Mindig azt írom, hogy majd most aztán változás, megújulás, rendszerfrissítés. Ma volt időm visszaolvasni magam. Az egyetlen, ami változott, azok a kiváltó okok, viszont minden más változatlan. Elhitetem magammal, hogy a következő alkalommal másképpen lesz, figyelni fogok, hogy más legyen a vége, aztán visszanézek és ugyanaz.
Másképp gondolkozom, mégis hasonló végkimenetelű döntéseket hozok, ugyanúgy hibákkal, mint máskor. Néha elhiszem, hogy nem ugyanaz lesz, hogy majd most, aztán minden egyes alkalommal túl későn veszem észre, hogy dehogynem. Régen a sorssal magyaráztam, aztán főleg magammal, de végül is mindegy, mert senki sem képes fejest ugrani csak úgy az ismeretlenbe, a váratlant nem nézik jó szemmel, gyanakvóan szemlélik a túl szép dolgokat. Nekem nem lehet dolgom velük.
Mostanában, amikor találok valami mást, nem érdekel, hogy mi a helyes, vagy a megszokott, saját magam döntök és nem veszem észre, hogy az gyakran elképzelhetetlen, megvalósíthatatlan, ésszerűtlen, vagy csak egyszerűen túlzás. Nem tehetek róla, én nem tudom megállapítani, nekem nem tűnik annak. Viszont rettenetesen le tud verni, ha egy-egy efféle kósza idea nem valósul meg. Egyszerűen bosszant, hogy van egy területe az életemnek, amit nem tudatosan, felügyelet alatt építek, hanem a magam követhetetlen, furcsa módján, és kicsit sem mondhatnának sikeresnek. Sőt. Most akkor érjem be kevesebbel? Egy fityfenét. Vagy csak nem kellene így sietni vagy sokat akarni, mert ez sok, nyilvánvalóan, csak számomra nem. De könyörgöm bennem is van óra. Ketyeg. Úgy ahogy. Viszont, ha tényleg az kell, hát én teszek rá magasról.
Majd ha jön valaki, aki komolyan képes elfogadni vagy megtörni bennem ezt a borzalmat, akkor valószínűleg két boldogabb ember lesz a kis bolygónkon. Az elvárások nagyok, viszont én sem adok kevesebbet, sőt, annyi csillagot loptam már hiába az égről, hogy lassan minden éjszakám sötét, de ha látom értelmét, biz' isten megteszem újra.
Hiszem, hogy nem kell sokat várnom, mert remélni már nincs értelme.
Újra rajzolok. Még nem tudom, hogy ez jó hír-e.
Jövő héten lesz egy kisebbfajta, első körös búcsú estém szívem városától, ugyanis lassan, de biztosan távolodunk egymástól. Remélem azok, akikre igazán számítok ott lesznek. De ha nem, hát nem. Elvégre elfoglaltak vagyunk, és rohan a világ, sok a kötelezettség, nagyok a távolságok, kevés a bizalom.
Az egyetlen baj, hogy nem lesz mindig egy 'legközelebb'...
2010. június 26., szombat
2010. június 25., péntek
Valaki új, valami jó
Úgy alakult az életem, hogy egy hónapos önkéntes száműzetésbe vonultam cheflibre területéről, egy sötét és sivár helyre, ahová csak elvétve tévedt be napfény.
Most következne az elmúlt egy hónap részletes beszámolója kiemelve a számomra fontos eseményeket. De ettől megkímélem magamat, és ezzel mindenki mást is. Semmi kedvem visszább menni egy-másfél hétnél...és mégis.
A PaFe tökéletes volt. Gondtalanul, önfeledten, semmivel sem törődve, csak azzal, hogy jól érezzem magam. Remek volt a tásaság, kalandos volt az oadút, az időre sem lehett panasz, sőt. (Egy tökéletes leégés lett a perdöntő bizonyíték rá.- a szerk.)
