időben, és ez nem jól van így. A vizsgaidőszakomnak még csak a fele ment le, és már most elfáradok. A bioritmusom teljesen felborult. Nehezen bírom a gyűrődést, és nem nagyon találok igazi támaszt. Helyben. Vajban. Most meglátjuk milyen erős és leleményes is ez a somogyi gyerek. Egy biztos, a következő félévemnél jobban oda fogok figyelni az időbeosztásra (is).
Mindenesetre a kitűzött cél egy sikeresen vételezendő vizsgaidőszak, és a hivatalos új év elkezdése, a végéig úgysem érzem a különbséget. A 2010-es összefoglaló valamikor hétvége felé várható, de igazából fogalmam sincs.

Tapasztalt Olvasóim már bizonyára megrökönyödtek, mivel -az újonnan érkezőknek mondom- cheFlibre új külsőt kapott. Itt már 2011-et írunk és ez az én ajándékom. Elsősorban magamnak, persze.

Most visszatérek a könyvem fölé és reggelig töltöm az agyam.
Kollegináknak és kollégáknak kitartást. Bár messze még a vég...



U.i.: Jukebox frissítve.

BÚÉK 2011

Boldog és sikerekben gazdag Új Évet Kívánok Minden kedves és kedvtelen Olvasómnak!
Ráadásul kellemes hétvégét is! Én jövőre is itt leszek (én szintén-a szerk.), remélem Önök/Ti is!
BÚÉK!
Happy New Year!
Feliç any nou!

سنة سعيدة

šťastný nový rok!
Fijne oudejaarsavond!
Bonne Année!
¡Feliz Año Nuevo!
Frohes Neues Jahr!

Athbhliain faoi mhaise dhuit!
Buon anno!
Blwyddyn newydd dda!
Gott nytt år!
Guid Hogmanay!
Godt nyttår!