Megjött a tél, kopogott, beengedtem.

Fogalmam sincs, hogy mit keresek itt. Néha úgy érzem, hogy kár lenne írnom. Pedig lett volna miről, de valahogy nem voltam rá képes. Arra gondoltam, hogy végleg abbahagyom. Erősen depresszív hatásai vannak a folyamatos egyedüllétnek.
Most sem tudom, mi ütött belém. Nem tudok aludni. Vagy csak nem merek. Lassan egy hónapja nem alszom jól. De eszem ágában sincs panaszkodni, ez csak rajtam múlik, úgyhogy eldöntöttem, idén lesznek újévi fogadalmak. Halálosan komoly.
Szeged. Mostanra már második otthonom lett. November vége óta összesen 6 napot voltam otthon, eddig egyhuzamban 3 hét a legtöbb, amit itt töltöttem. Igaz, közben volt két SZTEP csapatépítős hétvége. Egy, szeretett fővárosunkban (Budapest-a szerk.): Parlament, Alkotmánybíróság, Morrison's 2 (legen...wait for it...dary bulival, főleg karaoke), Holokauszt Emlékmúzeum, villamos, metró, vonat, a tökéletes pesti szállás. Majd az adventi élményjáratunk Bécsbe (plusz előtte éjjel az ajándék és 'hideg élelem' beszerzés a tescoban): A busz, az út, "városnézés", bolyongás, ENSZ bécsi központ látogatás, karácsonyi vásár, kocsmakeresés, szivarozás, offenkartoffeln, buszvárás, hatalmas hangulat, Balogh Tamás és egyéb italok, hazaút, győri lerobbanás, Schööööönbrunnn!, Stumpf and the SZTEP boyz feat. RockMikulás rögtönzött live koncert, élményjárat(!).
Majd vissza a valóságba...vizsgák, előrehozva, majd rendesen vizsgaidősuck, közben tél lett, két nap nyárral, vége a jó világnak. A sárkányhajónak vége, a JATE-bajnokságban a J-csoport második helyezettje lett a Sevilla Sekés nevezetű csapatunk, úgyhogy tavasszal jön a folytatás, addig szünet ott is, semmi testmozgás nem maradt.
Többszáz oldalas könyvek, jegyzetek, tanulmányok, soha-el-nem-fogyó halmokban, fejfájás, ébren töltött éjszakák, összefolyó nappalok, szerény sikerek és Damoklész régen látott kardja...de túlélem, ha belezakkanok is.
Pihenésképpen újra aktívan filmezem, köszönhetően néhány új filmes ismerősnek, és a saját szorgalmamnak, meg a felszabadított 12 gb helynek gizikén. Ennek hatására rögtön dupla-szerelembe estem Lotte Verbeek és Imogen Poots nevezetű csodákba.
Szakállat növesztettem. Most lehet, hogy meg is tartom, bár karácsonyra kaptam egy új borotvát...
Apropó Karácsony, utólag is Kellemes Ünnepeket kívánok minden Idetévedőnek!
Idén 2,5 nap otthoni családos pihenést jelentett, kivételesen jól látható ünnepi pocakkal.
Tegnap leutazás előtt végre elmentem dózsázni egy jót. Több, mint 3 hónap kihagyás után. Ahhoz képest nem ment rosszul, de még így is elkeserítő belegondolni, hogy milyen volt augusztus végén a formám és hol van most. Szóval a cél februártól visszadolgozni magam rendesen, ahhoz viszont Szegeden is kellene egy jó terem, ami még mindig nincs, bár a remény múltkor felcsillant. Hopefish.
Tartalmas és pozitív elmúlt bő hónap volt. Tényleg. Csak az otthoniak hiányoznak egyre gyakrabban. Meg a pécsi szökevények, akikkel régóta nem találkoztam. Meglátogatni nem akar senki, vagy nem tud. Hiába, messze vagyok, de azért még határon innen. Tessék kihasználni!
Néhány napja próbál visszatérni az életembe -az anno Duna-menti lányként emlegetett- nőszemély. Az év végi meglepetés. Egy másikra pedig hiába várok.
Valahogy most potenciális hölgyek nélkül, és alapvetően inkább karrierépítőként tevékenykedve, sokkal nyugodtabb az életem, pontosabban, más dolgok miatt vagyok folyton ideges.
Egyszer úgyis utolér a lelki békém, csak egyre gyorsabb leszek.

Mivel sok idő telt el, ezért kettő videót is teszek a végére.
Florence (L)


És várjuk az új albumot.

Szolgálati közlemény

Mint bizonyára az idetévedők észrevették cheFlibre egy ideig elzárt területté vált, az alkotó súlyos válságba került, amelyből jelenleg is lábadozik, de rövidesen, egy remélhetőleg minden elvárást kielégítő, terjedelmes bejegyzéssel tér vissza. Addig is minden jót és kitartást kíván...-a szerk.

Lehullott három falevél...

...észrevétlen az őszi ágról.

És jött a szél, a messzi szél,
egy messzi, másik, új világból -

Elröpült három falevél

Az egyik magasba vágyott:
talált a felhők közt új világot,
emelte, emelte a szél.

A másik rohanni vágyott:
magasba hágott és mélybe szállott,
sodorta, sodorta a szél.

Harmadik szédülni vágyott:
szemét lehúnyta, semmit se látott,
kavarta, kavarta a szél.

Lobogott három falevél.

Lehullott három falevél
tehetetlenül a világból.

Ott lenn a sár, fekete, mély -
ki emel fel az őszi sárból,

ti szegény három falevél?

/Weöres Sándor: Ballada három falevélről/

Az egyik kedvencem, bizton állíthatom az is marad.
Már érzem a tarkómon a lélegzetét. Lassan közeledik, csendben, túlságosan is csendben...a felháborodás, hogy miért nem írtam eddig?!
Számos meggyőzőbbnél meggyőzőbb érvet tudnék felsorolni igazolásképpen a feltevésemre, miszerint kivitelezhetetlen vállalkozás lett volna az elmúlt napokban leülnöm és firkálgatnom, de nem teszem, aminek egyszerű oka, hogy ennek a mondatnak tulajdonképpen semmi értelme, mégis mindenki érdeklődve fogja végigolvasni, annak reményében, hogy a végén, egyszer csak meggondolom magam, megszánom és leírom, hogy tulajdonképpen, ez a mondat csakis kizárólag azért került megírásra, hogy bebizonyítsam, minden kétséget kizárólag, nem vagyok normális, majd amikor ennél a pontnál bosszankodni kezdene, végül mégiscsak odabiggyesztem, a szám sarkából, hogy ráadásul lusta is voltam. Most mindenkinek hagyok egy kis időt regenerálódni, megmasszírozni a szemeit, pislogni egy párat...így ni.
Szegeden vagyok éppen, a kis lakásomban, újonnan beszerzett felmosóm és partvisom figyelő tekintetétől fulladozva (még csak nem is pislognak), jól érezhetően tökéletesen egyedül. Mint mindig. Én akartam ezt, örülök is neki még mindig, de néha kellene egy Mikasa, akihez szólni lehet, vagy még inkább, aki szóval tart. Hiába ahogy idősödöm, egyre jobban vágyom a rendkívül türelmes(sokkal inkább földöntúlian, mondjuk angyalian elnéző, megértő, harcos) amazonra, aki megteszi, amit megkövetel(ek) (od)ahaza. De egy társaságra mindenképpen. Szerencsére alakulgat itt is egy olyan KMST (KGST után szabadon- a szerk.), amely biztos pontot is nyújt, társaságot is, meg szórakozási lehetőséget is, ha másképp nem, hát jól szórakozom rajtuk.
Közeledik az év vége, bár az időjárás megkergült, Sun cityben, nevéhez híven tűző napsütés, 22-24°C, enyhe szél volt jellemző, remélem kitart a szerdai evezésig, sőt a csütörtöki focimeccsig, merthogy egy hónap kényszerpihenő után újra belevetjük magunkat a JATE-bajnokság küzdelmeibe a mindenre elszánt, sikerre éhes SZTEP-csapatunkkal, lehet, hogy rögtön két meccset is játszunk hirtelen. Jövő héten fővárosunkba látogatok péntek-szombaton, szintén egyesületi program lesz. Decemberben pedig bécsi adventozásra megyünk. Közben megkezdődtek a zh-írások, közeleg a vizsgaidőszak, kijöttem a rutinból, vissza kell még szoknom.
Ráadásul szerettem volna összehozni egy londoni kiruccanást még idén, december közepén, de úgy tűnik, hogy nem lesz belőle semmi. Viszont év elején összespórolok annyit, hogy sikerüljön végre. Súlyos életmódváltást tervezek, mivel mostanában rendkívül fáradékony, kialvatlan, stresszes vagyok, ami nem tesz jót sem nekem, és főleg nem a környezetemnek. Úgyhogy torna-tervezetet készítek, időtervet a hétre, kicsit variálok az étrendemen, kacérkodom a futással, de összességében szükségem van egy új rendszerre, amelynek első bekezdése az alvás fontosságát taglalja. Éppen ezért most búcsúzom, szögre akasztom magam éjszakára. (Figyelem a művelet veszélyes, ne próbálják ki otthon, másoknál pláne!- a szerk.)

12 a.m

Tegnap késő este-éjjel megint SZTEP Filmklub volt, újfent egy remekművel. Már majdnem éjfélt ütött az óra, amikor elindultam a lakás felé. (Nem jön a számra, hogy 'haza'.) Még nem sétáltam onnan visszafelé éjszaka. Az idő kellemes volt, és a város gyönyörű ilyenkor. Nem is nagyon szaporáztam a lépteimet. Igyekeztem olyan útvonalon haladni, hogy minél kevesebb emberrel találkozzam, ez sikerült is, bár nem olyan könnyen. Tisza-part, körutak és sugárutak, zegzugos ösvények, Dóm-tér...kedvem lett volna megosztani valakivel. És itt a "valaki" nem konkrét személy, kivételesen. Pont ez a lényeg. Végiglapoztam a telefonomban és nem volt benne senki olyan, akit felhívhattam volna vagy eleve elhívhattam volna erre az estére. Viszont találtam jópár nevet, akik csak porosodnak, akikről reméltem, hogy idővel jobb belátásra térnek, tőlük rövidesen elköszönök egy-egy búcsúlevélben, majd várok néhány napot egy esetleges válaszra, amely felfogható egyfajta utolsó lehetőségként, hogy megmaradjanak, vagy törlöm őket. A letisztult környezet elősegíti a boldogabb élet kialakítását, és nekem arra szükségem van.
Más. Mióta szakállam van (bár egyelőre még inkább csak vagyogat, de azt hősies kitartással és elszántsággal teszi), azóta határozottan másképp látom a dolgokat. Jót tett. Többet is mosolyognak rám. Egyre felnőttesebb és elmélkedőbb fejem van, már csak felnőni és elmélkedni kellene hozzá. Haladok. Lassan, félve, de kifelé meggyőzően. Ez a lényeg.
Szerdán este volt POÉN szakest (politológus-nemzetközis), nem mellesleg SZTEP rendezvény, amely célja csapat-össze-kovácsolás, szórakozás, valamint az ellenfelek legyűrése a vándorkupáért folytatott játékos vetélkedők folyamán. Amit mi, a b-közép, hősiesen meg is tettünk, elhódítva ezzel a POÉN-szakest vándorkupát, amely első évesesknek, pláne nemzetköziseknek még sohasem sikerült. (Nem is olyan) Kevés Kalinka, graffiti az alkaromon, rengeteg röhögés, "nem mindegy, hogy a lány a lány alá nyal, vagy a nyúl a nyúl alá nyúl", kupából pezsgőzés. Szerencsére képek nem készültek az estéről. Zártkörű volt.
Ma irány haza, kiscsaládom, az azóta már 3 éves unokaöcsémmel, dózsa, ágyam, péntek esti anyufőztje, Kaposvár, hiányoznak.
A legutóbbi bejegyzésemben említett irományom, nem az időközben elveszett gondolatmenet miatt nem íródott le/meg, hanem mert hamar jött egy másik, majd egy harmadik, és érvényét veszítette.
Azt hiszem a reggeli filozófia órámat kihagyom, ez a hét ilyen felborult-kidőlt-bedőlt lett. Majd legközelebb.

Búcsúzóul egy jelenet az esti filmből:

Éjszakai megvilágosodás....megint.