Onnantól kezdve elborultam, nehéz volt visszaállni -a civilizált világ rabigáját visszavéve- a mindennapokba.
Leszerveztük a nyári munkám, egy hónap Balaton-part, de kell a pénz az őszi utazásomhoz. Is. Ugyanis az egyik kedvenc barátosném az erasmusnak hála augusztustól Csehországból boldogít tovább. A jó emberek mind korán mennek el.
Néhány régebbi kapcsolatomat beszűntettem ápolni, de ezt a változást idővel mindenki észre fogja venni. Mondhatni helyre raktam magam, egyirányú útra kanyarodtam, az Értelem sztrádára. Tisztább és rendezettebb lett a könyvespolc bennem. Kidobtam belőle néhány kacatot, értéktelenné vált papírfecnit, ponyvákat, és hirtelen rendkívül szellős lett. Az első újonnan megkezdett kötet szerdán került fel rögtön a kiemelt polcra.
Hatalmas kerülővel el is értem a(z egyik) legfontosabb hírhez. Tegnap, egy hosszú, embertelen, fárasztó, bábszerű 2 hetet leküzdve eljutottam a hangzatos egyetemi képzésem sikeres befejezéséig. Összesen 4 napot vizsgáztam, ebből 2 írásbeli az "A" héten és kettő szóbeli a jelenleg is futó "B" héten. Örök élmény marad az biztos.
Azt hiszem, hogy rátaláltam valami újdonságra. Egyre ritkábban tölt el ez az érzés. Megtörtént. Az elmúlt hónapom, de nyugodtan mondhatnám, hogy az eddigi évem alatt úgy istenigazán, természetesen, a maga meztelen valóságában jól éreztem magam. Annyira, hogy nem szívesen, éppen ezért nagyon lassan és nehezen adtam fel a helyzetet. Egy örökkévalóságig elüldögéltem volna ott. De vége lett, mert tanulás, meg utolsó vizsgák, meg kevés idő és efféle komolynak tetsző kötelezettségek...ostobaságok...
Szóval egyelőre még ismerkedem ezzel az új élettel, de eddig tetszik. Nagyon is.
Végezetül, mint tudjátok sportszerető férfiúként tengetem az időm, így aztán június 11-től július 11-ig a foci vb a napi rutin része lett. Ga Oranje! (Hajrá Hollandia!-a szerk.) Valamint újra elkezdtem edzeni. Elindult a felkészülés a nyárra, a kajaktáborra, a munka a tetoválásért. De most már máshol járnak a gondolataim, úgyhogy "leteszem a tollat".
"Előbb jön emberre az érzés rája,
s csak aztán bukkan fel az érzés tárgya..."
True story.
P.S: Frissítettem a jukeboxot.
Most következne az elmúlt egy hónap részletes beszámolója kiemelve a számomra fontos eseményeket. De ettől megkímélem magamat, és ezzel mindenki mást is. Semmi kedvem visszább menni egy-másfél hétnél...és mégis.
A PaFe tökéletes volt. Gondtalanul, önfeledten, semmivel sem törődve, csak azzal, hogy jól érezzem magam. Remek volt a tásaság, kalandos volt az oadút, az időre sem lehett panasz, sőt. (Egy tökéletes leégés lett a perdöntő bizonyíték rá.- a szerk.)
Onnantól kezdve elborultam, nehéz volt visszaállni -a civilizált világ rabigáját visszavéve- a mindennapokba.
Leszerveztük a nyári munkám, egy hónap Balaton-part, de kell a pénz az őszi utazásomhoz. Is. Ugyanis az egyik kedvenc barátosném az erasmusnak hála augusztustól Csehországból boldogít tovább. A jó emberek mind korán mennek el.