"Zsebembe gyűröm álmom,
csak bámulok, bolyongok
– papírhajó a sárban..."

Átírtam néhány átírnivalót, frissült a széljegyzet és a magamról, úgy érzem ideje volt. Újra megtanulok szívből mosolyogni bármikor, jelenleg csak ritkán sikerül. Összeszedem magam egy rövid időre megint. Elvégre itt a kedvenc időszakom, az ősz és a tél. Mindig keresem a pofont és sosem hajolok el előle. Most lefekszem. Ezt át kell még gondolnom mielőtt leírnám.

Bolondság

Achtung! Caution! Prudence!Szentimentális, érzelmes poszt, megtekintése bizonyos tesztoszteron-szint felett 'Ez mi?!' és 'Mivan?' érzést indíthatja el. Éjszaka ilyenem volt.

Itthon vagyok, otthon vagyok. Rengeteget alszom, ami borzasztó, mert rengeteg mindenről maradok így le. Ősz van. "Ősz húrja zsong, jajong, búsong a tájon, s ont monoton bút konokon és fájón..." De nem csak azt. Leveleket ezer színben és számban, esőt, szelet, sok szép dolgot. A hosszú vonatozásokban a táj a legjobb dolog. Csak bámulni kifelé az ablakon és lesni a hatalmas erdőket, a lombkoronák tetejét, az őzikéket és az ölyveket, a folyókat és patakokat, a zöldellő, végeláthatatlan dombságot. Engem ez lenyűgöz. Mióta állhatnak ott, mennyi mindent átélhettek, milyen hatalmasra nőttek vagy éppen milyen aprók. Bolondok, akik szeretik. Mi bolondok szeretjük. Tegnap voltam végre kondiban. Rengeteg ismerős, mindenki köszön, néhány mondatos sztorizgatás, ez hiányzott. Kimentem az egyetemi campusra is emléket idézni, és megtekinteni a színészpalánták előadását. Annyira szeretem őket. Hatalmas hangulatot képesek generálni, végignevettem az egészet. Rám fért. Nagyon is. Persze vannak veszélyei a KE-s kiruccanásaimnak, mivel vannak, akikkel nem szeretnék találkozni. Szinte teljesen sikerült. Van, akivel viszont leülnék egy hosszabb-rövidebb private conversation-re, most nem találkoztunk vagy csak én voltam vaksi. De volt nyakamba ugrás, nagy mosolygás, kedves szavak, néhány váratlan arc. Utána felmentem egy ismerősömhöz beszélgetni egyre szűkebb baráti körben. Furcsa, hogy milyen hamar változnak a viszonyok. Ki is estem ebből a körből, talán nem is baj. Egyáltalán nem baj. A héten még lehet, hogy kinézek, csak nappal. Bár hétfőn is kint voltam pici nővérem óráján. Olyan büszke vagyok rá, hogy csak na. Ügyes.
Szintén hétfőn megcselekedtem, amit megkövetelt a lovagi szellemem. Segítettem egy messzire bolyongott hölgynek. Mert még mindig egy dzsinn vagyok és csak a jobb kezemet.
Reggel megyek személyi igazolványt csináltatni, úgyhogy mennem kell aludni...
Remélem hasonlóan esős, borongós, szeles idő lesz, mert azt szeretem, bár Szegeden a nappal is megbarátkoztam, csütörtökönként a francia órám után, elmegyek és veszek péksüteményt, leülök egy kis parkban a játszótér mellé egy napos padra és figyelem az apró gyerkőcöket. A hetem csúcspontja. Annyira édesek, hogy az leírhatatlan.

Ki Hobgoblin, édes Puck néven szólít, annak jóccakát mondok!

Helyzet-yeah-lent-és-a-többi...2.

Múlt héten a csapatunk nyert (5:3-ra -a szerk.). Megint. Nyerő szériában vagyunk. Ma elmarad a meccs, csak edzünk egyet. (Ha esetleg valaki nem hinné, érdeklődne, unatkozna vagy kényszeres linkre kattintó, akkor itt megtekintheti a honlapot. A J-ligában szerepelnek Sevilla Sekés néven, az utolsó meccsük eredménye nincs fent. Lusták a kollégák.- a szerk.)
Pénteken, a hazautamon, versenyre igyekvő fiatal középiskolásokkal sikerült egy kocsiba kerülnöm. Rövid idő alatt tetemes mennyiségű a-betűs italt fogyasztottak el. Eléggé idegesítettek, bár időnként kifejezetten jót derültünk rajtuk a szomszéd csajjal. Főleg amikor egyikőjük, miután biztonságban érezte magát két könyöklőbe kapaszkodva, kijelentette, hogy: "Ti milyen gyerekesek vagytok." Két perc nem igazán néma rázkódást eredményezett. De a telenofjaikat el tudtam hallgattatni a puszta tekintetemmel. Új szuperképesség.
Hétvégén családos őszi bevásárlásra mentem. Megtaláltam A bőrdzsekimet, majdnemmotoros-kőkemény, csak pont két méret között vagyok, a kisebb szétfeszül a mellkasomon, a nagyobb hónaljban bő. Bosszantó. Ha találok olyat, aki hajlandó és képes rám szabni, akkor megveszem. Még néhány ing és egy cipő vár rám valahol, hogy nálam szerető otthonra leljen. Ez csöpögött.
A héten nem történt semmi extra, leszámítva, hogy lefejeltem egy pókot és fejbe rúgtam egy katicabogarat. Véletlenül. Komolyra fordítva, megnéztem néhány filmet, ajánlanám mindegyiket, csak nem írom le, mik voltak azok. Találtam új rövidítő útvonalakat és izgalmasnak tűnő helyeket is a városban. Órákra bejártam rendesen, bár ma például dékáni szünetem volt, úgyhogy csak sárkányhajózni voltam. Igen, mi még ilyen szép esős, szeles, hideg időben is evezünk. 7 mindenre elszánt, rettenthetetlen tengerész, pontosabban folyóász szelte a habokat, a parton horgászó más elvetemültek szerint pedig: "Van ám sebesség." Az egyetlen probléma azzal volt, hogy kissé sietve indultam el a telepre és nem készültem fel a zord időjárásra, majd az evezéshez beáldoztam a pulóveremet, így aztán hazafelé szépen el-meg-szétáztam. 10 °C-ban, szélben és 3 pólóban a kis zakóm alatt. De visszaértem a fűtött lakásba, megszárítottam magam, ettem egy jó meleg levest és átnyálaztam a frissen beszerzett Ikea family live magazint. Holnap lesz két órám és befejeztem a hetet. Pénteken időben hazamegyek, és a jövő hetet otthon töltöm. Dózsa rettegj mert érkezem. Lehet, hogy Pécsre is leruccanok, majd meglátom. Másfél óra utazást már meg sem érzek, annyira hozzászoktam a 6 órákhoz. Vannak előnyei az ország túlsó felére költözésnek. Az éghajlatváltozáson kívül talán az egyetlen. A hátrányait nem kezdem el sorolni, mert fáradt vagyok, ráaádsul kezd izmosodni a lázam vagy lázasodni az izmom.
De mindegy, hogy ki mit gondol és tesz, mert: "Végül minden a komédiásoké lesz." (Azért a rím itt is befigyel.-a szerk.)

P.S.:
A szakállam kissé megmakacsolta magát, eléggé cheguevarásan akar nőni, vagy még úgy sem. De nem adom fel.
Jelentem haladok a francia nyelvvel.

Helyzet-yeah-lent-és-a-többi...1.

Hétvégén megvolt a kötelező lelki-csömör-ömlengésem. Szükségem van néha erre. Elnézést mindenkitől, aki idetévedt és a 'na, már megint' kifejezés jól láthatóan kiült az arcára.
Szeged. Ez a város más. Nagyobb, mozgalmasabb, naposabb, melegebb, síkabb, gyorsabb, lassabb. Tényleg kezdem megszeretni. Egyre tágabb terület ismerős. Ez őszinte örömmel tölt el. Aminek szintén nagyon tudok örülni, hogy ebben a városban a magamfajta egyedül bolyongó lelkek sem keltenek akkora feltűnést. Aztán itt tekereg még az áldott-átkozott Tisza. Valahol gyönyörű. Többször van lehetőségem sétálni a partján, főleg visszafelé a sárkányhajózásból. Ami mostanra már a hét egyik csúcspontja lett. Múlt héten sikeresen leeveztük az SZTE Universitas Regattát, ami egy 8 km-es időfutam, ráadásul a 20-as hajóban csak 15-en voltunk, de így is 53 perc alatt behúztuk. A másik rendszeresen űzött sporttevékenységem a csütörtöki kispályás futball. A JATE-kupa J-csoportjában szerepel a SZTEP-es csapatunk, a Sevilla Sekés. Eddig 3 meccs 6 pont. Kezdünk belelendülni. Ezekhez csapódnak még a napi több kilométeres séták, így aztán rohamosan javul a kondícióm. Ami jó. Kedden éjszaka megtaláltam a kedvenc helyem itt Sun Cityben. Ettől aztán belelkesültem és jó kedvem van. Baráti kört még mindig nem sikerült elkezdenem kialakítani, csapódok jobbra-balra-középre, mondjuk nem is nagyon töröm magam, azért vannak akikkel többet vagyok, de jobbára SZTEPes kiscsalád. Tegnap volt Suit up Day. Öltönyöm nem volt, de azért egy nyakkendőt vettem, a többi pedig amúgy is megvan. MR2 Akusztikot hallgatok, lassan elfogy a lendület. Az evezés mindig sokat kivesz, "kis" izomláz reggelre megjön, persze a nap ma is megfogott, ami azért október közepe lévén, vicces. De hiába, szerdára meg van rendelve a jó idő. Eddig bejött. Otthon, hétvégén pedig rendszeresen köd, eső, hideg, nyúlós idő fogad. Akkor is hazajáró szellem maradok. Még. Főleg, hogy nem tudok mosni. Különben is szeretek vonatozni. Tényleg. Igazán. Úgysem hisz nekem senki....
Egyelőre legyen elég ennyi belőlem és a szögedi helyzetjelentésemből.
Folytatása következik....
(Nem kell ennyire lelkesedni-a szerk.)

A kör közepén

Már napok óra dühös vagyok, kavarog bennem valami egyáltalán oda nem illő érzés, gondolatfoszlány, néha, a legrosszabbkor felszínre tör, képtelen vagyok levezetni, kiölni, elfojtani. Terjed és lassan felemészt. Próbálok szépre és jóra gondolni, de valahogy nehéz, egyre nehezebb. Lássuk be, elégedett lehetek az életemmel, minden okom megvan rá, főleg a családom terén. Nem is itthon van a gond. az elmúlt 2-3 hétben körbenéztem magam körül. És csalódtam. Elvesztettem a hitem, ha volt egyáltalán, márpedig kellett lennie. Fájt. Igaz, hogy áttettem a székhelyemet az ország egy másik szegletébe, de magabiztosan állíthatom, hogy nem szűntem meg létezni. Sőt. Inkább érzem magam élőbbnek mint valaha. Sajnos, jobban is fáj. Hiányoznak emberek. Sokukkal nem volt olyan szoros a kapcsolatom, hogy megmaradjanak, néhányukkal egyszerűen csak nem láttuk értelmét a körülményes kapcsolattartásnak és a kényelmes hallgatást választottuk, de közösen, végezetül, és ők fájnak a legjobban, vannak akik úgy döntöttek, hogy nincs többé szükségük rám, csak nekem felejtettek el szólni...kevesen vannak, de ők fájnak a legjobban. Sokáig próbáltam kitalálni, hogy mi is volt a döntő fordulat, a kulcs-probléma, ami miatt ez így alakult, biztos voltam benne, hogy elrontottam valamit, de nem tudtam, hogy mit, visszajelzést pedig nem kaptam.
Egy lány, akivel szoros napi kapcsolatban voltam, aki két évig kitöltötte az időm nagy részét, akit egyengettem az útján, akire vigyáztam, aki ezért a maga módján ott volt, ha kellett, akit utólag bevallva talán szerettem is, aminek a vége barátság lett. Közhely, talán az, de hittünk benne. Aztán jött egy törés, még csak nem is komoly, egy semleges területről, és azóta nem hallottam felőle. Továbbra sem hiszem, hogy nekem kellene kezdeményeznem a helyzet feloldását, mivel én csalódtam benne.
Egy nő, akire fenti okokból talán túl későn figyeltem fel, de akkor is váratlanul bukkant elő és hozott fényt a sötétbe, mit fényt, 1000 wattos izzóval működő reflektort, és amilyen hirtelen jött, úgy távozott is, minden szép reményével, minden szavával, mozdulatával, később gyilkos hallgatásával, talán belészeretni sem volt időm, de ő volt, aki akkor kihúzott a hullámokból, hogy aztán később nem túl kecsesen visszalökjön, de legalább megtanultam úszni a viharban, a sok szabadidőmben.
Egy nyár hossza elég ahhoz, hogy sokan eltűnjenek. A helyükön hiány van. Arcok, hangok, szagok. Minden más. Persze, én is másképp látom már ugyanazt. De néha hiába is keresném a megszokottat. Elmúlt. A középiskolából hozott barátságok maradtak. Vigaszt nyújtanak a számomra "nehéz" időszakokban. Van, akivel nemrég lett újra szorosabb, van akivel szinte naponta tudok beszélni (hála az áldott/átkozott internetnek), vannak akikkel a legtöbb időmet töltöttem, most pedig alig tudunk találkozni, vannak akik a legfontosabbak számomra, és amikor csak tudunk, de legalább havonta leülünk beszélgetni, ha csak egy órát, akkor csak egy órát is. Ők barátok. Velük is voltak szünetek, akár nyár hosszúak is, mégis megmaradtak körülöttem, pedig nincsenek közelebb, sőt van, aki sokkal messzebb, mint a többiek.
A távolság nagy úr. A távolság nagy űr. Komolyan kell venni, de nem jelenthet mindent, ha igazán számít valaki, nem lehet kifogás, nem lehet úgy beállítani, mint legyőzhetetlen akadályt, mert akkor már mindegy, baj van, vége, halott. Kiszabott távolság. Túl könnyű ráfogni bármit, túl kényelmes megoldás eltemetni benne valakit.
Sokan mondják, a nagyon bölcsek, hogy ne lovagoljunk a múlton, felesleges keseregni, nézzünk előre. Megint megtettem, mert ebből is látszik, mennyire befolyásolja az emberek jelenét a múltjuk legkisebb darabja, és látható, hogy válnak egyesek önkéntelenül vagy szánt szándékkal a múlt részévé. Van a befejezetlen múlt. A legrosszabb fajta. A két fenti fájó példám is ebbe a csoportba tartozik. A döglött akták, amik még élnek, csak porosodnak a polcon. Rájuk akadtam a takarításom során, és elsősorban miattuk született ez a bejegyzés.
Ha lezárhatnám őket, talán csökkenne a megmagyarázhatatlan düh.
Akárhányszor hazajövök, felerősödik bennem, lent csökken, de nem múlik. Elfoglalom magam, még csak egy hónapja vagyok ott, és legalább fél év, még ott is leszek. De inkább több. Szívesen írnék a lenti napjaimról, de most nem megy. Zenét fogok hallgatni, és elutazom valahová, ahol egy kicsit nem kell egyedül lennem és mégis lehetek egyedül, egymagam, de nem magányban.

"Elmentem, mingyár gyüvök, dógomvan"

Hamarosan írok megint, ígérem. Csak még eltart a rendszerezés és a lomeltakarítás egy ideig. Még az is lehet, hogy közben is születik egy bejegyzés, nem tudom, holnap, hétvégén? Nincsen veszély csiga.

Heineken? Meet you there.

Új:


Egy másik:


Ez is jó:


És a végére az egyik kedvenc:


Ha unatkozol, youtube-on van néhány kincset érő.

From Sun city with love

Amikor már mindenki elkönyvelte, hogy ennek a blognak befellegzett, na akkor visszatérek.
Megtörtént. Elvesztettem sok mindent, többek között a kedvet az íráshoz, ami nélkül, ugye, nem egészséges leülni a billentyűzet fölé. Ma annyira olyan napom volt. A nehéz napok egyike. Az első autentikus MÁV utazásomat éltem át, vonatszereléssel, késve indulással, utóbbiból fakadó folyamatos várakozással, nyílt terepen viszont száguldással, így összességében nem nagy késéssel, tehát minden savával-borsával. Viszont Dombóvárig, Kelemen József kaposvári színészünk által elfoglalt box melletti négyesben utaztam. Nekem ez élmény. Még őzikéket is láttam.
Valahol ott maradt abban a hétköznapi életem oldalakon át történő taglalása, hogy beköszöntött az ősz és éppen költözés és rutin-vizsga előtt állok. Örömmel jelenthetem be, hogy sikeres volt a vizsgám, eggyel beljebb vagyok. Valamint különösebb fennakadás nélkül leköltöztem Szegedre. A helyem tulajdonképpen egy komplett, különálló, kis lakás egy nagyobb oktatási intézmény épületében. Tökéletesen megfelelő. Elhelyezkedését tekintve 10-15 perc bármely órám helyszínétől és az alapvető létfenntartáshoz szükséges ellátmány beszerzési helyeitől.
Belátom, hogy Szeged megszerethető. Nekem is sikerül lassan. Már kiismerem magam a számomra fontos útvonalakon, vannak kitaposott ösvények, helyek, emberek. (Ismerős, nem kitaposott-a szerk.) A szakunkon rengetegen vagyunk, az arc- és névtanulás az első félév feladata. Lassan haladok.
Viszont az órák melletti elfoglaltságokat már gyűjtöm. Csütörtökönként kinéz egy kispályás focibajnokság, a SZTEP-csapat oszlop (Nem elírás-a szerk.)tagjaként. Amely egyesületnek immáron hivatalosan is tagja vagyok. (SZTEP=Szegedi Politológus Hallgatók Egyesülete) Megismerhettem egy nekem való közösséget, remélhetőleg idővel barátokra is szert tehetek ezáltal.
Igyekszem természetesen viselkedni, de azért vigyázok arra, hogy ne sértsek, bántsak meg senkit. Eleddig siker koronáz.
Úgy döntöttem és fent is rábólintottak, hogy a karrieremre koncentrálok és nem fájdítom a fejem semmilyen parfüm csábító illatával egy ideig. Persze ezeknek a kijelentéseknek általában ugyanaz a vége, de most tényleg ez a cél.
Néha borzasztó rádöbbenni, hogy egyedül vagyok itt. Család, barátok, utcák, épületek, fák, padok, illatok mind-mind negyed napi utazásra. Egyelőre minden hétvégét otthon tudok tölteni, de nem vagyok benne biztos, hogy ez végig így lesz.
Kezdek leépülni fizikálisan, mivel itt lent még nem találtam konditermet, bár nemrég kaptam egy jónak tetsző tippet. Már csak időt kellene találnom, hogy elmehessek. Sportnak ott lesz a sárkányhajózás és a foci.
Eljött az őszi shopping időszaka. Rá kell vennem a bankomat, hogy legyen oly kedves ezt lehetővé tenni számomra. Ötleteim már vannak. Szerencsére úgy tűnik, hogy a vénasszonyok nyara ad egy kis plusz időt.
Aztán a költekező életmódom (értsd: élelmiszer, utazás) dacára egy külföldi utazást is szeretnék megejteni az őszi szünetben, vagy majd a vizsgaidőszak előtt/elején.
Azt hiszem ennél részletesebben senki sem kívánja, hogy írjak az elmúlt időszakról, voltak benne szépek és jók, rondák és finomak, mosolyok és könnycseppek, cukor, só és minden, mi jó...
éjszakát!Je suis Chef.(Elkezdte a francia nyelv elsajátítását-a szerk.)

Egész éjjel Punnany Massifot hallgattam, teljesen véletlenül, teszem hozzá, mert nem szoktam, úgyhogy tőlük is csapok ehhez a bejegyzéshez.

Utolsó, a maga nemében

Elérkeztem a családi fészekből való kirepülésem előtti utolsó éjszakához. Holnaptól hazajáró leszek. Kiélvezem...
Tegnap egész délután baráti körben voltam, mintegy elbúcsúztatva magamat. Úgyis olyan ritkán vagyunk együtt, főleg aktív egyetemi lét alatt, jó volt nagyon.
Ma viszont überhétfőm volt, annak ellenére, hogy szerdának álcázta magát. A közlekedési felügyelet és az oktatóm is elmehetnek melegebb éghajlatra. Még a csúcsdöntésem sem sikerült a dózsában. Rettenetes volt. Ráadásul össze kellett pakolnom, mert holnap délután, a rutin-vizsgám után, irány Szeged, avagy move to Sun City. Nagyon várom, de maradnék is itthon. Eléggé egyedül leszek ott lent, jobban mint gondoltam. Majd dolgozom az ügyön, és lesz, ahogy lennie kell.
Elméletileg már meglesz a nethozzáférésem mire leérek, úgyhogy előreláthetólag majd az új helyemről is bejelentkezem. Meglátjuk.
A legfontosabbakat viszem magammal. Tűzhely, íróasztal, laptop, könyvek, ruhák, konyhai eszközök, jókívánságok, egyebek...

Sketchy

Úgy döntöttem, hogy mostantól nem csak a szokásos 'szöveg és a végén videó'-formát követem, hanem önállóan megjelennek majd apróbb bolondságok, mesék, képek, ez az amaz, amikben kedvemet lelem.
Az első rögtön a BBC Comedy egyik "sorozata". Szerintem zseniálisak és magukért beszélnek.

Személyes kedvencem:

Pusztán a helyszín, a kor és a történet miatt.

A másik, amit akárhányszor megnézek, mindig könnyezve nevetek végig:


Aztán itt van még egy hatalmas ötlet:


Végül egy tipikus eset:

I just want to be ok

Sötét erők (=3 film és a lustaság-a szerk.) szövetkeztek ellenem és megakadályoztak abban, hogy tartsam az általam megszabott határidőt, ezért csak most ültem le írni.
Lassan egy hete annak, hogy visszatértem a Vadkeletről, a Körös torkából. Kalandos volt az első célzott utazásom a leendő lakóhelyemre és környékére. Szeged megfogott. A néhány negatívum az egyébként számomra tökéletesben:
1. sík, idegesítően lapos, életemben az első város, ahol a szánkódombot is mesterségesen alakították ki,
2. melegebb a klíma,
3. felhőtlen napsütés az év nagy százalékában,
4. ihatatlan borok a környéken.
A szállásom jobb, mint amit remélhettem, jó helyen van, felszerelt. Ezer hála és köszönet Anyukámnak és a kapcsolati hálójának. (Mellesleg 3 ágyam is van, szóval, ha valaki netalántán úgy érzi, hogy már nem bírja tovább nélkülem, valamint megéri neki nem kevés időt és pénzt beleölni abba, hogy meglátogasson, akkor az ellátás és elhelyezés megoldott.)
Nincs közel, ezt el kell ismernem, sokakat érzékenyen érint, de továbbra is úgy érzem, hogy legalább ekkora lépés kell ahhoz, hogy végre elkezdjen benőni a fejem lágya, azáltal, hogy kiszakadok a túlontúl kényelmessé vált közegemből, a városomból.
Na de ne komolykodjunk itt és most.
Hatalmas 'ívdobó' gólyatáborom volt. Jobb volt, mint az első, de nehezebben is bírtam. Hiába a kor. Ezek a friss, ropogós érettségizettek nagyon szomjasak a sikerre. Ezt bebizonyítandó ittak is derekasan 5 napon át. Megkockáztatom, azóta is. Próbáltam velük lépést (hosszút, rövidet) tartani, de reménytelen volt. Nekem alvásra volt szükségem, minden nap. Ezért vittem a drága kis sátramat. Ráadásul mivel fesztivál-edzett vagyok, így könnyen alszom a hangfalaktól 15 méterre, dübörgő zenére is. Az időjárás is megkegyelmezett nekünk, 2 kisebb futózáporocska volt csupán. Minden adott volt és ki is használtuk rendesen. A South Park csapatát erősítettem. Mi voltunk a legjobbak, mégis lemaradtunk (éppen hogy) az első helyről. Pedig mindent megtettünk. Sok emberrel találkoztam, néhánnyal még beszéltem is, elszórtan nevekre is emlékszem, de talán lesz pár évem megtanulni őket. Emlékekkel gazdagabb lettem az biztos (bár az utolsó éjszaka kiesett), viszont néhány fájó veszteséget is szenvedtem. A gyűrűmet például eltulajdonították, a Nővéremtől kaptam 3 éve. Hiányzik.
A hazautam érdekes volt. A telefonom aksija az utolsókat rúgta, ki-be kapcsolgattam, a pénzem fogytán volt, a készleteim szintén és később még az idő is sürgetett. Járatot sikerült találnom több forrásból is. A busz mellett döntöttem. Csongrád-Budapest-Kaposvár. 6 óra, ebből egy óra pihenő a fővárosban. Fogtam a cókmókom, ami egy öszvérnek is elég lett volna, beszereztem némi elemózsiát és nekiindultam. Pozitív csalódás volt. A népligeti pályaudvar pedig egy jó hely. Hazafelé menet pedig már ismerős volt a táj, előttem egy csaj sorozatot nézett a laposán, így nem is untam el magam, aztán mikor megláttam az első zöldellő dombokat könnyek szöktek a szemembe. Felülmúlhatatlan. Sok szépet látni keleten is, főleg a Körös-toroki napfelkelte volt szívmelengető, de egyébént lever az egyhangú pusztaság. A somogyi dombok hiányoztak és hiányozni is fognak bármerre is visz majd az utam az életem során. Otthon.
Ó, a karrieremet már elkezdtem építgetni, pedig még be sem iratkoztam. ELSA klubtagságot nyertem. (European Law Students' Association-a szerk.) Ezenkívül részt fogok venni egy, a SZTEP (Szegedi Politológus Hallgatók Egyesülete-a szerk.) által megszervezésre kerülő, előkészítő táborban szeptember elején. Elindultam az úton.