Néhány régebbi kapcsolatomat beszűntettem ápolni, de ezt a változást idővel mindenki észre fogja venni. Mondhatni helyre raktam magam, egyirányú útra kanyarodtam, az Értelem sztrádára. Tisztább és rendezettebb lett a könyvespolc bennem. Kidobtam belőle néhány kacatot, értéktelenné vált papírfecnit, ponyvákat, és hirtelen rendkívül szellős lett. Az első újonnan megkezdett kötet szerdán került fel rögtön a kiemelt polcra.
Hatalmas kerülővel el is értem a(z egyik) legfontosabb hírhez. Tegnap, egy hosszú, embertelen, fárasztó, bábszerű 2 hetet leküzdve eljutottam a hangzatos egyetemi képzésem sikeres befejezéséig. Összesen 4 napot vizsgáztam, ebből 2 írásbeli az "A" héten és kettő szóbeli a jelenleg is futó "B" héten. Örök élmény marad az biztos.
Azt hiszem, hogy rátaláltam valami újdonságra. Egyre ritkábban tölt el ez az érzés. Megtörtént. Az elmúlt hónapom, de nyugodtan mondhatnám, hogy az eddigi évem alatt úgy istenigazán, természetesen, a maga meztelen valóságában jól éreztem magam. Annyira, hogy nem szívesen, éppen ezért nagyon lassan és nehezen adtam fel a helyzetet. Egy örökkévalóságig elüldögéltem volna ott. De vége lett, mert tanulás, meg utolsó vizsgák, meg kevés idő és efféle komolynak tetsző kötelezettségek...ostobaságok...
Szóval egyelőre még ismerkedem ezzel az új élettel, de eddig tetszik. Nagyon is.
Végezetül, mint tudjátok sportszerető férfiúként tengetem az időm, így aztán június 11-től július 11-ig a foci vb a napi rutin része lett. Ga Oranje! (Hajrá Hollandia!-a szerk.) Valamint újra elkezdtem edzeni. Elindult a felkészülés a nyárra, a kajaktáborra, a munka a tetoválásért. De most már máshol járnak a gondolataim, úgyhogy "leteszem a tollat".
"Előbb jön emberre az érzés rája,
s csak aztán bukkan fel az érzés tárgya..."
True story.
P.S: Frissítettem a jukeboxot.
2010. május 20., csütörtök
Ha valaki keres..
Ha valaki nem tudná az elkövetkezendő napokban a Pannónia Fesztiválon fogom "süttetni" a hasam. Telefonon elérhető leszek, de legalábbis megkapom az üzeneteket és ha időm engedi, akkor válaszolok is. Kitartás, jövök vissza. Vizsgázóknak sok kalappal és heheheeeee.
2010. május 16., vasárnap
A csatát megnyertük, de a háborút még nem.
Tudom. Nagyon régen volt már. Megállt az élet, mint a Heineken reklámban. De most visszatértem. Nézzétek el nekem, hogy most nem fogok az elmúlt bő két hét minden egyes napjáról külön beszámolni, pedig elhihetitek, hogy lehetne.
Kezdjük azért május első hetével. Akkor kezdődött a 'most már tényleg alig maradt idő a szakdolgozatom megírására'-időszak, 3-án, hétfőn volt a hivatalos végső időpont, ezt egy kis ráfizetéssel kihúztam hosszabbításra. Plusz egy hét. A hét első felében egy kis nappali szobatársat is kaptam Duna-menti lányom személyében, elvégre egy cipőben jártunk. Akkor kezdtem a jelentős mennyiségű felhalmozott papírmennyiséget összegyűjteni. A hét közepén történt némi helyreigazítás a nyakamon hordozott valamivel kapcsolatban. Csütörtökön elkezdődött a végeláthatatlan adatfeldolgozás. Péntek este kezdtem meg a tulajdonképpeni írást. Az innentől számított két és fél nap, két és fél óra alvással megszakítva, kizárólag az írásról szólt. Egyszerűen elértem a fizikai és szellemi teljesítőképességem tűréshatárait. Hétfő reggel fél 6 tájékán készültem el. Utána kihagytam egy zh-m, mert emberi arcot varázsoltam, mialatt a javítást és nyomtatást végezték nekem, utána elrohantam a konzulensemhez a nyilatkozattal, majd azt beszkenneltettem és kiírattam cd-re az egész pakkot(mert úgy is kell ám). Ezalatt én elintéztem a köttetést és elvégeztem a digitális feltöltést (mert ez az új divat-a szerk.). Még időben elszaladtam a kész szakdolgozatért, kirepültem az egyetemre és leadtam. Délután 2 volt a legvégső határidő. Nekem viszonylag korán, már délután negyed 2-kor sikerült megtennem. Az, hogy vasárnap éjjel Törökországban készült az összefoglalásom lefordítása, csak színes cseresznye a tetején.