A hétvége a totális regenerálódásról szólt. Kivételesen szombaton volt a családi nap. Vasárnap Kicsicsillagommal bambiztunk egyet a Volgában, mert már nagyon ránk fért. Hétfőtől vissza minden a kerékvágásba, azaz vezetés, minden megy, apróbb hibák még vannak, de megy, és arra amerre én szeretném, ez a lényeg. De vizsgám csak jövő csütörtökön lehet, úgyhogy addig pihi. Külön szépsége a dolognak, hogy aznap költözöm le Szegedre, úgyhogy minden bizonnyal roppantul nyugodt és összeszedett leszek. Így sikerült.
Más. Végre valahára pontot tehettem a magánéletem ingoványos talaját bemutató domborzati térképén futó mellékút végére is. (Azért amikor elkezdtem írni, nem gondoltam volna, hogy ki tudok belőle keveredni.) Ugyanis a fiatal hölgy, aki június végén új lendületet adott az életemnek, amit júliusban alaposan befékezett, most augusztus végén visszasodort a rajtvonal mögé. Hurrá. Kicsit nyugodtabb, sőt boldogabb nyaram lett volna, ha ezt valamivel korábban megteszi. Mert én feldobtam valamit, a lecsapás azóta sem érkezett meg, a feldobott valami meg lezuhant és ott is maradt. A nyílt kártyákat szeretem, olyan lánnyal viszont még nem találkoztam, aki azokkal játszik. De teljesen mindegy. Csak a módszerrel van problémám, de azzal komolyan, fájt, de minden egyéb a 'ha ettől jobb, legyen'-kategóriába esik.
Kezd kicsit elegem lenni a játszadozásokból. Elvégre emberek vagyunk, nem bábuk. Mire jó ez? Áh, mindegy. Legalábbis annak kellene lennie. De mégsem az. Sajnos.
A lényeg a lényeg, újra magányosan, már gondolati síkon is.
Most komolyan kérdezem, hogy egy átlagembernek hányszor kell csalódnia, ahhoz, hogy boldog legyen valakivel? Mert, ha megtudom, hogy teszem azt, 6-7-szer, akkor mindjárt könnyebben viselem, de ez így nem fair.
Azért nem csak borongós gondolataim vannak. Voltak mosolygós pillanataim is a héten.
Tervezek és elkezdek szervezni egy utazást az őszre. Baráti társasággal, összespórolt pénzköltéssel, fapaddal, diákszállóval, olcsón világot látni. Csak kell pár elvetemült, aki hasonlóan tud lelkesedni, mint én. Jelentkezőket várok. Négyen már lenne értelme, de megyek egyedül is, ha arról van szó. Azért mégis megosztanám az élményt.
Hosszúra sikeredett a mai. Igyekszem a következő bejegyzést nem ennyire sokára hagyni. Slán!

SZTE-ÁJTK GT 2010

Most szombatig ne várjatok új bejegyzést. Elmegyek Gólyát játszani a Körös-toroki kempingbe a Vadkeletre. Telefont viszek, tehát ha valakinek hiányzom, csak bátran írjon, amint lehet válaszolok. Remélem a sátram (és a szervezetem) bírni fogja az 5 napot...

Az elmúlt pár napban egyébként belejöttem a vezetésbe, szombaton végigcsináltam a rutin-vizsgát, és befelé én vezettem a városban is. Leizzadtam, nem mondom, de épségben és szabályszerűen eljutottam B-pontba. Jövő csütörtökön már élesben megy a rutin. Aztán szépen belassul megint ez a projekt is. Egy időre.

Mindenkinek kitartást a hétre és jöttömre 5 nap múlva számítsatok, napnyugtakor, kelet felől.

Addig is: live curious.

I'm still running

Lassan ideje lenne írnom már valamit. De ha annyira unalmas az élet, akkor mit tegyek? Most ez van. Nem sokáig. Jövő hétfőn kezdődik a Gólyatábor. Addig meg már csak 3 nap. Ebből a mai még szokásos, korán ébredős-későn kelős-kondizós-ebéd főzős-este filmezős-későn fekvős, de holnap már belekerül két csavar, nevezetesen, hogy reggel megyek az új, ideiglenes fodrászomhoz (Az előző balszerencséjére pont Szegedre menekült. -a szerk.), aztán délután a kövekező 2 rutin órámra, mivel keddtől újrakezdtem/folytatom a jogsim megszerzésére irányuló törekvéseimet. Juppijáéó...ja nem. Egyelőre csak nyűg a dolog. Persze béna is voltam, de tisztességes polgárként életemben először váltam egy gépszörny irányítójává, így nem csoda. Ráadásul az oktatómmal kicsit sem vagyunk egy síkon, és az autót mondhatni nem rám szabták. Egyáltalán nem vagyok magas, viszont annál szélesebb, így ha mindent beállítok, akkor légmentesen lezárom a vezető oldalt, beleértve a lábteret is, ahol ugye nem kevés mozgásnak kellene folynia. Így azért nehéz. Kiszállásnál már vicces. Összegezve rosszul választottam. Majd meglátom mi legyen, várjak-e rutin végéig vagy még az elején váltsak. Most vasárnap/hétfőtől úgyis eltűnök egy hétre, ami után valószínűleg kell majd 2 nap, hogy kiürüljön a vér az alkoholomból, ill. fordítva. Aztán már csak bő egy hét itthon....Tartalmas lesz.
Hétvégén kint voltam Hetesen kerti sütögetős mulatságon nővéremékkel. Nagyon jó volt, élveztem, pedig nem teljesen az én közegem volt. Éjszaka kint feküdtem a tűz mellett, és csak bámultam a csillagokat. Már nagyon hosszú ideje nem volt erre alkalmam. Leírhatatlan. Még mindig, örökké. Több hullócsillagot is elcsíptem, remélem működnek majd a kívánságaim.
Az úszó-eb kötelező program lett természetesen, ki nem hagynám, még jobb lenne élőben nézni. De gatyaszíj meghúzás van folyamatban, képletesen és a valós jelentésében is. Éppen ezért óriási szívfájdalmamra kimaradt az életemből a Kispál és a Borz 'búcsúkoncertje'. Bár én nem is búcsúzom. Megyek én még a gyerekeimmel Kispálra. Remélem. Jó lenne. Majd elintézem.

"Óvakodj a vörös hajútól!" (-S. P. Trelawny, Harry Potter és az azkabani fogoly)

Reménykedem tovább ostobán,
Nem gondolkodom én a sohán.


Mert a U2 mindig velem van a "bajban"(L)

Cúlú Fortune

Vagyis a szerencse forgandó. De mennyire, hogy az. Legutóbb még azon kellett idegeskednem, hogy elszúrtam-e mindent, amiről álmodtam. Most már "csak" azért kell, hogy van-e bennem elég kitartás a rám váró hatalmas feladathalmazhoz. Ugyanis, nem minden szégyenkezés nélkül, jelenthetem, hogy elfogadták a késve leadott papírjaimat, így szeptemberben költözöm Szegedre, ahol is megkezdem tanulmányaimat a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának nemzetközi tanulmányok szakán. Elmondhatatlanul örülök és félek. Két hét múlva részt veszek a Gólyatáborban, valahol a Vadkeleten, a Körös torkánál. Utána néhány dologgal tisztában leszek I hope so. Aztán még hazatérek bő egy hétre, és szeptember 1-jén leköltözöm Sun citybe, tágas Alföldünk szélére. Majd részt veszek egy 2 napos előkészítő táboron, aminek keretében be is iratkozom, utána évet nyitunk szép ruhában (Remélem 40°C-ban- a szerk.), és várunk két napot az évkezdésig. Amit személy szerint turistaként fogok eltölteni, valamint drága barátaim, akik miattam minden bizonnyal megtesznek egy 5-6 órás utat, házigazdájaként. Egy valami biztos, tiszta lappal kezdhetek, mivel a helyi ismerőseim száma eléri a verhetetlen 0%-ot.
Bizonyára többekben felmerült, hogy miért is nem dolgozom. Szép történet. Az a 3 nap és 3 éjszaka, amit ott töltöttünk, az arra a rövid periódusra fogadott öcsémmel, egy remek tapasztalat és életreszóló élmény volt. Sajnos a kevés idő alatt megszerzett bérünk egy görbe estét sem fedez, de nem volt más út, csak a hazajövetel. Nem a munka volt a legrosszabb, sőt. Úgyhogy ezen a nyáron sem sikerül tőkét teremtenem a leendő utazásomhoz.
Úgy döntöttem, hogy a fennmaradó időmben folytatom a félbehagyott jogosítvány-projektet. Sokan mondják, hogy ideje már. Igazuk lehet, én pedig tévedhetek, volt már mindkettőre példa.
Mivel az erre a nyárra kiosztott szerencse-puskaport mind előttem a karrierem sínen tartására, így természetszerűen a magánéletemre nem jut. Ami ettől kaotikusabb és romosabb, mint valaha. Bár ez a legkevésbé meglepő. Sosem volt másképp. Egész jól hozzá lehetne szokni, ha akarnék, ami persze ki van csukva. Marad a küzdés. Az ősz még hozhat aranyat.
Egyelőre eléggé elítélhető módon feszültséglevezető edzéssel és filmezéssel töltöm a napokat, helyenként kiscsaládommal megszakítva. Új szabadidős elfoglaltságot találtam, ami nem más, mint a sárkányeregetés. Hihetetlenül jó szórakozás, viszont csak roppant szeles időben lehet űzni. Valamint volt alkalmam kipróbálni a strandkajakozást, a viharos Balatonon, igazi hullámverésben, élmény volt.
Amit mindenkinek ki kellene próbálnia, hogy egy matracon beúszik a tó belsejébe, és 3 órán át csak fekszik a napsütésben. Előnye: mindennél jobban relaxálhat közben az ember. Hátránya: ha erős a nap, akkor bizonyosan rettenetes leégés lesz a vége. Két hete történt meg velem és csak tegnap kezdtem el kopni. Persze ez én vagyok. Aki Fortuna egyik kedvenc játékszere mostanában. Da majd meglátjuk, hogy az idős hölgynek, hogy ízlik a főztöm.
A legszebb sztorit a végére hagytam:
majdnem újra szerelmes lettem. De még időben rájöttem, hogy talán mégsem kellene, mivel biztosan nem lett volna esélyem. Elvégre a kis hölgy alig lehetett több, mint 3 éves...
Pedig az a korosztály még nem törte össze a szívem, feltéve, ha leszámítjuk az óvodás szerelmemet, bár ő is 4 volt annak idején. Máig emlékszem rá.
I fell in love with Éire. Again.



P.S.: Mostanra biztosan feltűnt, hogy totálisan megváltoztattam a blog kinézetét. Amennyiben ez nem történt meg, úgy kérem nyomban keresse fel szemorvosát. (Az újonnan érkezőkre ez természetesen nem vonatkozik-a szerk.) Úgy gondoltam, hogy itt az ideje a váltásnak. A jukebox is frissült.

Ay waukin o

Kitisztult a fejem és letisztult a kép.
Egy hosszabb családi beszélgetés után megindult az hibaelhárítás az agyamban. Az Educatiosok válaszoltak a mail-emre, ha a "kapacitásuk engedi" akkor feldolgozzák a későn beérkező dokumentumokat is. Magyarul 0-10 % esélyem van. Ha ezt bukom, akkor még mindig ott a pótfelvételi reménye. Ha minden kötél szakad, akkor nem megyek Szegedre és itthon keresek munkát fél vagy egy évre. Elvégre elvégeztem ezt a szakmát adó képzést és ismerőseim is lettek néhány helyen. Egy hét múlva okosabb leszek.
A nyári balatoni munka rohanvást közeleg. Utolsó napjaimat töltöm itthon. Ma szóltak, hogy vasárnap este kell költözni. Megkezdődött az anyagbeszerzés, és a pakolás. Várom, de kicsit tartok is tőle. Talán mert a szervezés eddig hagy némi kívánni valót maga után. Mindegy, jó lesz ez. Ráadásul teremt egy kis tőkét a beláthatatlan őszre. Szóval, ha valakinek nagyon hiányoznék, megtalál vasárnaptól egy hónapig Fonyódligeten a táborban.
A hétköznapok most kicsit összefolynak, talán a Nap melege megolvasztotta őket. Minimális alvás, zuhany, kondiban edződés, boltba menetel, zuhany, olvasás, főzés (bár ilyen hőfokon nem igazán szánom rá magam semmi komolyra), főzős műsorok nézése, éjszaka filmezés elalváshoz.(Legutóbb a Sideways c. filmet nézte.-a szerk.) Ez a program. Néha fűszerezve valami kis extrával.
Aztán van még valaki, aki "tetézi" a gondjaimat. Néha nagyon nehéz józanul gondolkozni, tudván, hogy még 5-6 hétig valószínűleg nem láthatom örömöm legmélyebb forrását. De kitartok, csak így, hogy beszélni sem nagyon tudunk még rosszabb. Majd, majd... nemsokára.
Álljon itt a bejegyzés végén egy vers/dal, kedvenc skót költőmtől, ami leírja a jelen állapotom.

Ay Waukin O

Simmer's a pleasant time,
Flowers of every colour;
The water rins o'er the heugh,
And I long for my true lover!

Ay waukin, Oh,
Waukin still and weary:
Sleep I can get nane,
For thinking on my Dearie.

When I sleep I dream,
When I wauk I'm irie;
Sleep can I get nane
For thinking on my Dearie.

Ay waukin, Oh,
Waukin still and weary:
Sleep I can get nane,
For thinking on my Dearie.

Lanely night comes on,
A' the lave are sleepin:
I think on my bonie lad,
And I bleer my een wi' greetin.

Ay waukin, Oh,
Waukin still and weary:
Sleep I can get nane,
For thinking on my Dearie.

/Robert Burns/

I can't beat myself

Egy kicsit változott az élet. Az előző bejegyzést korábban írtam, mint ahogyan posztoltam volna, után jött a feketeleves. Ugyanis aznap, július 8-án volt a felvételihez szükséges pótolandó dokumentumok leadásának határideje. Természetesen (mert én egy szerencsétlen, nyomorult hülye vagyok) az utolsó pillanatra hagytam és mint a szerencse fia, a felvi.hu nálam bemondta az unalmast. Ugyanis modern, naiv emberként az elektronikus felvételi rendszert használtam végig, annak ellenére, hogy már eddig is voltak vele hasonló bajok. Úgyhogy a papírokat csak tegnap reggel postáztam sürgősen, de így kevés esélyem maradt arra, hogy elfogadják. A lényeg a lényeg, elszabtam. Megint. Csak ez most súlyosabb, mint valaha. Persze még nem utasították el, de minimális az esély. Ha megtörténik, akkor még reménykedhetem, hogy a pótfelvételiben meghirdetik vagy legalább a politológiát. Ha nem, akkor kegyetlenül gyorsan munkát kell találnom legalább fél évre.
Most ez a helyzet. Kajaktábor így 90%, hogy számomra bedőlt. Ugyanis jó lenne itthon kivárni, mi történik. Legalább rendesen fel tudok készülni a nyári munkára, mert az lesz. Sikerült elintézni az orvosi vizsgálatot, ha nem is könnyen.
Elegem van magamból. Undor fog el a tükör előtt. Saját magam a legnagyobb ellenfelem, és egyedül nem győzhetek.

One week later...

A legfontosabb: fertőző gümőkórtól mentes vagyok.
A leglényegesebb: volt néhány nap, amikor sikerült értékelhető mennyiséget aludnom.
Rettenetesen fáradtnak érzem magam. Ezen a héten lemaradtam egy nagycsaládi kirándulásról, több okból. Volt egy tervem, aztán el kellett intéznem az üzemorvosi vizsgálatot, bár ez még holnap délelőttig várat magára, emiatt gondolatban megütöttem egy embert, de nem részletezném.
Úgyhogy egyedül maradtam a héten, holnap estig. Egy lakás rendben tartása, főleg, ha a lakója egy egyedülálló férfi, bizony nem könnyű. Sőt. Kicsit szalad a hely. De a mosáson és egy takarításon már túl vagyok. A mosogatás félig sikeres volt, mivel még nem éltem a mosogatógép befogadóképessége és a főzési módszerem által lehetővé tett hagyományos kézi mosogatás nyugtató erejével. Ami késik, nem múlik. Lehet, hogy még éjjel nekiállok. Vagy sütök egyet. Volt már rá precedens. Hajnali fél kettőkor kenyeret sütni. Néha elborulok és akkor a sütés-főzés világába menekülök. Persze, nem véletlenül. A héten újra alkalmam nyílt alkotni. Újabb fogással bővítettem a repertoárt. Bár a szerénység gyakorlásán nem segít, ha van, aki elvenne feleségül pusztán a főztöm miatt. Alapból képzavar. Ugyan ki szeretne egy alacsony, pocakos, szőrös, hímnemű feleséget? (Az ajánlat persze egy hölgyismerősétől jött-a szerk.) Különben sem mondanám magam kifejezetten háziasnak, csak jó vagyok a hobbimban. Mert szeretem és élvezem. Létrehozni valami újat, alkotni, életet teremteni, hiszen a sütőben, még az ételek is lélegeznek, nincs ehhez fogható érzés. Persze megpihenni a hetedik napon sem utolsó és élvezni a művet. Mégis -ostoba módon- mennyien fosztják meg magukat ettől a csodától. Azt hiszem kicsit elkalandoztam...
Valószínűleg életem legboldogabb és legnehezebb időszaka köszöntött rám. Pontosabban végre tényleg új élet kezdődött. Az, hogy mennyire lesz boldogabb és nehezebb, majd nyár végén kiderül. Másfél hónap. Egyszerre semmi és rendkívül hosszú idő. Olyasféle érzés, mint amikor először várjuk a Mikulást, kikészítjük a csizmát, lefekszünk, majd jön az izgalommal és félelemmel teli várakozás reggelig. Egy idő után, olyan ritkán lehet az ember újra gyermek. Ezek az érzések pedig azokba az időkbe visznek vissza, amikor még mindennek egy értelme volt, mikor még minden kicsit új volt, egyszerűbb volt az élet, mégis a legnagyszerűbb. Ebből kaptam most vissza egy keveset. Köszönöm.


:)Autumn.

Little slice of pizza

Legutóbbi bejegyzésem óta túl vagyok az elsőkörös búcsúmon szeretett városomtól. Persze egyáltalán nem végleges különválás lesz ez, sőt, ha minden a legtökéletesebben alakul, akkor még a tervezettnél is gyakrabban járok haza. Nemcsak kísérteni. Azonban az biztos, hogy sosem leszek már ugyanúgy itthon, időmet túlnyomórészt (bár a felvételi papírom csak 22-én jön meg) Szegeden töltöm majd. Így aztán fokozatosan integetek az emberkéknek és az épületeknek. Tegnapelőtt házibuli jellegű pizzasütős (Volt gyümölcsös is. -a szerk.), sokat beszélgetős, ottalvós, borozós estét tartottam szűk baráti körben. Természetesen leginkább a konyhában voltam fellelhető, borzasztó házigazda vagyok ilyen szempontból. De ott vagyok igazán önmagam. Volt is nagy éjszakai 'lélekkiöntős' beszélgetés a pulton ülve Kedvenc barátosnémmel. Persze akadt egy nagy hiányzóm is, de lesz legközelebb.
A romeltakarítás és az alvás a másnapi program volt, előbbi délután és este, utóbbi nem igazán sikerült.
Kezdem érezni a sorozatos edzések eredményét, és rám férne egy kiadós masszázs.
Reggel megyek tüdőszűrőre, kell a nyári munkához, aztán edzeni, és ha sikerül, akkor üzemdokihoz is vizsgálatra, de az már nem valószínű.
Az elmúlt bő egy hétben elkezdődött valami csodálatos, ami hirtelen jött, és tartósnak tűnik. Tudom mi lenne a reális, tudom mit szeretnék, és fogalmam sincs, hogy mi várható. Azt hiszem, hogy ez így szokott lenni.

Akinek nem inge...

Mindig azt írom, hogy majd most aztán változás, megújulás, rendszerfrissítés. Ma volt időm visszaolvasni magam. Az egyetlen, ami változott, azok a kiváltó okok, viszont minden más változatlan. Elhitetem magammal, hogy a következő alkalommal másképpen lesz, figyelni fogok, hogy más legyen a vége, aztán visszanézek és ugyanaz.
Másképp gondolkozom, mégis hasonló végkimenetelű döntéseket hozok, ugyanúgy hibákkal, mint máskor. Néha elhiszem, hogy nem ugyanaz lesz, hogy majd most, aztán minden egyes alkalommal túl későn veszem észre, hogy dehogynem. Régen a sorssal magyaráztam, aztán főleg magammal, de végül is mindegy, mert senki sem képes fejest ugrani csak úgy az ismeretlenbe, a váratlant nem nézik jó szemmel, gyanakvóan szemlélik a túl szép dolgokat. Nekem nem lehet dolgom velük.
Mostanában, amikor találok valami mást, nem érdekel, hogy mi a helyes, vagy a megszokott, saját magam döntök és nem veszem észre, hogy az gyakran elképzelhetetlen, megvalósíthatatlan, ésszerűtlen, vagy csak egyszerűen túlzás. Nem tehetek róla, én nem tudom megállapítani, nekem nem tűnik annak. Viszont rettenetesen le tud verni, ha egy-egy efféle kósza idea nem valósul meg. Egyszerűen bosszant, hogy van egy területe az életemnek, amit nem tudatosan, felügyelet alatt építek, hanem a magam követhetetlen, furcsa módján, és kicsit sem mondhatnának sikeresnek. Sőt. Most akkor érjem be kevesebbel? Egy fityfenét. Vagy csak nem kellene így sietni vagy sokat akarni, mert ez sok, nyilvánvalóan, csak számomra nem. De könyörgöm bennem is van óra. Ketyeg. Úgy ahogy. Viszont, ha tényleg az kell, hát én teszek rá magasról.
Majd ha jön valaki, aki komolyan képes elfogadni vagy megtörni bennem ezt a borzalmat, akkor valószínűleg két boldogabb ember lesz a kis bolygónkon. Az elvárások nagyok, viszont én sem adok kevesebbet, sőt, annyi csillagot loptam már hiába az égről, hogy lassan minden éjszakám sötét, de ha látom értelmét, biz' isten megteszem újra.
Hiszem, hogy nem kell sokat várnom, mert remélni már nincs értelme.

Újra rajzolok. Még nem tudom, hogy ez jó hír-e.

Jövő héten lesz egy kisebbfajta, első körös búcsú estém szívem városától, ugyanis lassan, de biztosan távolodunk egymástól. Remélem azok, akikre igazán számítok ott lesznek. De ha nem, hát nem. Elvégre elfoglaltak vagyunk, és rohan a világ, sok a kötelezettség, nagyok a távolságok, kevés a bizalom.
Az egyetlen baj, hogy nem lesz mindig egy 'legközelebb'...