Összesen 5-6 napot töltöttem a szakdolgozatommal az anyaggyűjtéstől a befejezésig. Hatalmas teljesítmény, de nem vagyok rá büszke. Egy jó tanács azoknak, akik még előtte állnak ennek a nemes küzdelemnek, ne, hangsúlyozom, ne hagyjátok az utolsó pillanatra. Mindenki a saját bőrén tapasztal, de aki látott, tudja, aki nem, azok pedig higgyék el, hogy nem éri meg. A totális kimerülség ért el délután, így rögtön 6 óra sürgősségi alvással kezdtem meg a regenerálódást. Persze úgy nehéz volt igazán pihenni, hogy minden nap reggeltől záróvizsgafelkészítők mentek. Ráadásul a bepótolandó marketing zh-m is csúszott még pár napot, így csak csütörtökön írtam meg (laza ötösre- a szerk.) Közben kicsilány is visszajött, hogy legyen ki boldogítson. Pénteken délelőtt volt az idegenvezetés vizsgánk, ami nagyon jól sikerült. Tényleg. Elintegettem, török étteremben ebédeltem, hazasétáltam, este pedig rövid kondi, ami fél óra evezést takart. Másnap reggel best bro'mmal folytattam ezt egy dózsázás keretein belül, amit leöblítettünk egy kis kebabbal, meg pidével, jó adag beszélgetéssel fűszerezve. Kellenek az ilyen napok. Azóta forma 1, kézilabda bajnoki döntő második meccs (csak a Veszprém!), pihentető flashgames, olvasás (szigorúan regények és ismeretterjesztő könyvek-a szerk.) és alvás. Mától újra kezdődik az egyetem-látogatás és az edzés. Valamint folytatódik a PaFe visszaszámlálás, mert már csak 4-et kell aludni és kezdődik.
Kimaradt jópár apróbb mozzanat az elmúlt napokból, de a memóriám és az olvasóim befogadóképessége is véges, így ez a végleges, vágott verzió.
Annyit még hozzátennék, hogy időközben kézhez kaptam a záróvizsgatételeimet és a megpróbáltatások még csak most kezdődnek, ill. feszt után.
Zárásképpen:
P.S.: Új, tetszetős sorozatom a Pushing Daisies, avagy Halottnak a csók.
Kezdjük azért május első hetével. Akkor kezdődött a 'most már tényleg alig maradt idő a szakdolgozatom megírására'-időszak, 3-án, hétfőn volt a hivatalos végső időpont, ezt egy kis ráfizetéssel kihúztam hosszabbításra. Plusz egy hét. A hét első felében egy kis nappali szobatársat is kaptam Duna-menti lányom személyében, elvégre egy cipőben jártunk. Akkor kezdtem a jelentős mennyiségű felhalmozott papírmennyiséget összegyűjteni. A hét közepén történt némi helyreigazítás a nyakamon hordozott valamivel kapcsolatban. Csütörtökön elkezdődött a végeláthatatlan adatfeldolgozás. Péntek este kezdtem meg a tulajdonképpeni írást. Az innentől számított két és fél nap, két és fél óra alvással megszakítva, kizárólag az írásról szólt. Egyszerűen elértem a fizikai és szellemi teljesítőképességem tűréshatárait. Hétfő reggel fél 6 tájékán készültem el. Utána kihagytam egy zh-m, mert emberi arcot varázsoltam, mialatt a javítást és nyomtatást végezték nekem, utána elrohantam a konzulensemhez a nyilatkozattal, majd azt beszkenneltettem és kiírattam cd-re az egész pakkot(mert úgy is kell ám). Ezalatt én elintéztem a köttetést és elvégeztem a digitális feltöltést (mert ez az új divat-a szerk.). Még időben elszaladtam a kész szakdolgozatért, kirepültem az egyetemre és leadtam. Délután 2 volt a legvégső határidő. Nekem viszonylag korán, már délután negyed 2-kor sikerült megtennem. Az, hogy vasárnap éjjel Törökországban készült az összefoglalásom lefordítása, csak színes cseresznye a tetején.
Összesen 5-6 napot töltöttem a szakdolgozatommal az anyaggyűjtéstől a befejezésig. Hatalmas teljesítmény, de nem vagyok rá büszke. Egy jó tanács azoknak, akik még előtte állnak ennek a nemes küzdelemnek, ne, hangsúlyozom, ne hagyjátok az utolsó pillanatra. Mindenki a saját bőrén tapasztal, de aki látott, tudja, aki nem, azok pedig higgyék el, hogy nem éri meg. A totális kimerülség ért el délután, így rögtön 6 óra sürgősségi alvással kezdtem meg a regenerálódást. Persze úgy nehéz volt igazán pihenni, hogy minden nap reggeltől záróvizsgafelkészítők mentek. Ráadásul a bepótolandó marketing zh-m is csúszott még pár napot, így csak csütörtökön írtam meg (laza ötösre- a szerk.) Közben kicsilány is visszajött, hogy legyen ki boldogítson. Pénteken délelőtt volt az idegenvezetés vizsgánk, ami nagyon jól sikerült. Tényleg. Elintegettem, török étteremben ebédeltem, hazasétáltam, este pedig rövid kondi, ami fél óra evezést takart. Másnap reggel best bro'mmal folytattam ezt egy dózsázás keretein belül, amit leöblítettünk egy kis kebabbal, meg pidével, jó adag beszélgetéssel fűszerezve. Kellenek az ilyen napok. Azóta forma 1, kézilabda bajnoki döntő második meccs (csak a Veszprém!), pihentető flashgames, olvasás (szigorúan regények és ismeretterjesztő könyvek-a szerk.) és alvás. Mától újra kezdődik az egyetem-látogatás és az edzés. Valamint folytatódik a PaFe visszaszámlálás, mert már csak 4-et kell aludni és kezdődik.
Kimaradt jópár apróbb mozzanat az elmúlt napokból, de a memóriám és az olvasóim befogadóképessége is véges, így ez a végleges, vágott verzió.
Annyit még hozzátennék, hogy időközben kézhez kaptam a záróvizsgatételeimet és a megpróbáltatások még csak most kezdődnek, ill. feszt után.
Zárásképpen:
P.S.: Új, tetszetős sorozatom a Pushing Daisies, avagy Halottnak a csók.
2010. április 30., péntek
Truth?Fiction?Damnation?Salvation?...It's me.
Felfoghatatlan. Kilencedik napja, hogy nem írtam, pedig lett volna miről.
Múlt héten még volt lélekmelengető beszélgetés, ezért vannak a jó barátok.
Pénteken délelőtt belvárosi idegenvezetés órám volt, egyelőre még csak turistaként, egy hét múlva már vezetőként. Várom, de nem tudom, hogy mikor lesz időm felkészülni. Megoldom...mint mindig, szinte mindent. Erre lentebb lesz egy újabb ékes példa.
Az egyetemi napokra végül is egyáltalán nem mentem, tanulás mindenekelőtt. Ehh. Volt, van és lesz mit.