Valaki új, valami jó

Úgy alakult az életem, hogy egy hónapos önkéntes száműzetésbe vonultam cheflibre területéről, egy sötét és sivár helyre, ahová csak elvétve tévedt be napfény.
Most következne az elmúlt egy hónap részletes beszámolója kiemelve a számomra fontos eseményeket. De ettől megkímélem magamat, és ezzel mindenki mást is. Semmi kedvem visszább menni egy-másfél hétnél...és mégis.
A PaFe tökéletes volt. Gondtalanul, önfeledten, semmivel sem törődve, csak azzal, hogy jól érezzem magam. Remek volt a tásaság, kalandos volt az oadút, az időre sem lehett panasz, sőt. (Egy tökéletes leégés lett a perdöntő bizonyíték rá.- a szerk.)
Onnantól kezdve elborultam, nehéz volt visszaállni -a civilizált világ rabigáját visszavéve- a mindennapokba.
Leszerveztük a nyári munkám, egy hónap Balaton-part, de kell a pénz az őszi utazásomhoz. Is. Ugyanis az egyik kedvenc barátosném az erasmusnak hála augusztustól Csehországból boldogít tovább. A jó emberek mind korán mennek el.
Néhány régebbi kapcsolatomat beszűntettem ápolni, de ezt a változást idővel mindenki észre fogja venni. Mondhatni helyre raktam magam, egyirányú útra kanyarodtam, az Értelem sztrádára. Tisztább és rendezettebb lett a könyvespolc bennem. Kidobtam belőle néhány kacatot, értéktelenné vált papírfecnit, ponyvákat, és hirtelen rendkívül szellős lett. Az első újonnan megkezdett kötet szerdán került fel rögtön a kiemelt polcra.
Hatalmas kerülővel el is értem a(z egyik) legfontosabb hírhez. Tegnap, egy hosszú, embertelen, fárasztó, bábszerű 2 hetet leküzdve eljutottam a hangzatos egyetemi képzésem sikeres befejezéséig. Összesen 4 napot vizsgáztam, ebből 2 írásbeli az "A" héten és kettő szóbeli a jelenleg is futó "B" héten. Örök élmény marad az biztos.
Azt hiszem, hogy rátaláltam valami újdonságra. Egyre ritkábban tölt el ez az érzés. Megtörtént. Az elmúlt hónapom, de nyugodtan mondhatnám, hogy az eddigi évem alatt úgy istenigazán, természetesen, a maga meztelen valóságában jól éreztem magam. Annyira, hogy nem szívesen, éppen ezért nagyon lassan és nehezen adtam fel a helyzetet. Egy örökkévalóságig elüldögéltem volna ott. De vége lett, mert tanulás, meg utolsó vizsgák, meg kevés idő és efféle komolynak tetsző kötelezettségek...ostobaságok...
Szóval egyelőre még ismerkedem ezzel az új élettel, de eddig tetszik. Nagyon is.
Végezetül, mint tudjátok sportszerető férfiúként tengetem az időm, így aztán június 11-től július 11-ig a foci vb a napi rutin része lett. Ga Oranje! (Hajrá Hollandia!-a szerk.) Valamint újra elkezdtem edzeni. Elindult a felkészülés a nyárra, a kajaktáborra, a munka a tetoválásért. De most már máshol járnak a gondolataim, úgyhogy "leteszem a tollat".

"Előbb jön emberre az érzés rája,
s csak aztán bukkan fel az érzés tárgya..."
True story.


P.S: Frissítettem a jukeboxot.

Ha valaki keres..

Ha valaki nem tudná az elkövetkezendő napokban a Pannónia Fesztiválon fogom "süttetni" a hasam. Telefonon elérhető leszek, de legalábbis megkapom az üzeneteket és ha időm engedi, akkor válaszolok is. Kitartás, jövök vissza. Vizsgázóknak sok kalappal és heheheeeee.

A csatát megnyertük, de a háborút még nem.

Tudom. Nagyon régen volt már. Megállt az élet, mint a Heineken reklámban. De most visszatértem. Nézzétek el nekem, hogy most nem fogok az elmúlt bő két hét minden egyes napjáról külön beszámolni, pedig elhihetitek, hogy lehetne.
Kezdjük azért május első hetével. Akkor kezdődött a 'most már tényleg alig maradt idő a szakdolgozatom megírására'-időszak, 3-án, hétfőn volt a hivatalos végső időpont, ezt egy kis ráfizetéssel kihúztam hosszabbításra. Plusz egy hét. A hét első felében egy kis nappali szobatársat is kaptam Duna-menti lányom személyében, elvégre egy cipőben jártunk. Akkor kezdtem a jelentős mennyiségű felhalmozott papírmennyiséget összegyűjteni. A hét közepén történt némi helyreigazítás a nyakamon hordozott valamivel kapcsolatban. Csütörtökön elkezdődött a végeláthatatlan adatfeldolgozás. Péntek este kezdtem meg a tulajdonképpeni írást. Az innentől számított két és fél nap, két és fél óra alvással megszakítva, kizárólag az írásról szólt. Egyszerűen elértem a fizikai és szellemi teljesítőképességem tűréshatárait. Hétfő reggel fél 6 tájékán készültem el. Utána kihagytam egy zh-m, mert emberi arcot varázsoltam, mialatt a javítást és nyomtatást végezték nekem, utána elrohantam a konzulensemhez a nyilatkozattal, majd azt beszkenneltettem és kiírattam cd-re az egész pakkot(mert úgy is kell ám). Ezalatt én elintéztem a köttetést és elvégeztem a digitális feltöltést (mert ez az új divat-a szerk.). Még időben elszaladtam a kész szakdolgozatért, kirepültem az egyetemre és leadtam. Délután 2 volt a legvégső határidő. Nekem viszonylag korán, már délután negyed 2-kor sikerült megtennem. Az, hogy vasárnap éjjel Törökországban készült az összefoglalásom lefordítása, csak színes cseresznye a tetején.
Összesen 5-6 napot töltöttem a szakdolgozatommal az anyaggyűjtéstől a befejezésig. Hatalmas teljesítmény, de nem vagyok rá büszke. Egy jó tanács azoknak, akik még előtte állnak ennek a nemes küzdelemnek, ne, hangsúlyozom, ne hagyjátok az utolsó pillanatra. Mindenki a saját bőrén tapasztal, de aki látott, tudja, aki nem, azok pedig higgyék el, hogy nem éri meg. A totális kimerülség ért el délután, így rögtön 6 óra sürgősségi alvással kezdtem meg a regenerálódást. Persze úgy nehéz volt igazán pihenni, hogy minden nap reggeltől záróvizsgafelkészítők mentek. Ráadásul a bepótolandó marketing zh-m is csúszott még pár napot, így csak csütörtökön írtam meg (laza ötösre- a szerk.) Közben kicsilány is visszajött, hogy legyen ki boldogítson. Pénteken délelőtt volt az idegenvezetés vizsgánk, ami nagyon jól sikerült. Tényleg. Elintegettem, török étteremben ebédeltem, hazasétáltam, este pedig rövid kondi, ami fél óra evezést takart. Másnap reggel best bro'mmal folytattam ezt egy dózsázás keretein belül, amit leöblítettünk egy kis kebabbal, meg pidével, jó adag beszélgetéssel fűszerezve. Kellenek az ilyen napok. Azóta forma 1, kézilabda bajnoki döntő második meccs (csak a Veszprém!), pihentető flashgames, olvasás (szigorúan regények és ismeretterjesztő könyvek-a szerk.) és alvás. Mától újra kezdődik az egyetem-látogatás és az edzés. Valamint folytatódik a PaFe visszaszámlálás, mert már csak 4-et kell aludni és kezdődik.
Kimaradt jópár apróbb mozzanat az elmúlt napokból, de a memóriám és az olvasóim befogadóképessége is véges, így ez a végleges, vágott verzió.
Annyit még hozzátennék, hogy időközben kézhez kaptam a záróvizsgatételeimet és a megpróbáltatások még csak most kezdődnek, ill. feszt után.

Zárásképpen:


P.S.: Új, tetszetős sorozatom a Pushing Daisies, avagy Halottnak a csók.

Truth?Fiction?Damnation?Salvation?...It's me.

Felfoghatatlan. Kilencedik napja, hogy nem írtam, pedig lett volna miről.
Múlt héten még volt lélekmelengető beszélgetés, ezért vannak a jó barátok.
Pénteken délelőtt belvárosi idegenvezetés órám volt, egyelőre még csak turistaként, egy hét múlva már vezetőként. Várom, de nem tudom, hogy mikor lesz időm felkészülni. Megoldom...mint mindig, szinte mindent. Erre lentebb lesz egy újabb ékes példa.
Az egyetemi napokra végül is egyáltalán nem mentem, tanulás mindenekelőtt. Ehh. Volt, van és lesz mit.
Vasárnap megtartottam a hagyományos születésnapi összejövetelem. Még szűkebb körben, mint tavaly, ráadásul a spontaneitás volt a jelszó, így rendeltünk enni és kimentünk a városligetbe. Duna-menti kicsilányomtól kaptam egy oldalnézetű-gülüszemű Micimackót mintázó hűtőmágnest. Imádom. Ilyen senki másnak nincsen. Kedvenc barátosnémtól és best bro'-mtól pedig egy falra-akasztható, kerámia gekkót kaptam. Természetesen idén sem maradtam bor nélkül, ráadásul a kedvenc pincémből, az egyik favoritot hozta nekem a sportcimborám. (Gere Tamás Villányi Kékfrankos 2007-a szerk.)
Jó társaság, jó kis este..
De most jön a fent említett példa. Hétfőre kellett elkészíteni két prezentációt.
Az egyiket kicsilánnyal közösen a dávodi gyógyfürdőről, a másikat pedig a kaposvári marketingtervről in Han-style (Solo-a szerk). Már délután elkészítettem az első rám eső részét, de ott volt még a marketinges. Így aztán, szülinapolás után irány haza a gép elé. 0:30 am. Nekiálltam. Fél óra múlva jött az info, hogy a fürdős másik felét is nekem kell, mert lányomnak elszállt a net. Belesuttogtam az éjszakába egy 'masszameggyaztapipacsoskankalinszagúmuskátlisteraszokon'-t, vagy valami hasonlót, és nekiálltam annak. 1:20 am. Befejeztem, közben már teáztam, hogy bírjam ébren. (Mást nem akart, mert a végén alvás volt tervben-a szerk.) 2:10 am. Kész az első, hadd szóljon a következő. Miután túlléptem a mélyponton, már semmi bajom nem volt, jó tudni, hogy a koncentrációm kitart a végsőkig. 5:10 am. Befejezés. Tökéletes lett, mint kiderült. Gyors fürdő-ceremónia és egy helyzetjelentő sms után, egy óra alvás. Pont egy óra, hála az ébresztésnek. Zuhany után már csak a szemem alatti, telepakolt, reptéri csomagszállítók árultak el. (Nivea Q10 for men-a szerk.) Irány az egyetem, beértem, lepakoltam, még át akartam írni egy diát amikor, körülnéztem és mindenki bújta a jegyzeteit. Bizony, én is ezt gondoltam. Egy aranyos félévzáró zh, amiről megfeledkeztem, hoppá. Lazán megírtam, sajnos még nem tudom, hogy sikerült.
Ez egy tipikus 'megoldom' és egy még tipikusabb 'Mondays don't like me'. A prezentációk remekül sikerültek, mondjuk ez a műfaj elég jól megy.
Ez az evés- és alvásmentes másfél nap kicsit megviselt, de álmos nem voltam és ez volt a kulcstényező. Külön finomság, hogy kedden regionális politika és vidékfejlesztés szóbeli vizsga volt, amire, ugye, tanulni kellett volna, nem is keveset. Az anyag felének elolvasásáig jutottam, aztán kifogyott a hagyományos szén-cink elemmel szenben 10-szer tovább tartó duracellem. Így másnap a szokásos magabiztossággal (és reménnyel teli alsóval) mentem, válaszoltam, nyertem.
Szerdán visszafogottabb napom volt, főleg, hogy elmaradtak a délutáni óráim. Ezt kihasználva megcsináltam az új kedvenc ételemet (mustáros-zöldfűszeres hósgolyók paradicsomos mozzarellás ruccolasalátával-a szerk.), másnap kivittem a maradékot ebédre a campusra és meg is ettük. Még volt egy szokásos angolom délután, amin megkaptam a vizsgára felkészítő anyagot, nem kevés. Utána kicsilány elintegetés és kis séta a szép időben.
Mára már elvitték a csomagokat a szemem alól, bár egész héten nem aludtam többet 4 óránál naponta, kivéve ma, mivel a szakdolgozatommal is kell haladnom. A kivett könyvekkel még nem végeztem, egyelőre a bevezetőm van meg. Jövő péntekre szeretném befejezni, ami innen possimpible, hátráltat két marketing vizsga és egy szabadidő ismeretek, de "megoldom". Mindig csak a jobb kezemet.
Elvileg éppen most zajlik a ballagási bankettem, úgy tűnik kihagyom.
Mindenkinek ragyogóan szép, verőfényes napsütéssel teli napokat kívánok...egy fityfenét. Ha nekem nem lehet, ti se élvezzétek. Egy ideillő Kispál és a Borz idézettel zárom soraimat: "..seggem napba tartom, s azt mondom heheheeee."

Most láttam és megtetszett.

20 év, 20 nap

Egy kicsit beljebb vagyok, de körülbelül az 'egyet előre, kettőt hátra' fokozatban török a cél felé. Ábrázatom torzul, tekintetem ködös, a szobámban egy sas száll, a falon, ami negyedrészt vörös. Ráadásul hétfőn megéltem egy újabb mérföldkövet az életemben, kifejezetten jó érzés volt. Köszönöm mégegyszer és ezerszer a köszöntéseket. Vasárnap vip vacsora. Addig viszont még sokat kell dolgozni. Ma újabb két könyvvel gazdagodtam ideiglenesen, másképp mondva, kivettem még két könyvet a szakdolgozatomhoz. Kész a váz, kell még a tartalom, amihez idő szükségeltetik, azaz "király nem alhatik". Leadás után mozimaraton, candle-light dinner, pár nap pihenő.
Az összes előre betervezett fesztiválozás elmaradni látszik. De mindent megteszek, ami rajtam múlik, hogy mégse úgy legyen. Fishingelni muszáj, ott már ismerik a nevem..
A nyári munka legalább összejönni látszik.
Sok minden kavarog bennem, de nem ismétlem magam. Lehet, hogy újra rajzolni kellene, csak mikor? Mikor??

Sziasztok fecskék, hello fák...

Én már nem

Újabb hét. Remélem nem lesz általános, hogy csak heti egyszer jelentkezem. Elvesztem a fonalat. Tartalmas hét volt egyébként.
A hétfő és a kedd a szokásos volt.
Fél napokat kint tölteni a campuson, aztán hazaérni és "vegetálni". Olvasok. Ami jó. Írtam is, de az rögtön ment a szemetesbe. Ami már kevésbé örvendetes. Elmondhatatlanul kifelé húz a szívem innen, de az még odébb van. Az idő ádázul rohan, amikor senki sem kéri, és vánszorog, mikor repülni szeretnénk. Ahogy mindig. Egyrészről sok mindentől nehezen búcsúzom titkon, másfelől menekülőre fognám már. Pedig még nincs is hova. Remélem lesz.
Szakdolgozat. Ez lett az új próbatétel. Ijesztően mindenre rányomja a bélyegét. A jelenlegi verzió a 4.1.
Szerda és csütörtök volt az üdébb színfolt. Szerdán végre le tudtunk ülni egy jót beszélgetni best bro'mmal. Aztán már nem bírtam tovább és lementem kaffka-kondiba. Ott jó társaságban kiereszthetem a gőzt. Új kedvencem az evezőpad.
Ráadásnak csütörtökön elvittem magammal kedvenc Duna-menti lányomat. Finoman fogalmazva üde színfolt a napjaimban, most sem cáfolt rám. Jó kis este volt.
Tegnap reggeltől szokásos tömbös órám volt. Kivégeztük az elméleti anyagot. Izomláz gyötört. (még mindig..-a szerk.) Délután pedig kiderült, hogy mit kapok születésnapomra. Ki lesz festve a szobám. Meglepetés.
PaFe jegyeket még nem tudtam venni, de úgy tűnik, hogy négyesben megyünk. Fishingre még várom a jelentkezőket.
Ráadásul még a vacsorám ügyében is dilemmába ütköztem.

Spring break kicsit másképp

Leporolom kicsit a helyet, rég nem jártam erre.
Egy hét, nagy idő, többek között azért írok gyakran, mert túl sok mindenre kiterjedő figyelmem van, ami sajnálatos módon nem társul végtelen memóriával. A tervező ad és elvesz. Így jártam...wait for it...
Először is egy felhívás: attraktív, ámde hozzáértő masszőrhölgyek jelentkezését várom, ugyanis a vállam és a hátam nem bírja a gyilkos kiképzést.
Ezen a héten volt a tavaszi szünetem. Ugyanakkor ez a hét volt kijelölve a szakdolgozatom megírására is. A tulajdonképpeni írás részéhez sajnálatosan csak ma jutottam el. Egy tucat többször újrakezdett és félbehagyott word-dokumentummal teli lomtár a tanúm, hogy próbálkoztam. Ez a mostani a véglegesnek tűnő témaverzió, amely a 3.5. kísérleti nevet viseli. Részletekkel nem untatnék senkit. A végeredmény úgyis hozzáférhető lesz.
A húsvétolás rendben, békésen zajlott, bár a nagycsaládos dzsemborira nem mentem el, hála az szakdolgozatomnak, de a kiscsaládoson ott voltam az unokaöcsémmel ajándékokat vadászni.
Később is elég sok csábító, szirén-énekre kellett 'nem'-et mondanom és ez így is marad még másfél hétig. Ugyanis az új cél a születésnapomig leadni. Ami ugyebár akkor esedékes. Ha valaki nem tudná. Persze ez tényleg sokadlagos információ. Főleg jelen helyzetben.
A héten a beharangozott borús-esős idő nem igazán jött be. Többnyire szívfájdítóan szép idő volt odakint. Nem is bírtam ki, hogy legalább kisebb sétákra ne menjek el. Persze mindig valami céllal egybekötve.
Testi felfrissülésnek csütörtökön reggel elmentem dózsázni. Az arcok nem változtak, csak kicsit több volt a rendőr. Elvégre Zsaru-Gym. Azóta nehezen mozgok és masszőrért kiált a testem. (Ld. fent a hirdetésben-a szerk.)
Szellemi felfrissülésnek elolvastam újra Robert Merle Moncadáját. Ahogy kiijön a jó idő, felbuzog bennem a szabad kubai szellem, átjár a "Nuestra America" és ilyenkor bizony erre a könyvre van szükségem. José Martí, Julio Antonio Mella, Eduardo Chibás, Fidel Castro. A legnagyobbak.
Hála a kései reggelijeimnek, újra rászoktam a 'The weakest link' c. műsorra. Hurrah.
Volt még a héten tékozló Duna-menti lányom megtalálása. Ha jól emlékszem 3 és fél órát beszéltünk, elvégre régen volt már rá lehetőségünk.
Közben érik egy másik fontos (múltbeli) barátosnémmel egy találkozó.
Lassan előkaparom a sátramat és letakarítom, mert rohanvást közeledik a fesztiválszezon. Bő egy hónap múlva PaFe. A társaság összeszedve. A jegyet a héten veszem. Utána egy hónap záróvizsga-break és Fishing(!). Végre. Az év legjobban várt 3 napja, ami mindent visz.
A bónusz a tavaszom végében pedig a 80%, hogy megvalósuló 'maoritribalturtletattoo'-projekt. A "vászon" alakulóban.
Nagy vonalakban mostanság ezek foglalkoztatnak, ezek miatt kelek fel, no meg persze pár mosolyért, amiket viszont önző módon megtartok magamnak.
További kellemes tavaszt azoknak, akik a végéig kibírták velem ezt a tartalmasra sikeredett bejegyzést.

Ezt a számot csak ma ismertem meg, hála egy kedves ismerősömnek, mai alvós-zene.

...anyátokkal. (Mert az egy remek sorozat-a szerk.)

Always sunny in ...

Nem volt egy különösebben megterhelő hét. A létező legkevesebb időt töltöttem kint a campuson. A szakdolgozatomhoz csak tegnap kaptam anyagot, így ma lesz a 'Szakdolgozatírás-Day 0'. Már úgy várom. Viszont minden forrásom megvan és még mindig maradt szűk 6 napom megírni. Bár a családi húsvétolásnak lőttek és minden más elfoglaltságnak is. A csúszás miatt ellenben volt időm kicsit élvezni a tavaszt. Nagyokat sétáltam, olvastam a szabadban, volt időm minden este kis kaffka-kondira. Újfent hatalmas pingpong meccseket veszítve. Úgyhogy nagy nehezen túléltem ezt a két meghatározó lányomtól mentes hetet. Most pedig jön még egy. Bár ez hivatalosan a tavaszi szünet, nem hiszem, hogy nagyon lesz alkalmam élvezni az előnyeit. "Szerencsére" nem is mondanak jó időt. Borús időben könnyebben görnyedek a lapos felett. Viszont leadás utánra már vannak tervek: tollas, egy gyertyafényes vacsi, egy-két filmezés és a vészesen közeledő születésnapom megünneplése, szokásosan szűk baráti körben.
Örüljünk az élet apró örömeinek.

Post office

A hétvége hamargyorsan eltelt. Sokáig alvással, Forma1 nézéssel, szombat esti redőnyszereléssel. (Lassan mindenhez ért- a szerk.)
A szakdolgozatom leadásának határideje közeleg, mint a TGV vagy mint Mordorból a sötét felleg vagy gyorsan. Damoklész kardjaként lebegett végig a fejem felett.
Ez egy tipikus hétfő volt. Lehetett volna sokkal jobb is. A szakmai látogatásunk a városi fürdőbe csak arra volt jó, hogy megtudjam, milyen mocsok az OEP a fürdőkkel és hogy bemutatkozzon a spring-look. Sikeresen. Ennyi. Se mozi, se kondi, se Duna-menti lányom a héten. Ma kapom az anyagot a konzulensemtől és muszáj seggelni és írni és írni és írni. Egy szabad estét azért összehozok valahogy.
Kivételesen lelki támogatást kérek minden olvasómtól, mert ez az eddigi legnagyobb menet lesz. Ráadásul ez csak a vég kezdete. A háború első csatája. A képzésem befejezésének Helm-szurdoka.
De képes vagyok rá!


..ez örök.

Hey, I put some new shoes on...

Ilyen is régen fordult elő, hogy két egymást követő napon bejelentkezzek. De ez a 48 óra elég mozgalmasra sikeredett.
Kezdve, hogy tegnap kedvenc Duna-menti lányommal beszélgetős-egészvárosbemászkálós délután/estém volt. Aztán ma idegenvezetés óra után folytatása következett. Olyan dolgok ezek, amik feldobják az ember hetét. Szép tavaszi idő, 25°C. Lefolyt volna rólam a farmer, ha nem fúj a szél. Kicsilányt elküldtem vonattal, aztán hazafelé úton gondoltam egyet és leszálltam a buszról corsozni. Azt hiszem, hogy a tavasz legjobb döntése volt. Spring-shopping pipa. Na mit vettem? Kalapot. Bizony. Nem is akármilyet. Meg beszereztem néhány pólót és 2 pár cipellőt. Ezért ma cipős-jóidős számot küldök.
Csak az a fránya mozizás nem sikeredett.




Az igazán beteg elméknek pedig egy kis pihentető mese: Charlie, the unicorn. Szükséges hozzá Happy Tree Friends-en edződött szervezet. Megtekintése fizikai fájdalmat okozhat.

Irónman

Ez itt a napos oldal. Most pont nem. Elvégre éjszaka van.
Az elmúlt napokban csendben tevékenykedősre vettem a figurát. Az összes zakómat elvittük a varrónőmhöz bevetetni. Egyet ma kaptam vissza. Úgyhogy megint nem tudtam inget húzni két napig, ami már egész kényelmetlen hosszú intervallum.
Minden este kis kondival zártam a napot. Aminek szenvedtem is a következményeit kedden. Van egy régi-új általam csak 'sunyi pusztító'-ként emlegetett kardio-gépezet és 'mit nekem az' felkiáltással estem neki. Ő nyert. De csak másnap. Ráadásul utána nem sokkal még sikerült rendkívül szerencsésen bordára is esnem. Hála égnek semmi bajuk nem lett, csak egy napos fájdalomcsillapító és egy éjszaka jegelés kellett, aztán máris huss, elmúlt. De kedden egy Mekka-Medina vándorútról hazatérő, idős, kiszáradt csiga is leelőzött volna. Ráadásul most többszörösen szembeötlő volt, hogy milyen rengeteg lépcső van kint a campuson. Mint a Roxfortban. Mivel az éhség 3:2 arányban legyőzte a fájdalmat, idegenben, hosszabítás után, így az átlagos 3 perces utat az adott teremtől a büféig, sikerült biztonságos 16 perc alatt megtennem. Pipacs módon fájt, na. De vége-vége.
Tegnap már eddigi legjobb pingpongparti került lejátszásra és bár 4-1re kikaptam, hatalmas gémek voltak.
Betervezett filmklub ugrott, de be nem tervezett mozi jöhet még a héten.
Meg shoppingolás tavaszra. Mert beköszöntött.
Kék az ég, zöld a fű, csiripelnek a madarak...hogy ez milyen undorító.