Vasárnap megtartottam a hagyományos születésnapi összejövetelem. Még szűkebb körben, mint tavaly, ráadásul a spontaneitás volt a jelszó, így rendeltünk enni és kimentünk a városligetbe. Duna-menti kicsilányomtól kaptam egy oldalnézetű-gülüszemű Micimackót mintázó hűtőmágnest. Imádom. Ilyen senki másnak nincsen. Kedvenc barátosnémtól és best bro'-mtól pedig egy falra-akasztható, kerámia gekkót kaptam. Természetesen idén sem maradtam bor nélkül, ráadásul a kedvenc pincémből, az egyik favoritot hozta nekem a sportcimborám. (Gere Tamás Villányi Kékfrankos 2007-a szerk.)
Jó társaság, jó kis este..
De most jön a fent említett példa. Hétfőre kellett elkészíteni két prezentációt.
Az egyiket kicsilánnyal közösen a dávodi gyógyfürdőről, a másikat pedig a kaposvári marketingtervről in Han-style (Solo-a szerk). Már délután elkészítettem az első rám eső részét, de ott volt még a marketinges. Így aztán, szülinapolás után irány haza a gép elé. 0:30 am. Nekiálltam. Fél óra múlva jött az info, hogy a fürdős másik felét is nekem kell, mert lányomnak elszállt a net. Belesuttogtam az éjszakába egy 'masszameggyaztapipacsoskankalinszagúmuskátlisteraszokon'-t, vagy valami hasonlót, és nekiálltam annak. 1:20 am. Befejeztem, közben már teáztam, hogy bírjam ébren. (Mást nem akart, mert a végén alvás volt tervben-a szerk.) 2:10 am. Kész az első, hadd szóljon a következő. Miután túlléptem a mélyponton, már semmi bajom nem volt, jó tudni, hogy a koncentrációm kitart a végsőkig. 5:10 am. Befejezés. Tökéletes lett, mint kiderült. Gyors fürdő-ceremónia és egy helyzetjelentő sms után, egy óra alvás. Pont egy óra, hála az ébresztésnek. Zuhany után már csak a szemem alatti, telepakolt, reptéri csomagszállítók árultak el. (Nivea Q10 for men-a szerk.) Irány az egyetem, beértem, lepakoltam, még át akartam írni egy diát amikor, körülnéztem és mindenki bújta a jegyzeteit. Bizony, én is ezt gondoltam. Egy aranyos félévzáró zh, amiről megfeledkeztem, hoppá. Lazán megírtam, sajnos még nem tudom, hogy sikerült.
Ez egy tipikus 'megoldom' és egy még tipikusabb 'Mondays don't like me'. A prezentációk remekül sikerültek, mondjuk ez a műfaj elég jól megy.
Ez az evés- és alvásmentes másfél nap kicsit megviselt, de álmos nem voltam és ez volt a kulcstényező. Külön finomság, hogy kedden regionális politika és vidékfejlesztés szóbeli vizsga volt, amire, ugye, tanulni kellett volna, nem is keveset. Az anyag felének elolvasásáig jutottam, aztán kifogyott a hagyományos szén-cink elemmel szenben 10-szer tovább tartó duracellem. Így másnap a szokásos magabiztossággal (és reménnyel teli alsóval) mentem, válaszoltam, nyertem.
Szerdán visszafogottabb napom volt, főleg, hogy elmaradtak a délutáni óráim. Ezt kihasználva megcsináltam az új kedvenc ételemet (mustáros-zöldfűszeres hósgolyók paradicsomos mozzarellás ruccolasalátával-a szerk.), másnap kivittem a maradékot ebédre a campusra és meg is ettük. Még volt egy szokásos angolom délután, amin megkaptam a vizsgára felkészítő anyagot, nem kevés. Utána kicsilány elintegetés és kis séta a szép időben.