Jóféle altató zene.

The thin red line

Most legszívesebben rohannék. Ki innen. Messzire. Talán lenne kihez. Talán nincs is szükségem most senkire. Elegem van. Magamból és mindenkiből, aki hozzájárult ahhoz, hogy ilyenné váljak. Rosszul vagyok ettől, de leginkább a tükörtől viszolygok. Emberek százezrei élik le az életüket az enyémhez hasonló mentalitással, a legtöbbjük elkallódik, lévén nem foglalkoznak velük, nem kapnak törődést. Én megkapom. De két totálisan ellentétes emberi látásmód között ez a törődés csak folytonos vitákat, veszekedéseket szül, egy nem normális kapcsolatot éltet, amiben nekem osztották a kisebb szerepet. Ezzel nem tudok mit kezdeni. Azért viszolygom magamtól, mert nem vagyok képes teljes fordulatot venni és mélyen belül megváltoztatni magamat. Önerőből. Amikor így is elég sok pofont kaptam már. Senkinek sem menne. Ez már nem elhatározás kérdése. Azzal nincs baj. Ezt kódolva kapjuk készen, mikor megszületünk. Itt van ez az istenverte szakdolgozat. Az utolsó pillanatra hagytam, ezt minden további nélkül elismerem. Elegem is lett ebből a képzésből a végére, bele is fáradtam, így aztán nem is mozgatott meg a dolog. Folyamatosan rágták a fülem, hogy álljak neki, mert sok munka és ki fogok futni az időből és ők már megírtak jópárat, ők tudják. Nálam ez sokadszorra működik, de akkor segít rástresszelnem és nekiállnom. Meg is történt. Új, friss téma, a régi kezdetektől meddő helyett. Ami érdekel is. De a haladásban elég sok tényező képes befolyásolni. Például a konzulens, a könyvtár, áramszünet, azon kívül, hogy képtelen vagyok menetrendszerűen leülni és kutatni, írni vagy olvasni. Csak ezt művelni nem tudom. Nekem más a módszerem. Ezért szoktam edzeni, kikapcsol és felfrissít. De most ettől is el akarnak tiltani. Ezenkívül akitől a legtöbb támogatást várnám, még a nehéz kapcsolatunkat is figyelembe véve, ő az egyetlen, aki nem hisz bennem, akitől mást sem kapok, minthogy még mindig nem csináltam semmit, nem fogom tudni megírni és nem tudom majd időben leadni. Ez pedig teljesen kikészít. Már régen túlment az ügy a 'csakazértis' korszakon. Elkeseredtem. Undorodom magamtól, az egész helyzettől, mert olyannak kellene lennem, mint amilyennek látni szeretne, de nem akarok olyan lenni és képtelen is vagyok olyanná válni, fent a tanúm, megpróbáltam. Valahonnan erőt meríteni. Újra hinni. Végig csinálni. Csak menni, menni tovább előre, és a végén elmenni innen messzire és venni egy mély levegőt...

Valami volt, van, lehet és lesz

Kedden volt Pedagógiai Nap az egyetem. Zseniális volt. Na jó, nem. Nagyon nem. De várható volt, az időjárás pont aznapra romlott el, a nemzeti ünnep miatt pedig nem sokan jöttek vissza. Iván-féle csípős pörkölt azért volt, meg póker, darts. Este pedig Ivory Coast koncert és Ati&Bandi buli. Meg csacsirészeg gyp-s lányok. Akikre vigyázni kellett egy darabig. Aztán inkább szivar és egy kellemes (értsd egy ellenkező nemű személy társaságában töltött-a szerk.) beszélgetés egy kolesz-szobában. Folyt. köv. Majd együtt babarészeg lányok altatása és go home egy jól megérdemelt alvásra. Bár a hazaútra akadt társaság és körülményesre is sikeredett, de ez az este teljesen rendben volt.
Ezek után köztes szerda, semmi különös, új tanár és óra, nem rossz, csak száraz, munkaügy. Este kondi és gyilkos pingpong.
Ma szokásos óra, könyvtári előadás a szakdolgozatírásról (hasznos volt), külső elméleti óra egy foglalási rendszer megismeréséről a Fogadó a bárányhoz szállodában. (igen, itt dolgozott a nyáron-a szerk.) Ingyen ital. Ennyi. Előtte ebéd a kedvenc török éttermemben, shopping-séta, utána pedig séta-shopping. Utóbbi hosszúra nyúlt. Viszont sikeres volt. Jó kis nap volt ez. Duna-menti lyánnyal déli napsütéstől csillagokig. Fesztelenül, végre.


..egy régebbi jóféle muzsika, amit egy remek filmből ismerek.

A nap új megalkotott kifejezése: bigappler. Ez egy általam ma először teljesen végignézett üzlet reklámbiztos, "pihent" és "nagyon bölcsész" elnevezése.

Bejelentkezés más fiókból

Nem éreztem késztetést, hogy írjak, de nem akarom még későbbre hagyni.
Let me see. Csütörtökön szokásos nap volt, semmi extrával.
Pénteken újfent volt egy tömbösítésem. Egyszerűen imádok egy gyönyörű napon, amikor egyébként nem is lenne órám, kimenni campusra és végigülni pár órát néhány szünettel. Bár ez most jó volt. Idegenvezetés elmélet part 1. Késő este barátokkal találkozós-pizzázós-iszogatós-beszélgetős something volt. Mert underground buliba már nem mentem.
A szomdenevér eltelt. Sokáig alvással, kiscsaládolással, elmepihentetéssel és a szakdolgozatom témájának totális megváltoztatásával. Leadás pontosan 4 hét múlva. Ahogy a vicc mondja: "Hú, de laza." De most végre rástresszeltem. Még talán időben. Szorítsatok. Ha már ilyen szerencsétlenül lusta pandamedve voltam. Egy jó tanács azoknak, akik még nem tartanak a szakdolgozat leadásánál. Ne hagyjátok az utolsó pillanatra! Csak én vagyok ennyire o'kos. Fejjel rohanok bele a bajba, aztán tanulhatok belőle.
Vasárnap forma 1 meg szakirodalom összeszedés és olvasás.
Most pedig éppen befejeztem a Batman Forever c. filmet. Mert jó. Mindörökké.


Florence + The Machine(L)

Valamint emlékezzünk meg az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharcról. Tisztességgel, szerényen.

Cudar az idő, cider kell rá

Fény derült végre a sötét rejtélyre. Egész kellemesen hangzó kis összeg csúszkál át telekromantikusan a számlámra minden hó első harmadának végén. Az első adagból vagy 'utolsópillanatos' Berliner trip vagy, és ez a valószínűbb, a kis telefonom tehermentesítése egy új, stílusosan tökéletes műszerrel. A maradékból új ingek, új zakók, kalap, mert nagyon ideje van már a frissítő shoppingnak.
A tegnapi napomnak nem sok értelmét látom így utólag, de azért szépésjó volt. Csak a délutáni órám került megrendezésre, ami hajnali kelés megemlítése mellett máris nem hangzik olyan jól. Sétáltam egyet, tovább bővítettük a filmmaraton listáját és még napoztam is kicsit. Bár süvített a szél és jön a havazás, egy kis utó-telecske. Kerekcske gombocska. Sőt este kondiba is mentem. Végre. Van még mit visszadolgozni, márpedig tavasz végén jön a maoritribalturtletattoo a vállamra.
Közben tervbe került a szakdolgozat leadása után egy kis PEN(+KEN), írásbeli záródolgozatok után egy kis PaFe és ami biztos szóbeli záróvizsgák után going to Fishing on Orfű.
Most viszont alvásidő van, kamionosok és kurv@k buliba meg végül is nem mentem el, mint látható. (Csak beköszönt-a szerk.)

Egy kis hangulat...

Mennyit ér?

Túléltem a disznótor-túrát. Hideg volt. Jól indult az egész, aztán még tartotta magát és a végére már nem is akartam látni, ami a csoportból maradt. Letoltam egy 8 órás műszakot a tűzhelynél, élveztem és nem is fáztam fel, amire azért nem tettem volna fel nagyobb összeget. Megint olyan érzésem volt a végén, hogy 'milyen jó lehetett volna'. Persze, ha én is bent pálinkázok a meleg házban a többiekkel, akkor biztosan nem rossz szájízzel jövök haza. Élveztem a sütés-főzést, meg kint is jó volt a társaság, sőt, csupa pozitív visszajelzést és dicséretet kaptam külön, ami nagy szó, de a csoportszellem a munkában is megmutatkozhatna, nemcsak a szórakozásban. Tisztelet a maroknyi kivételnek. Jó volt, élveztem, elfáradtam, szerencsére többet velük nem kell ilyet csinálnom.
A hétvége megvolt. Nem mondom, hogy szép és jó, de a szokásos. Nagybátyámék váratlan látogatásával megspékelve. Ritka az ilyesmi.
Sokakkal beszéljük mostanában, hogy végre üljünk le beszélni, de valahogy sosem kerül rá sor. Nem is feltétlenül miattam. Bosszantó. De teszünk ellene.
Az ösztöndíjam mértékét még mindig nem tudom.
Még 5 hét, aztán kis szusszanás.


P.S: Új szuperképesség: íjászatból jeles. Bizony ám.

"Maradok mozgásban.."

Fogom a fejem. Elég régen írtam már.
Múlt pénteken még volt egy jó kis beszélgetős Volga zúgatás best bro'mmal. Kellett már. A hétvége lazulással, pihenéssel, olvasással telt.
A hétfő szokásosan ajtóstul rontott a hetembe. Csupa jó hírrel, többek között, hogy a köztudottnál két héttel korábban kell leadnom a szakdolgozatomat. 6 hét múlva. Talán a 'kellemes' a megfelelő szó erre. Van úgy, hogy nagyot kell alkotni. Megoldom. Többnyire. (Éjszaka jönnek, többnyire.-a szerk.)
A továbbiakban jött egy elég erős film megtekintése egy órám keretében, kondizgatások, színtalálkozóból beszélgetős este Kedvenc barátosnémmel (jó volt ez így), szűk két órás skype Törökföldre sodródott jóbaráttal, vicces videós állásinterjú-tréning, leendő telefonkiválasztás (E52 connecting people, mert ez nem a reklám helye-a szerk.), esetleges jövőheti Berlin trip (ITB lesz-a szerk.), utóbbiak a ma-derül-ki-hogy-pontosan-mennyi ösztöndíjamtól függenek.
Ma tor-túra bevásárlás-pakolás-előkészületek. "Úgy" várom, de ez már a finish. Holnap végre vége.
Viszont tavasz van.

Édes fáradtság

Kedden volt művkaros farsang. Hallgattam Barney-ra és kiöltöztem. Nagyon jó buli volt. Annyit táncoltunk, hogy másnap nem tudtam ráállni a bal lábamra. Igazi búfelejtő este.
Szerdán hajnalban nekiálltam színtalálkozót szervezni estére. Persze nem lett belőle túl sok minden, csak egy szűk körös beszélgetés néhány pohár mellett. Összesen hatan voltunk, közülük 4 színtárs, ketten giccspartyra öltözve és egy aki megfogott.
A színésznők a gyengéim, ebből kellene sürgősen kigyógyulni, mert most már nyilvánvaló, hogy ez nem jó dolog.
Rengeteg terv született mostanság, amiket szeretnék véghez vinni.
Most valahogy úgy érzem magam, mint aki egy mély lélegzet után fújja ki a levegőt. Megkönnyebültem. Boldog vagyok. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem gondolok rá, de már nincs teher. Mindjárt itt a tavasz. Bármi megtörténhet.
Mindeközben tortúra szervezés alatt, szorgosan kondizgatok, nyitott szemmel járok..stb...usw...etc.