Mára már elvitték a csomagokat a szemem alól, bár egész héten nem aludtam többet 4 óránál naponta, kivéve ma, mivel a szakdolgozatommal is kell haladnom. A kivett könyvekkel még nem végeztem, egyelőre a bevezetőm van meg. Jövő péntekre szeretném befejezni, ami innen possimpible, hátráltat két marketing vizsga és egy szabadidő ismeretek, de "megoldom". Mindig csak a jobb kezemet.
Elvileg éppen most zajlik a ballagási bankettem, úgy tűnik kihagyom.
Mindenkinek ragyogóan szép, verőfényes napsütéssel teli napokat kívánok...egy fityfenét. Ha nekem nem lehet, ti se élvezzétek. Egy ideillő Kispál és a Borz idézettel zárom soraimat: "..seggem napba tartom, s azt mondom heheheeee."
Most láttam és megtetszett.
Múlt héten még volt lélekmelengető beszélgetés, ezért vannak a jó barátok.
Pénteken délelőtt belvárosi idegenvezetés órám volt, egyelőre még csak turistaként, egy hét múlva már vezetőként. Várom, de nem tudom, hogy mikor lesz időm felkészülni. Megoldom...mint mindig, szinte mindent. Erre lentebb lesz egy újabb ékes példa.
Az egyetemi napokra végül is egyáltalán nem mentem, tanulás mindenekelőtt. Ehh. Volt, van és lesz mit.
Vasárnap megtartottam a hagyományos születésnapi összejövetelem. Még szűkebb körben, mint tavaly, ráadásul a spontaneitás volt a jelszó, így rendeltünk enni és kimentünk a városligetbe. Duna-menti kicsilányomtól kaptam egy oldalnézetű-gülüszemű Micimackót mintázó hűtőmágnest. Imádom. Ilyen senki másnak nincsen. Kedvenc barátosnémtól és best bro'-mtól pedig egy falra-akasztható, kerámia gekkót kaptam. Természetesen idén sem maradtam bor nélkül, ráadásul a kedvenc pincémből, az egyik favoritot hozta nekem a sportcimborám. (Gere Tamás Villányi Kékfrankos 2007-a szerk.)
Jó társaság, jó kis este..
De most jön a fent említett példa. Hétfőre kellett elkészíteni két prezentációt.
Az egyiket kicsilánnyal közösen a dávodi gyógyfürdőről, a másikat pedig a kaposvári marketingtervről in Han-style (Solo-a szerk). Már délután elkészítettem az első rám eső részét, de ott volt még a marketinges. Így aztán, szülinapolás után irány haza a gép elé. 0:30 am. Nekiálltam. Fél óra múlva jött az info, hogy a fürdős másik felét is nekem kell, mert lányomnak elszállt a net. Belesuttogtam az éjszakába egy 'masszameggyaztapipacsoskankalinszagúmuskátlisteraszokon'-t, vagy valami hasonlót, és nekiálltam annak. 1:20 am. Befejeztem, közben már teáztam, hogy bírjam ébren. (Mást nem akart, mert a végén alvás volt tervben-a szerk.) 2:10 am. Kész az első, hadd szóljon a következő. Miután túlléptem a mélyponton, már semmi bajom nem volt, jó tudni, hogy a koncentrációm kitart a végsőkig. 5:10 am. Befejezés. Tökéletes lett, mint kiderült. Gyors fürdő-ceremónia és egy helyzetjelentő sms után, egy óra alvás. Pont egy óra, hála az ébresztésnek. Zuhany után már csak a szemem alatti, telepakolt, reptéri csomagszállítók árultak el. (Nivea Q10 for men-a szerk.) Irány az egyetem, beértem, lepakoltam, még át akartam írni egy diát amikor, körülnéztem és mindenki bújta a jegyzeteit. Bizony, én is ezt gondoltam. Egy aranyos félévzáró zh, amiről megfeledkeztem, hoppá. Lazán megírtam, sajnos még nem tudom, hogy sikerült.
Ez egy tipikus 'megoldom' és egy még tipikusabb 'Mondays don't like me'. A prezentációk remekül sikerültek, mondjuk ez a műfaj elég jól megy.
Ez az evés- és alvásmentes másfél nap kicsit megviselt, de álmos nem voltam és ez volt a kulcstényező. Külön finomság, hogy kedden regionális politika és vidékfejlesztés szóbeli vizsga volt, amire, ugye, tanulni kellett volna, nem is keveset. Az anyag felének elolvasásáig jutottam, aztán kifogyott a hagyományos szén-cink elemmel szenben 10-szer tovább tartó duracellem. Így másnap a szokásos magabiztossággal (és reménnyel teli alsóval) mentem, válaszoltam, nyertem.
Szerdán visszafogottabb napom volt, főleg, hogy elmaradtak a délutáni óráim. Ezt kihasználva megcsináltam az új kedvenc ételemet (mustáros-zöldfűszeres hósgolyók paradicsomos mozzarellás ruccolasalátával-a szerk.), másnap kivittem a maradékot ebédre a campusra és meg is ettük. Még volt egy szokásos angolom délután, amin megkaptam a vizsgára felkészítő anyagot, nem kevés. Utána kicsilány elintegetés és kis séta a szép időben.
Mára már elvitték a csomagokat a szemem alól, bár egész héten nem aludtam többet 4 óránál naponta, kivéve ma, mivel a szakdolgozatommal is kell haladnom. A kivett könyvekkel még nem végeztem, egyelőre a bevezetőm van meg. Jövő péntekre szeretném befejezni, ami innen possimpible, hátráltat két marketing vizsga és egy szabadidő ismeretek, de "megoldom". Mindig csak a jobb kezemet.
Elvileg éppen most zajlik a ballagási bankettem, úgy tűnik kihagyom.
Mindenkinek ragyogóan szép, verőfényes napsütéssel teli napokat kívánok...egy fityfenét. Ha nekem nem lehet, ti se élvezzétek. Egy ideillő Kispál és a Borz idézettel zárom soraimat: "..seggem napba tartom, s azt mondom heheheeee."
Most láttam és megtetszett.
2010. április 21., szerda
20 év, 20 nap
Egy kicsit beljebb vagyok, de körülbelül az 'egyet előre, kettőt hátra' fokozatban török a cél felé. Ábrázatom torzul, tekintetem ködös, a szobámban egy sas száll, a falon, ami negyedrészt vörös. Ráadásul hétfőn megéltem egy újabb mérföldkövet az életemben, kifejezetten jó érzés volt. Köszönöm mégegyszer és ezerszer a köszöntéseket. Vasárnap vip vacsora. Addig viszont még sokat kell dolgozni. Ma újabb két könyvvel gazdagodtam ideiglenesen, másképp mondva, kivettem még két könyvet a szakdolgozatomhoz. Kész a váz, kell még a tartalom, amihez idő szükségeltetik, azaz "király nem alhatik". Leadás után mozimaraton, candle-light dinner, pár nap pihenő.
Az összes előre betervezett fesztiválozás elmaradni látszik. De mindent megteszek, ami rajtam múlik, hogy mégse úgy legyen. Fishingelni muszáj, ott már ismerik a nevem..
A nyári munka legalább összejönni látszik.
Sok minden kavarog bennem, de nem ismétlem magam. Lehet, hogy újra rajzolni kellene, csak mikor? Mikor??
Sziasztok fecskék, hello fák...
Az összes előre betervezett fesztiválozás elmaradni látszik. De mindent megteszek, ami rajtam múlik, hogy mégse úgy legyen. Fishingelni muszáj, ott már ismerik a nevem..
A nyári munka legalább összejönni látszik.
Sok minden kavarog bennem, de nem ismétlem magam. Lehet, hogy újra rajzolni kellene, csak mikor? Mikor??
Sziasztok fecskék, hello fák...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)